Kiss Adrienne elmondása szerint egy 39 éves, önmagát kereső és lassan megtaláló nő. Egy folyamatosan tanuló, fejlődő harcos. Gyerekként sokan azt képzeljük, hogy ennyi idősen már csak úgy, magától megy az életünk. Hogy sínen vagyunk, hogy mindent tudunk a világról, és könnyen legyőzzük az esetleges akadályokat. De ez nagyon nincs így. Erre pedig csak fokozatosan jövünk rá. Tudod, minél többet tudsz, annál inkább tudod, hogy milyen keveset tudsz. Adrienne is és ezért döntött úgy, hogy elég volt az addigi életéből.
Adrienne, nemrég egy újság hasábjain láthattuk a csodálatos átalakulásodat. Nem csoda, hogy felfigyeltek rád. Jöjjön a szokásos kérdés: mi volt a kattanás? Miért határoztad el magad, hogy változtatsz?
Amióta az eszemet tudom, küzdöttem a súlyommal. Anyum szerint ez nem így van, de ebben nem tudunk megegyezni! Szerinte egy 10 éves koromban érkező betegség az oka.
Mi volt az?
Arcideg-bénulásom volt a bal arcomom. 2 hétig voltam kórházban, majd közel három hónapot otthon.
Mindezt 10 évesen? Nagyon nem lehetett könnyű.
Persze, de szerintem akkor sem ez volt az elhízásom oka. Sokkal inkább az, hogy nem volt kontrollom és mint sok gyermek és felnőtt, az étellel vigasztalódtam. Minden esetben, minden élethelyzetben. És csak híztam és híztam. Próbáltam változtatni, próbáltam elfogadni magamat, de egyik sem ment.
Sokunknak ismerős helyzet…
Tudod, folyamatosan élt bennem egy kép magamról, ami köszönőviszonyban sem volt az igazi külsőmmel, énemmel! Pedig sportoltam is. 20 évesen bekerültem egy taekwondo csapatba. Szerelem volt első „látásra”! Eljutottam a fekete övig, edző lettem, csapatot csináltunk, szerettek és szerettem… De a saját lustaságom, hanyagságom miatt minden elromlott….
Hogy-hogy? Úgy gondolnám, aki edzőségig viszi, az nem áll le.
20 éves koromig semmit nem sportoltam. Egyedül nehéz volt elkezdeni, meg ahogy idősödtem, azt mondtam, már hülyeség.
De csak 20 éves voltál. Soha nem késő…
Igen, ma már tudom. Viszont ahogy mondtam, a saját lustaságom itt is utolért. Egy idő után már nem tudtam teljesen odatenni magam. Mindig előjött, hogy ez így nem jó, nem szeretem magam, meg amúgy sem vagyok képes semmire. Hiába voltam fekete öves, a hangulatom és az egész életem egy hullámvasút volt. Semmi sem ment százszázalékosan. A sport fontos és központi helyet játszott az életemben, de végül ott is a halogatás és kifogások gyártása kerekedett felül. Olyan állapotba kerültem magammal, hogy már én sem éreztem, hogy hiteles lennék és hogy segítségére lehetnék a csapatnak.
Az alatt az időszak alatt sem voltál sovány, ugye?
Igen, attól, hogy sportoltam, ugyanúgy zabáltam. Persze volt, hogy épp jól éreztem magam a bőrömben. Ez kifelé is látszott, és akkor sok mindent sikerült is elérni. Jó voltam a munkában, a hivatásban, otthon. De sokszor kapott el a melankólia, a rosszkedv és ilyenkor, amit addig felépítettem, le is romboltam szinte azonnal. És mindez azért, mert nem voltam jóban magammal a súlyom miatt.
És ebből lett eleged…
Igen. 2017. február 28-án mondtam ki, hogy elég, most akkor igen is, bele kell állni! Ha el akarom érni, amiről közel 30 évig ábrándoztam, nincs több időm várni! Jött az a bizonyos kattanás, amit se külső tényező, se más ember nem tud elindítani senkiben.
Így kerültünk össze a programban, bár én kicsit később szálltam be.
Igen. És az életmódváltás óta máshogy is látom az életem. Mindazok ellenére, hogy folyamatosan küzdöttem önmagammal és a világgal, azért tudom, hogy sok dolgot elértem, véghez vittem. A legfontosabb motivációm viszont az, hogy ismét szeretett sportágammal foglalkozhassak! Ezért is küzdök, harcolok. Bár nekem ez az egész váltás igazából nem harc, nem szenvedés.
Azért vannak benne nehezebb időszakok is…
Persze, ahogy mindenben és mindenki életében, de élvezem. Élvezem, hogy a saját határaimat feszegethetem, hogy minden egyes edzésen kicsit többet tudok rátenni, hogy sok olyan dologra képes vagyok, amire korábban nem. Hogy kezdem elhinni, igen is, megy ez! Jó vagyok és egyre jobb! Tudok küzdeni, hajtani a célomért, amely folyamatosan előttem van. A nehéz napokon pedig fokozottan. Van, hogy én is fáradt vagyok, én is hagynám az egészet a fenébe, de látom már, hogy merre az arra. Ezért felállok és csinálom tovább. Rájöttem, hogy ez az én utam.
Igazi küzdőt ismertem meg benned. Nagyon illik hozzád a taekwondo.
Tudod, én egy teljes önbizalomhiányban szenvedő, zárkózott, néha kompromisszumosan önmagával békét kötő lány, nő voltam, aki kereste a helyét a világban. Most érzem úgy, hogy kezdek végre a helyemre kerülni. Nem a másoknak megfelelni akarás mozgat, hanem hogy az önmagamnak kitűzött célokért tudjak küzdeni és tenni. Már nem félek, hogy valakinek nem vagyok elég jó. 21 hónapja vágtam bele eddigi életem legnagyobb kalandjába, a teljes életmódváltásba és azóta 180 fokos fordulatot vett szinte minden! És nem csak kívül, belül is.
Hogy vagy most? Milyen vagy most?
Ez egy hatalmas utazás, te is tudod. Egy önismereti felfedezés. Hogy milyen vagyok? Alakulok… Erős, de félénk. Magabiztos, de ijedős. Erős, de néha legyőznek a hétköznapok. Botladozó, de mindig felálló. Büszke,de a hibáit beismerő. Hangos, de magába forduló is. Csicsogó, de jó hallgató, akire lehet számítani. Segítőkész, de gyakorlom a „tudni kell nemet mondani” -t. Hol nőies, hol sportos, hol kell a társaság, hol örülök, hogy egyedül vagyok. Imádom a rózsaszínt és lassan a kirakós végére érek.
De jó, hogy már itt tartasz. Nekünk, akiknek már sikerült lefogynunk, tökéletesen tudjuk, micsoda út ez a folyamat. De mit mond most az édesanyád, a családod? Mit szólnak a győzelmedhez? Mégiscsak 30 kilót dobtál le.
Anyu nagyon büszke és azt mondja, örömmel nézi, ahogy megélem ezt az egészet. Ugyanúgy végigszenvedte velem ő is ezt a harmincvalahány évet. A családom mindenben támogat. Boldogok vagyunk.
Hogyan tovább? A súlymegtartás is egy jó feladat.
Jelenleg egy egészségügyi központban dolgozom ellátásszervező koordinátorként. Újra szingli vagyok, és most nagyon jó így. Van 2 kutyám, velük és mellettük annyit edzek, amennyit csak lehet. Ki is tűztem egy új célt: szeretném mindenkivel megszerettetni a sportot. Szeretném, ha mindenki elhinné, hogy soha nem késő elkezdeni. Hogy mindenki megtalálja azt a mozgásformát magának, amit élvezettel csinál, és így nem éli meg kényszerként.
Mi van a taekwondoval?
Szeretnék újra edző lenni. De nem csak egyszerű taekwondo-edző. Azt szeretném, ha bátran odajönnének hozzám azok a nők és férfiak, akik azt hiszik, hogy a sport nem nekik való. Akik félnek, hogy kinézi majd őket mindenki mindenhonnan. Emellett pedig szeretném magamat a lehető legjobb formába hozni. Mondjuk azt nem tudom, milyen, mert tiniként lehettem utoljára ennyi kiló, mint amennyi most vagyok. De szeretném, ha példát tudnék mutatni. Ha elhitettethetném, hogy meg lehet csinálni, el lehet érni, amit szeretnénk. Nekem jelenleg szinte minden új és izgalmas, ahogy nyílok meg én és nyílik meg nekem a világ. Muszáj, hogy ezt mások is megéljék!
Csodálatos példa vagy az emberek előtt. Remélem, sokakhoz elérnek a szavaid.