Férfifüggő vagyok. Voltam menyasszony, férjezett, szingli, majd újra feleség. Nem, nem társfüggő, hanem a nagybetűs FÉRFI-ért rajongok. Mert nélküle nem lennék az, aki most vagyok. Ő formál, alakít, még ha nem is tud róla. A férfiak miatt fogytam le, majd híztam meg, majd fogytam le újra. Hallom, most azt mondod, ne másért, magadért! De én bizony miattuk érzem azt, hogy nő vagyok. Ha nem lennének, ugyan miért is akarnék jól kinézni, szép vagy vonzó lenni? Tényleg magam miatt? Menő ezt hangoztatni, tudom. Én is sokáig ezt vallottam. Aztán végiggondoltam.
A férfi Apa. Az én édesapám, aki gondoskodott rólam, aki megvédett más férfiaktól, aki veszekedett velem, ha a magam ellensége lettem és aki soha nem mondott le rólam.
A férfi Kisfiú. A középső fiam, aki kiviszi helyettem a poloskákat, akitől árokszéli virágot kapok minden nap, aki megmasszíroz, ha fáradt vagyok, és aki mégis az ölembe kuporodik, ha mesélek neki.
A férfi Kisgyerek. A legkisebbem, akinek én vagyok az Anyamindenség, a védelem, és aki még hagyja, hogy gondoskodjak róla.
A férfi Nagyfiú. A pótfiam, aki magasságával kompenzálja méretbeli hiányosságaimat a lakásban, aki mindig ugrik, ha segítségre szorulok, és aki együtt a többi kisférfival szórakoztat engem, az Anyanőt.
És persze a férfi a Férj, a Társ. Aki nem mondja, hanem mutatja, hogy kellek neki. Aki mindent megtesz azért, hogy Nő lehessek újra, és aki nem szégyell időnként gondterheltnek mutatkozni.
A férfi minden. És így én is minden lehetek. Csak nem mindegy, hogy állok a dolgokhoz.
Hiszem, hogy a világ úgy hat ránk, ahogy éppen érezzük magunkat. Ha pocsékul, akkor a napsütés is inkább bántó: Már megint rohadt meleg van… Ha jó a hangulatunk, akkor meg már bikiniben is vagyunk: Jaj, de jó, húzok ki napozni! Ha szomorúak vagyunk, meghatódunk egy kisgyermek bibijén: Ó, Kicsikém, úgy átérzem a fájdalmadat. Ha épp minden szuper a lelkünkben: Eb csont beforr!
Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy még ha magunkért is akarunk jól kinézni, nem fog menni, ha belül épp padlón vagyunk. Tehát pl. a lefogyás sem segít abban, hogy megszeressük magunkat. Ahogy egy szép smink, drága ruha sem.
Én azért akarok jól kinézni, mert szeretek tetszeni. Magamnak is, másoknak is. Hiszen természetünknél fogva szükségünk van arra, hogy visszajelzéseket kapjunk. Nemcsak külső dolgokban, hanem másban is. Veregethetem én a vállamat, meg kacsingathatok magamra ezerrel, de mégis mi értelme lenne? Mégis kinek akarnék tetszeni, ha nem a férfinak?
Felnézek a férfiakra
Mondhatnék kliséket (erősek, magabiztosak, stb.), de olyan én is tudok lenni. (És vagyok is. Sokszor nagyon kemény, határozott, szókimondó. Már nem félek az élettől.) Viszont az tény, hogy a férfi zöme nem rinyál, nem nyavajog. Ha baja van valakivel, megmondja. Nyíltak, őszinték, nem köntörfalaznak. (Ezért vagyunk képesek százszor is megbántódni és a pokolba kívánni őket.) Ha mégis hisztis lenne az ellenkező nem, messze kerülöm. Ezt a tulajdonságot ugyanis nőben sem viselem el.
A férfiaktól sokat tanulhatunk. Nem feltétlenül szekrényszerelést, mert példának okáért Ikeás legóban jobb vagyok bárkinél. De tanulhatunk hozzáállást, kitartást, küzdeni tudást. Ebben ugyan én is jó mestere lehetek bárkinek, de mindig van mit ellesni.
A férfiak valós támaszok lehetnek. Nem az ifjú suhancokra gondolok, hanem az igazi kősziklákra. Mert nekünk igenis szükségünk van arra, hogy gyenge nők lehessünk. Aki nem ezt mondja, hazudik magának is.
A férfiak apák, így nemcsak nekünk, hanem a lurkóknak is példaképek. Oké, a fb-on azért babáznak, mert azzal bevonzzák a lájkokat, miközben otthon undorodva fordulnak el a pelusoktól. Istenem, mindent ők sem bírhatnak. De azt nem lehet elvitatni, hogy fontos szerepük van a családban. Nem azért, mert férfiak, hanem mert mások, mint Anya. Időnként persze segítségre szorulnak az Apalétben (kisfiú-mivolt), hát mutassunk nekik irányt! Nem körmondatokban, burkolt célzásokkal, hanem egyenesen. Bele a szemük közepébe. Ők így értenek.
(Mielőtt hozzám vágnátok, hogy mi van a melegekkel, elmondom, semmi. A párok akkor működnek jól, ha kiegészítik egymást. Ők is olyanok, mint a heterok: az egyikük pont arra vágyik, hogy a másik támasz legyen, a másik pedig arra, hogy az egyik támaszává váljon. De mivel én heteronak születtem, nekem épp a férfi a Férfi.)
A férfi a legjobb társaság
Bocs, csajok, de hosszú távon ez az igazság. Az én igazságom. Mindig is fiúkkal éreztem jól magam, fiúkkal barátkoztam inkább és a lehető legtöbb időt velük töltöttem. Pont azért, mert máshogy látják a világot: sokkal egyszerűbben. Nem bonyolítanak túl semmit, látják a fától az erdőt és nem gabalyodnak bele a saját agyuk szüleményeibe (kivételek mindig vannak, nem véletlen az én sok kapcsolati „tanulóiskolám” sem).
Minden nap számot vetek magammal: tettem-e valamit azért, hogy jobban megértsem őket. Nem mindig jön össze, bevallom. Tényleg nagyon mások. És sokszor pokolba is kívánom az összeset irmagostól, mindenestől. (Elég sokszor…) És néha eszembe jut az is, hogy jobb nekem egyedül. (Úgy félévente…) De ha valóban veszem a fáradtságot, és elmélyülök bennük, meglátom a csodát. A férfiban az apát, a fiút, a férjet, a támaszt, a mentsvárat, a tükröt, a segélykiáltást, a fáradtságot.
És én ezért akarok jó nő lenni. A szó nemes értelmében: szép, okos, türelmes, elengedhetetlen. Mint az édesanyám.
Mert én a férfival vagyok egy egész. Nélküle csak magam tükörképe. Aki vonzó ugyan, de egy nagyobb széllökéstől összetörik.
Köszönöm, Férfiak, hogy vagytok. (A piros tojás bekészítve.)