Valamikor a terhességem vége felé írtam arról, hogy mennyire utálom a várandós állapotot, és ezt most sem gondolom másként. Amit azonban elfelejtettem a nyolc év kihagyás miatt, hogy a gyermekágyas szakasz sem leányálom. Mert bizony hiába van itt végre a pici, az anyuka megpróbáltatásai messze nem értek véget. És itt nem a babával kapcsolatos teendőkre gondolok, mert azok bármennyire is fárasztók tudnak lenni, nagyon felemelők is egyben: már maga az a tudat, hogy egy csöppségnek csak mi tudunk segíteni, hogy a pici ránk van – szinte mindenben – utalva, igazán különleges érzés, nem beszélve arról a nem az egómat növelő boldogsághormonról, amit magával a létezésével adagol. Viszont a testem körül ilyenkor zajló folyamatokat teljesen kitöröltem a memóriámból és most kúszik csak vissza az agyamba, mi minden is vár még rám.

Kezdjük azzal, hogy hál’ Istennek ismételten sima szülésem volt, mert engem nagyon megviselne a császározás utáni regenerálódás. Minden tiszteletem a műtött anyukáké, akik szülés után még kénytelenek magukat napokig injekciózni is. Ráadásul ki tudja, mikorra gyógyul meg a sebük, sokkal jobban fáj a méhösszehúzódásuk és még a köhögés is emberkínzás a számukra. Végig azon szorítottam hát, hogy én megússzam a műtétet, mert gyenge vagyok a hosszú lábadozáshoz. Így is alig vártam, hogy leteljen a majd’ 40 hét, nemhogy még utána is szenvednem kelljen. (Igen, én ilyen szenvedős is tudok lenni.) De tényleg kimaradt, hogy rám is várnak azonban további fájdalmak, hiába emlékeztem úgy, hogy pikk-pakk felépültem eddig mindig.

Szerencsére a szülés utáni második órában már most is tudtam ülni, jóízűen eszegettem és a saját lábamon mentem fel a gyermekágyas osztályra. Ezúttal is sétálgattam a folyosón, és úgy szóltak rám, hogy ne futkossak a gyerekkel, hanem menjek vissza az ágyamba. A zuhanyozást sem engedték meg a nővérkék, de gondoltam, a pisilés azért csak nem bűn. Na, ekkor ért az első pofon, mert majdnem felordítottam, úgy fájt tőle mindenem. És akkor minden kitisztult, a felhők elvonultak és megérkeztek a jó mélyen elásott első hat hetes emlékek (bocsánat, nem fogom kerülni a forró kását):

  1. A pisilés csíp. Mindenhol. És legalább egy hétig.
  1. Megtörölni magad nem tudod, max. csak felitatgatni a csöppeket, mert ott is fájt, ahol nem is tudtad, hogy van valamid.
  1. A nagyvécézésre nem is gondolsz, mert attól félsz, szétszakadsz újra. (Most nem kellett a dokinak vágnia, de azért egy öltéses repedést sikerült produkálnom. Persze nem szakadsz szét, de minimum három napig úgy sem mersz majd leülni trónolni.)
  1. A méhösszehúzódások a harmadik gyereknél rosszabbak, mint az eddigi legfájdalmasabb menstruációs görcseid. A gyermekágyas osztályon együtt nyögtünk az anyukákkal, majd röhögtünk jókat a saját újbóli fájásainkon. Simán megnéztem voltam CTG gépen az erősségét, mert némelyik tényleg 100-asnak tűnt.
  1. Van olyan, hogy terhesség utáni ödéma, vagyis vizesedés. Láttam a szomszéd ágyon lévő lányon. Mire hazajöttem, magamon is. Most tényleg nincs olyan lábbeli, amibe beleférek. Még a legnagyobb férfi papucs is kicsi rám. Ráadásul rohadtul feszít a sok víz, így bár végre könnyedén le tudnék guggolni, a fájdalom nem igazán engedi. A védőnő szerint “egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
  1. A fentiek miatt tényleg nem akarsz emberek közé menni, de még a legnagyobb sötétben az udvarra sem, nehogy összefuss valakivel. Mert a vizesedés nemcsak a lábadat érinti, hanem minden testrészedet. És igen, az arcot is. Ma például olyan kerek vagyok, hogy a„Gyorsan megtanítunk cicát rajzolni”-oldalakra is felvehetnének sablonnak: kis karika , nagy karika, benne két másik hatalmas karika, még négy további karika, végül pont-pont, mosoly és kész az anya. Kb. ennyiből állok jelenleg.
  1. De ha már szóba kerültek a mellek. Ha olyan szerencsés vagy, mint én, és van bőven tejed, akkor folyni fogsz felül is, nemcsak alul vérezni. Olyan leszel, mint egy játékbaba, csak itt még a gombokat sem kell megnyomni, zajlik a tested külön élete magától. Ráadásul, ha kezdő anyuka vagy, nem ismered még az összes szoptatós babapózt, amivel megelőzheted a melleid fájdalmas begyulladását. (Ha van kérdésed, segítek.)
  1. Ha ezt azonban sikeresen megúszod, a bimbók sebesedését úgysem fogod. Mert bár nincs foga a csöppségnek, kőkemény ínye az igen, és nem fél használni. (És most ne gondolj bele, mi lesz akkor, ha kijönnek a fogai is….) Ja, tegnap kipróbáltam a hason fekvést. Csak a hasamnak esett jól, mert így azt hitte, végre lapos. A melleim ordítottak, úgyhogy hanyagolom még a témát.
  1. Nem fürödhetsz hat hétig. A zuhany klassz dolog, de a jelenlegi hatalmas felületemnél kivédhetetlen, hogy eláztatom a fürdőszobát, ami után kötelezően jön a felmosás és feltörlés. Ezt pedig marhára nem hiányolom. Már nagyon várom, hogy elmerülhessek egy nagy kád vízben.

És végül

  1. Még mindig nem ihatsz meg egy teljes felest.

Talán ennyi. De úgy vagyok vele, hogy több bajom tényleg sose legyen. És mindenkinek ugyanezt kívánom.

Pin It on Pinterest