Ahogy írtam a kezdőlapon, az önéletrajzommal nem untatlak. Viszont pár szó elkerülhetetlen. Például a bölcsiről.

Bulváros

Már ott szerelmes voltam egy fiúba, Zsoltikába, és ez a szerelem meghatározta az életemet. Konkrétan azt, hogy onnantól kezdve állandóan szerelmes voltam. Nem belé, mindig másba. Ebből aztán az lett, hogy voltam kétszer menyasszony, de végül egy harmadik férfi felesége lettem. Kb. 10 év házasság után elváltam, és jött egy izgalmas szingli lét. Ebből újra „igába hajtottam a fejem.” (Mert szerintem nemcsak a férfiak szívnak ilyenkor, hanem mi, lányok is. Már a „Tavaszi szél” is megmondta, „de a fátyol nehéz gúnya”).

#davidavanblog

Lényeg a lényeg, volt két gyerkőcöm, amikor a jelenlegi férjemnek igent mondtam. Hát meghülyültem én?! 40 felett újrakezdeni mindent?! Ő pedig kisbabát akart, megpecsételendő szerelmünket. És én erre is igent mondtam. Tényleg nem vagyok normális, jutott akkor is eszembe. Na, innentől kezdve ismerheted a sztorit. (Ha mégsem, akkor itt a blogomon pótolhatod.)

Ma az van, hogy mozaik családként élünk. Páros hétvégéken hatan, páratlanokon hárman (vagy fordítva, sose tudom…). És úgy vélem, ez életem legnagyobb kihívása. Az a rengeteg egyeztetés, az ünnepek, amikor mindenkinek a másik családjával, a másik összes nagyszülőjével, tesójával konszenzusra kell jutni, időpontokat találni… agyhalál. De erről majd egyszer. Belegondolni is fárasztó, nemhogy leírni.

Nos, ennyi a bulvárrésze az életemnek. Nézzük a komolyabbik felét.

Iskolás

Most – mint tudható – GYED-en vagyok, és mivel túlpörög a személyiségem, írok. Mert ez a mindenem kilenc éves korom óta. És szeretnék is majd végleg az írásnál maradni – vagy így, vagy úgy – , de ehhez te is kellesz. Mármint, hogy itt legyünk egymásnak.A bölcsit már említettem. Ebből következik, hogy ovis is voltam, és mivel tudok írni, sejthető, hogy általános iskolás is. Aztán jött egy kéttannyelvű gimi Nagykállóban, majd Egerben a tanárképző, amit kiegészítettem Veszprémben. Rövid pihi után megcéloztam a Corvinust is, ahol csúcsra járattam a pedagógus szakot. Már nincs, amit ilyen szinten tanulhatnék. Persze kismillió akkreditált továbbképzés van, de eszem ágában sincs jelenleg pontocskákat gyűjteni ebben a hülye életpálya-modellesdiben. Phd-zni pedig sosem akartam. (Ja, amúgy német nyelvtanár volnék…)

Önpromós

#davidavanblog

davida kékben is van

Ha hiszed, ha nem, rengeteget tudok tőled tanulni. Azért is igyekszem interaktívabbra venni a figurát. Most gondold el: itt vagyok bezárva több mint másfél éve (veszélyeztetett terhes voltam a korom miatt)… Jó társaság a boltos néni, meg a szomszéd macskája, de azért mennyivel izgalmasabb veled kommunikálni. Mondjuk lehet, hogy neked nem, de vedd jócselekedetnek a részedről.

Vagy ha fárasztalak, szólj egy barátodnak. Írjon ő nekem pár sort. Privátban olyan klassz témaötleteket kaptam már, biztosan te is tudnál mit ajánlani. Pölö, hogy te miről olvasnál szívesen. Mert én végtelen tárházzal rendelkezem (a családom bőven ad írnivalót), de lehet, hogy az téged nem izgatna. Szóval várlak. Vagy a haverodat. Vagy hozzatok még egy embert. Ha-ha.

Tervezős

Hú, megvolt a lávsztori, a pályafutás, mi kellhet még egy bemutatkozásba?

Ja, igen. A terveim.

Három is van, ami davidás, és több is, ami a családomat is érinti.

Addig is várlak itt szeretettel és szórakoztató anyagokkal. Szemezgess a kategóriák közül. Ismerkedjünk meg! Szólj a szomszédnak is!

Pin It on Pinterest