Valamikor a terhességem vége felé írtam arról, hogy mennyire utálom a várandós állapotot, és ezt most sem gondolom másként. Amit azonban elfelejtettem a nyolc év kihagyás miatt, hogy a gyermekágyas szakasz sem leányálom. Mert bizony hiába van itt végre a pici, az anyuka megpróbáltatásai messze nem értek véget. És itt nem a babával kapcsolatos teendőkre gondolok, mert azok bármennyire is fárasztók tudnak lenni, nagyon felemelők is egyben: már maga az a tudat, hogy egy csöppségnek csak mi tudunk segíteni, hogy a pici ránk van – szinte mindenben – utalva, igazán különleges érzés, nem beszélve arról a nem az egómat növelő boldogsághormonról, amit magával a létezésével adagol. Viszont a testem körül ilyenkor zajló folyamatokat teljesen kitöröltem a memóriámból és most kúszik csak vissza az agyamba, mi minden is vár még rám.
Kezdjük azzal, hogy hál’ Istennek ismételten sima szülésem volt, mert engem nagyon megviselne a császározás utáni regenerálódás. Minden tiszteletem a műtött anyukáké, akik szülés után még kénytelenek magukat napokig injekciózni is. Ráadásul ki tudja, mikorra gyógyul meg a sebük, sokkal jobban fáj a méhösszehúzódásuk és még a köhögés is emberkínzás a számukra. Végig azon szorítottam hát, hogy én megússzam a műtétet, mert gyenge vagyok a hosszú lábadozáshoz. Így is alig vártam, hogy leteljen a majd’ 40 hét, nemhogy még utána is szenvednem kelljen. (Igen, én ilyen szenvedős is tudok lenni.) De tényleg kimaradt, hogy rám is várnak azonban további fájdalmak, hiába emlékeztem úgy, hogy pikk-pakk felépültem eddig mindig.
Szerencsére a szülés utáni második órában már most is tudtam ülni, jóízűen eszegettem és a saját lábamon mentem fel a gyermekágyas osztályra. Ezúttal is sétálgattam a folyosón, és úgy szóltak rám, hogy ne futkossak a gyerekkel, hanem menjek vissza az ágyamba. A zuhanyozást sem engedték meg a nővérkék, de gondoltam, a pisilés azért csak nem bűn. Na, ekkor ért az első pofon, mert majdnem felordítottam, úgy fájt tőle mindenem. És akkor minden kitisztult, a felhők elvonultak és megérkeztek a jó mélyen elásott első hat hetes emlékek (bocsánat, nem fogom kerülni a forró kását):
- A pisilés csíp. Mindenhol. És legalább egy hétig.
- Megtörölni magad nem tudod, max. csak felitatgatni a csöppeket, mert ott is fájt, ahol nem is tudtad, hogy van valamid.
- A nagyvécézésre nem is gondolsz, mert attól félsz, szétszakadsz újra. (Most nem kellett a dokinak vágnia, de azért egy öltéses repedést sikerült produkálnom. Persze nem szakadsz szét, de minimum három napig úgy sem mersz majd leülni trónolni.)
- A méhösszehúzódások a harmadik gyereknél rosszabbak, mint az eddigi legfájdalmasabb menstruációs görcseid. A gyermekágyas osztályon együtt nyögtünk az anyukákkal, majd röhögtünk jókat a saját újbóli fájásainkon. Simán megnéztem voltam CTG gépen az erősségét, mert némelyik tényleg 100-asnak tűnt.
- Van olyan, hogy terhesség utáni ödéma, vagyis vizesedés. Láttam a szomszéd ágyon lévő lányon. Mire hazajöttem, magamon is. Most tényleg nincs olyan lábbeli, amibe beleférek. Még a legnagyobb férfi papucs is kicsi rám. Ráadásul rohadtul feszít a sok víz, így bár végre könnyedén le tudnék guggolni, a fájdalom nem igazán engedi. A védőnő szerint “egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
- A fentiek miatt tényleg nem akarsz emberek közé menni, de még a legnagyobb sötétben az udvarra sem, nehogy összefuss valakivel. Mert a vizesedés nemcsak a lábadat érinti, hanem minden testrészedet. És igen, az arcot is. Ma például olyan kerek vagyok, hogy a„Gyorsan megtanítunk cicát rajzolni”-oldalakra is felvehetnének sablonnak: kis karika , nagy karika, benne két másik hatalmas karika, még négy további karika, végül pont-pont, mosoly és kész az anya. Kb. ennyiből állok jelenleg.
- De ha már szóba kerültek a mellek. Ha olyan szerencsés vagy, mint én, és van bőven tejed, akkor folyni fogsz felül is, nemcsak alul vérezni. Olyan leszel, mint egy játékbaba, csak itt még a gombokat sem kell megnyomni, zajlik a tested külön élete magától. Ráadásul, ha kezdő anyuka vagy, nem ismered még az összes szoptatós babapózt, amivel megelőzheted a melleid fájdalmas begyulladását. (Ha van kérdésed, segítek.)
- Ha ezt azonban sikeresen megúszod, a bimbók sebesedését úgysem fogod. Mert bár nincs foga a csöppségnek, kőkemény ínye az igen, és nem fél használni. (És most ne gondolj bele, mi lesz akkor, ha kijönnek a fogai is….) Ja, tegnap kipróbáltam a hason fekvést. Csak a hasamnak esett jól, mert így azt hitte, végre lapos. A melleim ordítottak, úgyhogy hanyagolom még a témát.
- Nem fürödhetsz hat hétig. A zuhany klassz dolog, de a jelenlegi hatalmas felületemnél kivédhetetlen, hogy eláztatom a fürdőszobát, ami után kötelezően jön a felmosás és feltörlés. Ezt pedig marhára nem hiányolom. Már nagyon várom, hogy elmerülhessek egy nagy kád vízben.
És végül
- Még mindig nem ihatsz meg egy teljes felest.
Talán ennyi. De úgy vagyok vele, hogy több bajom tényleg sose legyen. És mindenkinek ugyanezt kívánom.