A “mostohafiam” cukorbeteg.
Emlékszem, amikor kedvesemmel összekerültünk, nagyon megijedtem a feladattól. A cukorbetegség nem játék és nagyon szigorú előírásokat kell betartani. Féltem, hogy én ennek nem fogok tudni megfelelni: méricskélni a szénhidrátmennyiséget, mindenben ki is számolni, amit készítek, mindig ugyanabban az időben enni és szúrni, teljesen cukormentesen sütni-főzni, csak teljes kiőrlésű ételeket készíteni, stb.
Szóval féltem. Aztán a nagyfiú profizmusa oldotta a feszültségemet. Csodálatosak a gyerekek. Olyan gyorsan megtanulnak élni egy ilyen betegséggel és olyan természetesen kezelik az egészet (akár a hajnali négy órás kelést is), hogy csak meghajolni tudok előttük. (Azért a többesszám, mert az egyik pici unokaöcsém is cukorbeteg.)
Szóval nekiálltam kísérletezni is, mert baromi drágák az édesítőszerek, a teljes kiőrlésű liszt, vagy az abból készült dolgok. Nem beszélve a diabetikus ételekről. Be kell azért vallanom, hogy mivel magam is sok mindent diétásan ettem, valahol – bár csúnyán hangzik – kapóra is jött ez az élethelyzet. Hiszen így továbbra is tudtam tartani a diétámat. Ami viszont megerőltető volt, hogy minimum két felé kellett főznöm. Nos, ezt egy év után egyszerűen megoldottam úgy, hogy ma már sokszor mindenki diétás kaját kap az asztalnál.
Amikor így főzőcskézek, mindig felmerül bennem a kérdés: régen hogy a fenébe oldották meg a cukorbetegek az étkezést?! Nem emlékszem rá, hogy találkoztam volna ilyen ételekkel a boltok polcain. De vissza sem kell menni a múltba. Vidéken – konkrétan akár szülőfalumban is – most sem kaphatók diétás élelmiszerek. Be kell utazni a megyeszékhelyre, ha az emberfia cukros… A XXI. században ott tartunk, hogy a cukorbeteg, ha rossz helyre születik itthon, bizony nagyon megszenved az életben maradásért. Ez azért igazán elkeserítő.
Emlékszem, nyáron, amikor Baranyában nyaraltunk, nem találtunk olyan cukrászdát, ahol cukormentes fagyit árultak volna. Ilyenkor az egész család szolidaritást vállal és nem eszik fagyit. Vagy, ahogy tavaly is, gyártok valami diétás jégkrémet.
Szerencsések vagyunk tehát, hogy nagyvárosban lakunk, ahol négy üzlet kínálatából össze tudom állítani a menüt. Igen, nem tévedés, négy üzletből. Mert itt sem lehet egy helyen minden alapvető cukorbetegeknek való élelmiszert megvenni.
És szerencsés vagyok, mert nagymamám és édesanyám hamar megtanítottak főzni. Semmilyen recepttől nem ijedek meg, és elég sok konyhai trükköt ismerek. Olyan fantasztikus – akár cukormentes – tortákat persze, amilyeneket a húgom csinál, valószínűleg soha nem fogok készíteni, de minden másban igyekszem a családom örömére lenni.
Ezért amint újra lesz elég időm, keresek gyors és klassz recepteket, hogy frissítsem az itthoni menütárat. Aztán szépen sorban ki is próbálok mindent a diétás mákosguba-tortától kezdve a répa-snacken át a pillefánkig.