16. mondat: “Eljött az idő, hogy a világ felhagyjon az önbecsapással, hogy feleszméljen, hogy rájöjjön, hogy az emberiség egyetlen problémája a szeretet hiánya.”
Beletenném a mondatba az “őszinte”, “jó” kifejezéseket a “szeretet” szó elé, mert nem mindegy, hogy – ha már képes vagyok szeretetre -, hogyan teszem azt. Úgy, ahogy nekem jó, vagy úgy, ahogy a másiknak? Ha csak egyféleképpen tudok szeretni és az a másiknak nem megfelelő, nem elég, esetleg terhes, netán nem is érez belőle semmit, akkor nem jó helyen vagyok a szeretetemmel. Ha úgy szeretek, hogy azzal a másikat boldoggá teszem, de saját magamat nem, akkor szintén nem vagyok jó helyen a szeretetemmel. Ha képtelen vagyok szeretetre, akkor nem vagyok egészséges. Ha mindenkit egyformán szeretek, akkor szent embernek kell lennem, ami azért nem jellemző. Ha úgy szeretek, hogy az a másiknak és nekem is jó, akkor vagyunk rendben. (A fentiek nemcsak a párkapcsolatokra értendők.)
Nos, most hogy ilyen gyönyörű közhelyekkel megnyitottam ezt a bejegyzést, rátérnék arra a kifejezésre, ami a fenti mondatban leginkább megragadta a fantáziámat: az önbecsapás. Erről pedig eszembe jutott Ryan Gosling, akiről bevallom, tegnapelőttig azt sem tudtam, hogy ki. Ma már merem vállalni, ha valamit nem tudok, ha valakit nem ismerek, vagy ha bizonyos világhírességek neve nekem semmit nem mond. Nyugodtan le lehet érte hülyézni, sem mentegetőzni, sem vitatkozni nem fogok. Szóval Ryan Gosling. A minap szembejött velem az a szalagcím, hogy “Ryan Gosling valami fantasztikusat művel Budapesten!” Hű, mondom, vajon mi lehet az? Azt tudtam, hogy az említett úr színész, de hogy honnan, hol, miben, arról halvány lila gőzöm sem volt. (Természetesen utánanéztem, hogy képben legyek.) Az viszont, hogy valami fantasztikusat tesz kis hazánkban, felcsigázott: biztosan segít a szegény gyerekeken, vagy felajánlotta egy évi fizetését valakiknek, vagy valami ilyesmi. Megnyitottam a cikket, láttam, hogy nyári, átpörgettem, de nem láttam benne semmi olyasmit, amire előzetesen gondoltam. Átnéztem újra, semmi. Mondom, megnézem a hozzákapcsolódó anyagokat, hátha majd ott. És akkor elhűlve olvastam egy mostani cikkben, hogy fotózkodik híres magyar helyeken, meg a Magyar Nemzettel a kezében, meg hogy a világ jelenleg legszívdöglesztőbb pasija, és hogy mennyire és miért imádjuk ők. WTF??? 1. Nem imádok senkit. (Nagyi mindig azt mondta, hogy imádni csak a Jóistent lehet. Ezzel nem szálltam vele soha vitába, de az biztos, hogy én meg a rajongás két külön fogalom. Tisztelet van, rajongás nincs. Együtteses pólóm sem volt soha az életben egy Hobo BB-t kivéve, amit a barátaimtól kaptam.) 2. Ki szerint a legszívdöglesztőbb? És ha így is lenne, miért is fontos ez? (Amúgy ha már, akkor inkább az örök Robert de Niro, Harrison Ford vagy a fiatal Belmondo. De ez sem fontos.) 3. Miért akkora hír mindig, ha egy sztár pozitívan nyilatkozik Magyarországról? Nem, pontosítok, Budapestről. Csak a szokásos nevezetességeket látják általában, amelyek valóban nagyon szépek, és joggal lehetünk büszkék rájuk, de hogy mindig beájuljunk ettől?! Nem tudom megérteni. Szerintem nincs ember, aki ne találná gyönyörűnek híres épületeinket, ebből kiindulva nekem semmivel nem jelent nagyobb elájulni valót egy sztár ez ügyben tett nyilatkozata, mint bármelyik külföldi turistáé. Ráadásul Magyarország nemcsak Budapestből áll.
De rendben, örüljünk, tetszik neki nálunk. Meg a többieknek is. Meg családostól jönnek (még jó, ha itt vannak fél évig), aztán nyilatkoznak további közhelyeket Magyarországról, a nép meg újra és újra elalél. Én pedig továbbra is igyekszem elkerülni az ilyen cikkeket, műsorokat, mert csak szenvedek a butaságtól. Kéretik nem félreérteni, nem a sztárszínészek butaságaitól (mert fogalmam sincs, milyenek ők azon kívül, hogy egyértelműen tehetségesek a szakmájukban), hanem a közönségétől, akik hagyják magukat jól becsapni. Elég nekem a saját gyerekeimet meggyőzni arról, hogy nem mindenki sztár, akiről azt hiszik. (Meg különben is, mi az hogy sztár?) Hogy azok a videósok, akiknek a hülye csatornáit nézik a neten, nem tesznek le semmit az asztalra azzal, hogy buta youtube-videókat vágnak össze és azon röhögnek. Vagy az, hogy nem jutottunk el a minap a vecsési Tankcsapda koncertre, nem a világvége, még akkor sem, ha az osztálytársuk találkozott Lukács Lacival és kapott tőle autogramot is.
Nem könnyű feladatra vállalkoztam velük, hiszen tényleg mindenhol az álkultúra, álértékek, az önbecsapás világába ütköznek. És be kell vallanom, az sem biztos, hogy én a legjobb dolgokat képviselem. Főleg, mert időnként nekem is jól esik gyengébb színvonalú műsorokkal szórakoztatnom magamat… De ha van olyan film, amit szerintetek Ryan Goslingtól érdemes megnéznem, szóljatok.