No, hát úgy néz ki, hogy van esélyünk. Olyan hihetetlenül önzetlen embereket hozott elénk a sors, hogy fel nem foghatom. Van nekem ugyanis egy barátnőm. Együtt jártunk bölcsődébe, óvodába és általános iskolába is. Pannim születéséig rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, aztán a nagy távolság (én eljöttem otthonról ugyebár), a külön családi életeink miatt már csak nagyon ritkán futottunk össze. Akkor is inkább csak a neten váltottunk pár szót. Anita azonban olvassa a blogomat, így eléggé képben van rólunk. Így történt meg az, amit az ember álmában sem képzel el.
Anita férje kitűnő szakember. Házakat épít, és mindent meg tud csinálni, ami ezzel jár. Ahelyett azonban, hogy jót szórakozott volna az írásaimon (mert Anita megmutatta neki), kiakadt. Úgy döntött, ő bizony feljön Szabolcsból és segít nekünk. Nem bírta ugyanis már olvasni, hogy nincs mellettünk állandó szakember. Pár napja rám írtak, aztán telefonon is beszéltünk. Most pedig már itt alszanak a lakásban. Délben érkeztek és Gabi estig le sem tette a szerszámokat…
Mindezért mit kérnek? Semmit, csak a benzinköltséget. “Cserébe” Gabi olyan CSOK-osra kikupálja a kéglit hétfőre, hogy a fickó egy percet se habozzon. És most már el is hiszem, hogy megcsinálja. Ma eltűntette az I-gerendát (beburkolta), a bejárati ajtó és 2 ablak kávája csodaszép lett, valamint felvakolódtak a leomlott falrészek is. Ráadásul használhattam a „turmixgépét”, ami egy csodaeszköz. Olyan simára keveri a habarcsot, a ragasztót, hogy a holnapi betonozáshoz (kerítést kellene végre állítani) már szemet is vetettünk rá. Mégiscsak könyökkímélőbb egy ilyen gép, mint kézzel kevergetni a sok cuccost.
Merthogy Gabi elhozta a fél szerszámkészletét és még kismillió csavart, szeget, függesztőt, miegymást. Ő tényleg komolyan gondolta.
Ma így meg sem izzadtam, hiszen pár zsák megmozgatásán, 2 talicska sitt kivitelén kívül alig csináltam valamit. Persze ez Leon mellett amúgy sem ment volna, hiszen anyu ma reggel hazautazott. A Kicsi pedig továbbra is nagyon kíváncsi, és teljesen felcsigázták az új eszközök. Ennek köszönhetően beleesett egy 50 centis gödörbe (ő maga valahol 80 és 90 között lehet – fogalmam sincs, mennyi…. Jó anya vagyok, mi?), fejjel nekiment a talicskának és még beleakadt a villanyvezetékekbe is. Mert persze Isti ma is itt volt, és most már húzza be a csövekbe a drótokat. Hamarosan teljes fényárban fogunk úszni.
Ráadásul ahogy Gabi halad, egyre fehérebb lesz minden, hiszen zömében gipszkartonnal dolgozik. Ezúton szeretném megköszönni annak, aki ezt feltalálta. A gipszkarton annyira praktikus és gyors, hogy holnap talán már rendes mennyezetünk is lesz. Vagy menyó, ahogy ma tanultam.
A férjem javasolta is, hogy emeljünk szobrot barátnőm férjének a tiszteletére. Ő azonban még szeretne élni, ezért lemondtunk róla. Helyette elvisszük őket a Káposztás napokra, ha már éppen buli van Vecsésen. (Ha van időd, ruccanj ki ide! Ugyan marha drága a kaja, de a hangulat csodajó és a programok is elég klasszak. Nem beszélve a káposztás ételekről. Kedvencem a káposztás paszuly. Mindenkinek meg kell kóstolnia!)
Tehát jelenleg elég jól állunk. Bár ha belegondolok, hogy 1 hét (!) múlva költözni kell, kiver a víz. Költöztetőket már szereztünk, de dobozokat még nem. Konyhabútorunk sincs, a járólapokról nem beszélve. Én mondtam ugyan a Zuramnak, hogy szeretem a szürkét, és ha minden aljzatkiegyenlítő betonból lesz, azt se bánom. De ő azért valamikor rendes padlókat szeretne. Hát, ahhoz még sokat kell dolgoznunk. Sajnos a pénz úgy fogy, mint a fene. Pedig már így is megspóroltunk egy csomót. Na mindegy, majd lesz valahogy.
A lényeg, hogy be tudjunk költözni és normális fedél legyen a fejünk felett. Erre pedig most már valóban minden esélyünk megvan. Főleg úgy, hogy a férjem beépítette a beltéri ajtókat is. A Kicsi ki is készült, amikor kizárta őt az egyik szobából. Alig tudtam megnyugtatni.
Pedig még arra is rá kell majd bírni, hogy ne rohangáljon annyit a telken. Kissé sok a sitt és még veszélyes is… A leszáradt purhabokkal és a kőműveskanállal elvan, de nem olyan sokáig, mint ahogy azt szeretnénk. Holnap pedig jó lenne őt nem bebetonozni a kerítésbe. Mégsem vagyok én Kőmíves Kelemen.