Az első szülés
Amikor az első gyermeket szültem, nem tudtam, mi az a fájás. Hajnalban arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Felkeltettem a leendő kislányom édesapját, majd lezuhanyoztam. Kutya bajom nem volt. Főztem egy finom kávét, felöltöztem, majd hívtunk egy taxit. Azt olvastuk ugyanis, hogy érdemes a magzatvíz elfolyása után max. másfél órával beérni a kórházba.
A taxis félt, hogy esetleg ott szülök meg, én pedig szívesen eljátszottam volna egy olyan jelenetet, amelyet a filmekben láttam. De nyoma sem volt továbbra sem a fájásoknak. Egy hegyet is meg tudtam volna mászni, annyira nem volt semmi bajom.
Na, aztán a kórházban gondoskodtak arról, hogy legyen.
Oxitocin 10:00 órakor (mégiscsak víz nélkül lebegett bennem a kicsi már órák óta), 11:37-kor pedig már a kezemben is volt Panni. Életem legrosszabb élménye volt ez a szülés, de soha nem voltam még olyan boldog, mint amikor elsőszülöttem hangját meghallottam.
Tudod, amikor egyáltalán nem tágulsz, aztán hirtelen másfél óra alatt nulláról tízre, az enyhén szólva is gyilkos. Szerintem csak az ágyvas nem volt véres. De megérte. Kétszer rá volt tekeredve a köldökzsinór, de ezen túlmenően makkegészséges volt. Hatalmas sötétkék szemeivel pedig úgy fürkészett, mint aki azonnal kismillió dolgot szeretne velem közölni. Szerelmes lettem egy életre. Most már kiskamasz, és igyekszem is erre emlékeztetni magam.
A második szülés
A középsőm rendes gyerek volt. Hajnalban szépen elkezdte jelezgetni, hogy most már kijönne. Mikor 5 percenként keményedtem, úgy gondoltam, talán ideje is egy újabb taxis utazásnak. Ugyan nem voltam biztos benne, hogy ezek fájások (marhára nem fájt), de az 5 perc mégiscsak 5 perc. A kórházban ezt meg is erősítették. Hajnal háromkor értünk be és már nem is engedtek haza.
A vajúdást végigröhögtük, mert a kicsi olyan finoman mozgolódott, hogy nem szenvedtem. Kivétel az utolsó fél órában, mert akkor pokolba kívántam mindenkit. Mégis mintaszülés volt. A papírok szerint Donát 7:56-kor és 7:58-kor született meg, így most sem tudom, melyik a valós időpontja. Egy tuti, becsengőre megvolt. Kukófejjel és hemangiómával látta meg a napvilágot. Az előbbi pár hét alatt rendeződött, az utóbbi mai napig sem. Szerencsére nem zavarja, én meg észre sem veszem. Ő nekem a világ egyik legnagyobb csodája. Nem ragozom, anya-fia rajongás van oda-vissza. Ez csak akkor látszik kevésbé, amikor elveszem a mobilját. Mondjuk akkor inkább ősellenségeknek tűnünk.
A harmadik szülés
Pontosan 2 éve pedig újra szülés előtt álltam. Ezúttal nem volt taxi, csak kávé, zuhany és kormányablak. Tervezett szülés volt, mert a kicsi fejmérete elérte az én maximumomat, így be kellett indítani a szülést. Harmadik hó harmadika pedig olyan szépnek tűnt ehhez. Az eleje itt is klassz volt, csak kicsit unalmas. A fájások inkább izgalmi fokok voltak, de amikor itt is megkaptam a segédanyagot, kivetkőztem magamból. Miközben a férjem a szülőszobán forró vizet engedett a derekamra, én szépen elküldtem a jó fenébe is. Állítólag leordítottam, hogy minden miatta van, ami – lássuk be – igaz is.
Amikor már annyira fájt, hogy meg akartam halni, csak annyit kértem a dokitól, hogy mindegy hogyan, csak szedje ki. És komolyan is gondoltam. A doki ezért ki is adta az ukázt, hogy toljak. Aztán azt, hogy most meg ne, mert ha így folytatom, a gyerek kicsusszan ugyan, de engem a büdös életben nem tudna összefoltozni. Szépen lassan haladtunk hát, és ez a része már nem is volt olyan rossz. Az más kérdés, hogy duplán tekeredett köldökzsinór, egy perces néma csönd és lila test jellemezte az első élet-pillanatokat.
Ennek ma van 2 éve. 03.03.16:16. Ezek a szerencseszámok. Mert Leon tudta, hogy így lesz szép a teljes dátum. Az agykamratágulatának mára nyoma sincs, ahogy a vörös hajának sem. Helyette van egy dumagép, aki rendszeresen sírba visz és az égig emel.
Anyának lenni csodás?
Mert az anyaság ilyen. Óriási kettősség. És nem tudom azt mondani, hogy ez a világ legcsodálatosabb dolga (mert az a kávé). Csak azt, hogy enélkül más lennék, és talán nem lennék senki…
Mert anyának lenni egy más létállapot. Vannak gyönyörű pillanatai és vannak olyanok, amelyek miatt az ember tényleg újragondolja az életét. Mivel eléggé érzelmes ember vagyok, jobban megélem a szélsőségeit, mintha csak általánosságban tekintenék rá. De talán jó is így.
Boldog vagyok, hogy anya lehetek, és boldog leszek, ha magam is lehetek. Mert az anyaság kötöttség, felelősség, áldozat is. És persze szerelem. Szerelem az első pillanattól az utolsó lehelletig.