Bizarr egy világban élünk. Mintha Tim Burton alkotásai lennénk valamennyien.

Sokszor volt már olyan élményem, hogy kívülről láttam magunkat, és ilyenkor a hangyabolytól kezdve a varrott babákig minden felrémlett. És ehhez ki sem kellett mozdulni, elég, ha a fotelből kapcsolgattam a tévét, vagy böngésztem a netet. Persze, ez most sincs másként. Jó pár cikket találtam az elmúlt hetekben is, amelyek megerősítettek a mihamarabbi özönvíz szükségességében. (Elnézést kérek, ha ezzel bárkit megbotránkoztattam volna. Néha még félig komolyan is gondolom…)

Az egyik írás szerint új hóbort terjed a fiatalok körében, miszerint nájlonba csomagoltatva fotóztatják magukat a párocskák. Ez így önmagában nem is lenne vészes, de ha csak arra gondolunk, hogy pontosan ugyanazt kérik, mint, amit anyukám a lefagyasztandó gyümölcsökkel tesz (szívószállal kiszívja a levegőt a zacskóból, hogy légmentesen tehesse el télire a finomságokat), akkor elborzadunk. Akar a fene aszalt-emberként virítani egy képen.

Aztán itt van egy könnyed baromság, miszerint megfejtették azt az extra fontos kérdést, hogy miért tartják az anyukák a bal karjukban a babákat. A szívhangtól kezdve a megfelelő agyféltekét aktiváló szemkontaktuson át mindenféle magyarázattal előálltak a kutatók, sőt, nem átallottak vizsgálataikhoz az állatoknál, mint például a pézsmatuloknál is körülnézni. Természetesen az az egyszerű magyarázat, hogy az emberek zöme jobb kezes, éppen ezért szereti, ha az a karja szabad marad az egyéb teendők elvégzéséhez (cumiztatás, simogatás, betakargatás, stb.), nem szerepel a megoldások között.

De menjünk tovább! Most jön a kedvencem. Naponta láthatunk ügynökségi reklámokat, felhívásokat, amelyekben szép gyerekeket keresnek, vagy amelyek eleve szépségversenyre toboroznak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondolkoztam el soha azon, hogy az enyémeknek készíttetek egy portfóliót. Bár minden porcikám tiltakozik a szépségversenyek ellen, mégis megfordult a fejemben, hogy talán a modellkedéssel megalapozhatnám a jövőjüket. És ilyenkor mindegy, mekkora bennem az ellenszenv, mégis képes vagyok pár percre meginogni. De szerencsére rendszerint elém dob az élet olyan történéseket, amelyek azonnal észhez térítenek:

Ilyen volt egy nem túl régi fb-felhívás, amiben Magyarország legszebb babáját keresték. Na, de nem úgy, ahogyan képzelitek. Nem. 4D-ben. Bizony. Igen, babaultrahang-szépségversenyre lehetett jelentkezni! Ha nem látom, nem hiszem el. A legrosszabb azonban az, hogy sokan jelentkeztek is rá. Óhatatlanul felmerült bennema kérdés, hogy vajon mi alapján dönt a zsűri? Kinek tekeredik jobban a köldökzsinór a csuklócskájára? Kinek kisebb az orrlyukacskája? Kinek zajmentesebb a magzatvize? Kinek nem hiányzik egy lábujjacskája sem? De inkább nem is akarom tudni. Nekem ez érthetetlen. Ahogy az igazi gyermekszépségversenyek is Amerikában. Ha szörnyülködni van kedvem, bekapcsolom a tévét és megnézem valamelyik ilyen adást. Kifestett, megcsinált, menni még alig tudó kisbabák vigyorognak mereven és begyakorlottan a színpadon, miközben az anyukák milliókat elköltve küzdenek az elsőségért. Akár ölni is képesek miatta.

Bizarr világ ez. Tényleg. Ahogy öregszem, úgy idegenedek el tőle. Mondjuk ez is tud jó játék lenni, kívülállóként elég szórakoztató, csak tilos belegondolni, hogy mi is a részesei vagyunk. Főiskolásként sokszor képzeltem magam Alicenak, aki makettvárosokban lépked, fölé  tornyosulva mindennek és onnan szemléli az emberek világát.

Érdekes, hogy ez a szokásom máig megmaradt. Így, amikor kilépek a kapun, nem vág mellbe egy Fluimucilábel plakát, vagy egy óriási kolbászreklám, nem akadok ki a cirkuszos hangosbemondó szürreális túlzásain és már azon sem lepődöm meg, hogy bárányokkal találkozom a városban.

Úgy látom, drága utódaim is szeretik ezt az álomvilágot, mert már két éve ápoljuk elképzelt rokonainkkal a kapcsolatot, ahol én például arról vagyok híres, hogy az anyám a boltban összecserélt véletlenül egy liter tejjel, ezért nevelt fel más. Vagy például halálos focimeccseket játszunk kitalált csapatok ellen, kórházakat, temetkezési vállalatokat alapítunk a gyerekszobában, illetve van saját újságunk és videóanyagaink is. Szerintem a gyerekek is rájöttek, hogy tilos komolyan venni a kinti világot. Ahogy Tim Burton is. Azt hiszem, jól ellenne nálunk. Meg is hívom egy kávéra.

Pin It on Pinterest