Pánikbeteg vagyok. Körülbelül három éve tudtam meg, de idestova 25 éve élek vele. Különleges kapcsolat a miénk tele értetlenséggel, szomorúsággal, bosszúsággal, ugyanakkor felismeréssel is. Az orvosok szerint jól gyógyítható, de az én pánikom nagyon ragaszkodó. Utánanéztem, hogyan szabadulhatnék meg tőle tényleg véglegesen, gyógyszerek nélkül. Jelentem, egyelőre sehogy. De van kiút. Ha te is pánikbeteg vagy, tudod, miről beszélek. Ha nem, akkor kezdjük az elejéről.
Mi az a pánikbetegség?
Nagyon könnyen rámondhatjuk magunkra, hogy azok vagyunk, pedig lehet, hogy „csak” volt egy-két pánikrohamunk az életünkben. (Mindenkinek van, nyugi.) Az is lehet, hogy csak szorongóbbak vagyunk az átlagnál, vagy éppen a hormonjaink játszanak velünk. Fontos tehát tudnunk, a pánikbetegség egy hosszútávú kereszt, de valóban a szorongással, és ebből kifolyólag a pánikrohamokkal van összefüggésben.
| Pan és Daphnis (Forrás:Wikipédia) |
A pánikroham egyébként Pán görög isten „ajándéka”, aki hangjával keltett páni félelmet az emberekben. Az athéniak még a Marathoni csatában is „igénybe vették” ezt a tulajdonságát. Egyébként egy ronda, visszataszító külsejű istenség volt, akitől születésekor még az édesanyja is megijedt. Szóval a halálfélelemmel járó páni rettegés, illetve a pánikroham elnevezések neki köszönhetők.
Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a rohamaim soha nem jártak halálfélelemmel. A szorongásból adódó tériszonyom, hullámvasúttól való félelmem viszont annál inkább. (Még bobra sem ülök fel.) Az én pánikom szerintem tehát inkább kevert szorongás, de elfogadom a pszichiáter diagnózisát. Jobb, mint továbbra is sötétben tapogatózni és mindenféle antidepresszánsokat szedni.
„Pánikbetegségről akkor beszélünk, ha a pánikrohamok gyakran ismétlődnek, egy hónap alatt legalább négyszer, és a beteg mindennapi életvitelében jelentős zavarokat okoznak”- tartja az orvostudomány. Nálam fokozatosan sűrűsödtek ezek a rohamok 18 éves koromtól kezdve, és egy idő után már nagyon untam a hetenkénti bőgéseket. Nem szenvedtem miatta, csak utáltam, hogy van. Hiszen a pánikrohamok látszólag mindig váratlanul, ok nélkül jönnek. Ráadásul mindenkinél máshogy. Nézzük a legjellemzőbb tüneteket.
A pánikroham jellemzői
Ahogy írtam, nálam mindig ugyanúgy zajlott le: egyre nehezedő légzés, jobboldali zsibbadás, sírógörcs, összeroskadás, remegés, kényszermozgás (a földön, ágyon, padlón, attól függően, hol voltam épp), valamint erősen dadogó beszéd (na jó, nem is tudtam ilyenkor épkézláb szavakat kimondani). Amit általánosságban el lehet erről mondani, az a következő:
- heves, szapora szívverés,
- izzadás,
- remegés,
- légszomj,
- fuldoklás,
- mellkasi fájdalom,
- hányinger,
- hasfájás,
- szédülés, ájulásérzés,
- halálfélelem,
- hidegrázás,
- hevülés,
- zsibbadás,
- bizsergés, néha a
- realitás elvesztésének érzése vagy kontrollvesztéstől való félelem.
| Egy csúnya roham után anno |
Nos, ilyen szép a skála. Ha ebből legalább négy megvan, akkor már rá lehet fogni, hogy pánikrohamod van. (Ha jól számolom, nekem ebből öt nem volt soha, az össze többi viszont egyszerre.) A rohamok általában 20-30 percig tartanak (nálam 45-60 volt), és többlépcsősök. Az első 10 perc alatt fokozatosan erősödik, aztán jön a csúcspont, majd az utolsó 10 perc a lecsengés. Minél gyakorlottabb pánikos vagy, annál hamarabb elmúlhat, mert akár tudatosan is megpróbálhatod kezelni. Viszont ha az első 10 percben nem tudsz cselekedni, akkor jobb ha belenyugvással kivárod, míg vége lesz. Persze ez a legnehezebb, mert rohadt dolog fetrengve, hülye rángásokkal zokogni, miközben nagyon nem akarsz… Ez egy mocsok dolog. Örülök, hogy már nincs.
Viszont görög istenem időnként beköszön, nehogy azt higgyem, ilyen könnyen szabadulok. Mert a pánikbetegség – mint említettem – egyfajta erős szorongás. Szorongani pedig sok mindentől lehet:
- Vizsgahelyzettől
- Új szituációktól
- Randevú előtt
- Konfliktushelyzetben
- Magánéleti szituációkban
- Anyagi gondok miatt
- Betegségek miatt
A szorongás
Nagyon hosszan folytathatnánk a fenti sort. A szorongásra való hajlam részben örökletes, részben szociális hatásoknak köszönhető. Tehát ha te csak bizonyos helyzetekben szorongsz, például egy állásinterjú előtt, akkor az természetes, és semmi köze a pánikhoz. Ha viszont rendszeresen aggodalmaskodsz, jár az agyad, és mindeközben még rosszul is érzed magad, akkor nagy valószínűséggel szorongó alkat vagy.
Nálam ez a vonás rendesen genetikus, főleg ha a női ágamat nézem. A pánikbetegség amúgy is jellemzőbb a nőknél. Érdekes azonban, hogy vizsgák, dogák, állásinterjúk előtt szinte soha életemben nem izgultam, minden más helyzetben viszont meglehetősen kiakadok:
- Aggódom a gyerekeimért, hogy eljutnak-e rendesen a suliba reggelente.
- Aggódom a férjemért, hogy hazaér-e épségben a gyorsforgalmin (ha épp arra jár).
- Aggódom a Kicsiért, hogy ne törje magát halálra.
- Aggódom az anyagiak miatt.
- Sokszor jut eszembe a halál, konkrétan, hogy elveszítem a gyermekeimet, férjemet.
- Szorongok a testem miatt.
- Nem bírom a nagy tömeget (de nincs bezártság-érzésem a liftekben).
- Szorongok utazások előtt (pedig rutinos vagyok).
- Szorongok telefonálás előtt, ha alig ismert embereket kell felhívnom.
- Szorongok magas helyeken (értsd akár az első emeleti erkély szélén is).
- És szorongok, ha a szeretteimet látom dombtetőn, patakparton, folyószélen (le ne essenek, ugyebár…).
- Sőt, a sebességtől is félek (ezért nem vezetek, mert hát az halálos).
És itt is oldalakon keresztül sorolhatnám a saját élethelyzeteimet. Sőt, ha hiszed, ha nem, ahogy ezekről írok, máris elkap a szorongás. Ezt az érzést pedig nagyon nem szeretem, mert ez a pánikrohamaim előszele. Mindig ugyanúgy kezdődik, ugyanúgy zajlik le és ugyanúgy zárul. Bár rohamom már jó régen nem volt, a testem azonnal jelez, ha éppen túlszorongom magam. Ilyenkor tudatosan teszek ellene, hiszen – ahogy fentebb írtam – az első 10 perc kulcsfontosságú nálam. Most elmesélem, mit csinálok.
Hogyan kezelhető a pánikbetegség?
Nem tudok általános tanácsot adni. Az biztos, hogy saját kútfőből ne tégy először semmit. Nagyon fontos, hogy doki is lásson, igazolja a sejtésedet, állítson fel diagnózist, és ha kell, írjon fel gyógyszert is. Nem kell attól tartanod, hogy rászoksz, ha az orvosod ért a dolgához. Magadtól viszont ne vegyél be semmi bogyót, mert az tuti egyenes út a függőséghez.
Mondjuk olyan hülye se legyél, mint anno én. Kórházba kerültem egy ilyen roham kapcsán, és ott kivertem a dilit, hogy nem veszek be egy darab nyugtatót sem. Hiába mondta a prof, hogy ezt most muszáj, amennyire erőmből tellett védekeztem. Aztán szerencsére beláttam, hogy igaza van, és egy darab tablettával meg is úsztam az egy hetes benntartózkodásomat. Szóval keress jó orvost, és fogadd meg a tanácsait. De mit tehetsz addig is? Nos, lélegezz. Hogy pontosan hogyan, arról itt írtam korábban. Nekem nagyon bevált ez a légzéstechnika, de be kell vallanom, még most sem megy profin.
Amíg ezt az anyagot írom, folyamatos légszomjjal küzdök, és nem tudok belemerülni a légzésbe. Ráadásul hiába is tenném, mert a téma pavlovi reflexet vált ki. És ez is tipikus. Sokszor csak attól szorong egy pánikos, hogy nehogy megint pánikoljon. És persze az ismétlődő helyek és helyzetek is ugyanezt váltják ki a pánikbetegekben. Érdemes tehát fejben minél hamarabb rendbe tenni a dolgokat. Ehhez kell a pszichológus és valami jó kis viselkedésterápia.
Én jelenleg gyógyszermentes vagyok (több mint egy éve), és lélegzéssel, illetve edzéssel kerülöm el a rohamokat. Viszont mivel nem tanultam meg legyőzni a saját szorongásaimat, ez a betegség meg is fog maradni. Ráadásul folyamatos stressz az életem (ne feledd, a pozitív is lehet az), és a pánik miatt sok más egyéb velemjáró is van. Egyike ezeknek a hashimotó, a többit egyelőre még hagyjuk…
Aztán – remélem -, ha a gyerekek már nagyobbak lesznek, eljárhatok majd valamilyen cuki terápiára. Addig is gyakran nézek farkasszemet a saját hülyeségeimmel (tériszony, buta gondolatok, felesleges aggódások, stb.), hogy könnyebben leküzdhessem őket.
Ne félj a pánikbetegségtől!
| Tényleg jól vagyok |
Egyet viszont mindenképpen fontosnak tartok kihangsúlyozni: a pánikbetegségtől nem kell félni. Nem fáj, kezelhető, jól gyógyítható. Utálatos, de semmi extra, ha komolyan veszed (és ha az orvosod is…). Akárcsak a hashimotóm.
Úgy látszik, én ilyen furcsa hülyeségeket szedek össze: beteg is vagyok, meg nem is, gyógyíthatom magam, meg nem is, remekül vagyok, meg nem is.
Összességében viszont tényleg jól vagyok és ha ezt a cikket befejeztem, talán újra kapok rendesen levegőt is.
Ha kérdésed van, írj nyugodtan. Szívesen válaszolok, és ha tudok, segítek.