A csoportban azzal szórakoztunk, hogy kinek mije fáj. Nálam épp a farpofa volt soron, mégpedig a jobb. Az van ugyanis, hogy bizonyos helyzetekben – kéretik nem rosszra gondolni – begörcsöl. Mondtam is magamnak, hogy oké, hogy a karate rúgások nem olyan könnyen kivitelezhetők, de azért nehogymá’ a hátsóm ennyit ne bírjon.
De aztán gyanús lett, hogy a bal farpofám nem csatlakozott a bulihoz: hiszen edzésen egyenlően tornáztatjuk az oldalainkat, soha nem nyerhet csak a jobb, vagy csak a bal. Aztán amikor észleltem, hogy reggel csak hernyómozgásban tudok kimászni az ágyból, tudtam, hogy nem egyszerű fenéksztrájkról van szó.
Davida vagy Michael Jackson? Ez itt a kérdés.
Ahogy azt kell, internet elő, keressünk nekem valami klassz betegséget. Ki is választottam az isiászt, mert annak a neve tökéletesen illik a Hashimoto-SIBO-IBS triómhoz. Amikor így megnyugodtam, be is vettem a férjem unszolására egy fájdalomcsillapítót, mert már nem bírta látni a görnyedt hátamat. Mondta is, hogy csak egy alma hiányzik a kezemből, és mehetnék is a Hófehérkébe. Mivel nem tudtam bokán rúgni, szófogadón bevettem a gyógyszert és vártam, hogy ugrálhassak.
Helyette azonban Michael Jacksonként tértem magamhoz, ugyanis csak hátrafelé tudtam fájdalom nélkül közlekedni. Aztán persze tökélyre fejlesztettem a figurákat, és volt már itt háthomorítás félhídig a felkeléshez, lassú palacsintagöngyölítés a felálláshoz, és brake-rángások a nyilallások mellé.
Sajnos a kutya sem veszi fel videóra, mert állítólag nem olyan szexi, én pedig nem tudom, mert szükségem van a kezeimre a nehezebb gyakorlatok kivitelezéséhez.
Farhát és farpofa, azaz jelentés az SZTK-ból
A csontkovács barátunk elzavart orvoshoz. Az ügyelet azt mondta, gyanús, hogy porckorongsérv. A háziorvos azt mondta, lumbágó, az ortopédia pedig még nem nyilatkozott, csak belém vágott egy szurit, amelyet majd még 5 további követ. Azután elküldött röntgenre és fűzőt venni.
Ez utóbbit a férjem intézte volna helyettem, de a megfelelő méret kiválasztásához én is kellettem. Keljfeljancsiként bellibbentem hát az üzletbe, hogy tökéletesen testreszabott medenceszorítóval távozhassak. Majdnem megcsókoltam az eladót, mert rám nézve azt mondta, hogy nekem a legkisebb kell. De aztán visszafogtam magam, és átbotorkáltam inkább a röntgenig. (Eszméletlen vékony derekat csinál a fűző! Vegyetek!)
Ott félmeztelenre kellett vetkőznöm, ami nem esett annyira jól. Látta ezt a röntgenes nő is, és vígasztalón azt mondta, hogy a gravitáció ellen csak szilikonnal lehet harcolni, felesleges szégyellnem magam.
A vizsgálat persze majdnem kudarcba fulladt, mert folyamatosan repkedtek a poénok a táncos mozdulataim kapcsán, amit persze nem lehetett röhögés nélkül kibírni. A röntgengép viszont csak a mozdulatlanságot kultiválja, így ki kellett „köpnöm a bohócot.”
A lényeg, hogy konkrét diagnózis nem született, a farpofa maradt úgy, ahogy van, a neurológia és a fizikoterápia viszont legalább tárt karokkal vár.
De sebaj, így lesz ez a karácsony egyedi. Legfeljebb lenyomok egy csacsacsát is a fa alatt.