Iskolakezdés – Augusztus 1.

Mostanában rengeteget ügyintézünk. Hiszen mikor máskor, ha nem a legtikkasztóbb hőség közepette. De nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, amit a nagy lóti-futi közben tapasztalok. Illetve látok. De kezdem az elején. Már kora reggel rohadt meleg van a lakásban (29...

Megcsináltam a középiskolai felvételit. Soha többet.

egnap szépen leültem, elővettem az órát, és nekiestem a magyarnak és a mateknak. Direkt nem olvastam el előtte semmilyen véleményt, kommentet, nehogy befolyásoljon bármi is. Mielőtt leírnám a tapasztalataimat, el kell mondanom, hogy mindig is nagyon szerettem a magyar...

Tanév végi hajrá… van értelme?

19 nap van hátra az idei tanévből. A diákok most kapcsolnak csak rá igazán. De kérdem én, minek? 19 nap, vagyis szűk négy munkahét. Az általánosban ebből még pár nap az osztálykirándulásokról és a ballagásról is szól. Tehát gyakorlatilag leszűkül a hátralévő idő...

Pedagógustársaim, nektek tényleg jó?

Anya vagyok, nem mellesleg pedagógus is. Ma azon kaptam magam, hogy sírva fakadtam egy fészbúk poszt miatt. A gyermekem egyik tanára osztotta meg velünk azon elkeseredését, hogy az osztály újfent nem tanult, és rengeteg egyest kellett kiosztania. Azonnal kattogni...

Miért baj, ha egy anya büszke a gyermekeire?

Jó ideje futnak mindenféle ellenkampányok a neten a gyermekeinket, pontosabban a bizonyítványaikat illetően: valakinek elege lett ugyanis abból, hogy sokan kiposztolják az utódok okleveleit, kitűnő bizonyítványait, sikeres versenyeit, ezért a másik oldal elkezdte...

Pin It on Pinterest