Tényleg jobb negyven felett szülni?

Azt mondják, gyerekszempontból jobb, mert az anya már bölcsebb. Túl van a parti-korszakán, kipasizta magát, talán már karrierje is van (bár ezt itthon azért kétlem), vagyis teljesen készen áll arra, hogy ne legyen önző. Hiszen, mint tudjuk, a baba viszont kőkeményen...

Gyermekágyas fogyókúra

Előző bejegyzésemben utaltam rá, hogy elindult a fogyásom. Persze nem magától, mert én aztán ám nem vagyok az a fajta. (Nagyon szeretem a felmenőimet, de fene a genetikájukba.) Míg körülöttem mindenki azzal jön, hogy neki szülés után csak úgy lefolyt a sok...

Sose legyen nagyobb bajom, mint a gyermekágyas hat hét

Valamikor a terhességem vége felé írtam arról, hogy mennyire utálom a várandós állapotot, és ezt most sem gondolom másként. Amit azonban elfelejtettem a nyolc év kihagyás miatt, hogy a gyermekágyas szakasz sem leányálom. Mert bizony hiába van itt végre a pici, az...

Élmények a gyermekágyas osztályról

Most már bevallhatom, hogy nagyon féltem a szüléstől. Sokkal jobban, mint azt bárki el tudja képzelni. Vajúdás közben is – már a szülőszobán – váratlanul sírva fakadtam a zuhany alatt, annyira rettegtem. Talán a korom tette ezt velem, talán az egész megváltozott...

Kapunyitás előtt, avagy a szülésre sem lehet rápihenni

Eddig azért szerettem a februárt, mert rövid, a tavasz előszele és viszonylag nyugis is. Na jó, van benne egy farsang, de azt még valahogy túl lehet élni. Persze tévedni emberi dolog, hisz tegnap belém szaladt egy gyilkos galóca, ami ugyebár mérgező, aztán majd’...

Pin It on Pinterest