Nos, Drágáim, itt a vége, fuss el véle. A hó is leesett, a Szenteste is eljött, aludtam egy huzamban nyolc órát, mintha lenne egy kis hangom is már, ideje hát, hogy befejezzem ezt a 24 napos asszociációs játékot.
Jó volt, élveztem. Adódtak persze olyan esték, amikor nagyon nem akartam írni, de ha én egyszer elhatározok valamit, azt hétszentség, hogy végigcsinálom (ezért határozom el magam ritkán).
Bevallom, azon túl, hogy öncélúan elszórakoztattam magam, rendszeresen néztem az oldal statisztikai adatait, hogy abból is tanulhassak. Tudni illik az olvasói szokásokból. Érdekes volt látni, melyik bejegyzés sikeresebb, s melyik kevésbé.
Természetesen látatlanban is letettem volna a rozsdás bökőt, hogy vagy politikai témájú, vagy valami tipikusan könnyed, csajos, tanácsadós poszt lesz a vezető anyag, és nem is tévedtem.
Álljon itt hát ennek a játéknak a végeredménye, mielőtt felcsapom a könyvet az utolsó mondathoz.
Az adventi játék harmadik helyezettje a trombózis gyanúmat elemezgető, és a terhesnők bénázásait feszegető “A hetedik mondat” című bejegyzés. (Egy olvasóval győzőtt Ernő előtt.)
Második helyen végzett a PISA mérést tárgyaló írásom, és az abszolút első az online társkeresős anyagom lett.
Nem fogom kielemezni a végeredményt, csak örülök annak, hogy ilyen sokan olvastatok és hogy egy kicsit megvidámíthattam a szerintem marha nehéz 2016-os évnek a végét.
És akkor jöjjön az utolsó mondat:
“Nyilvánvalóan ugyanúgy nem helyénvaló figyelmen kívül hagyni azok érdekét, akik tőled függnek.”
Igen, ez nyilvánvaló. A ti érdeketek pedig az, hogy ma mindenkit hagyjak békében ünnepelni. Mondanám, hogy bejglire fel, de a fenébe is, csak bevág ilyenkor az a sok szegénysorban élő ember, úgyhogy azt mondom, ünnepeljetek és segítsetek továbbra is mindenkin, akin csak tudtok.
Meghitt, nyugodt ünnepeket kívánok!