A köldök egy méltatlanul háttérbe szorult testrész. No, nem a csinibabáknál, akik testékszerekkel feldíszítve mutogatják, hisz megtehetik. Nem is a mindenkori szomszéd Pista bánál, aki, ahogy kisüt a nap, mellig feltekeri az atlétatrikóját, hogy hűsöltethesse sörpocakját. De valljuk be, nála sem a köldököt vesszük észre először. Pedig a köldök fontos. A neve ugyan nem ezt mutatja, hisz elég idétlen szó. Utána is néztem, honnan való.
A magyar etimológiai szótár szerint „kun-besenyő eredetű kölcsönszó: kun, kipcsak kindik (‘köldök’). A magyar szóban n ⇨ l változás következett be, (…) majd labializációval küldük, s végül nyíltabbá válással köldök alak állt elő.” Jelentése: „has közepén kis betüremkedés, az elvágott köldökzsinór kiindulási helye.”
Szóval egy kölcsönszóval van dolgunk, aminek a jelentésével azonnal vitába is kell szállnom. Mégpedig a betüremkedés részével. Mert hogy van, akinek ez éppen kitüremkedik. Mint tudjuk, egyéne válogatja, hogy száradt le kisbabakorában a köldökcsonkja. Az enyém speciel pont befelé, ráadásul a sok hízás-fogyás következtében inkább lekonyuló szájra emlékeztet. De a középsőm köldöke éppenséggel kifelé kandikál. Most pedig, hogy laporoszkópiás műtéten esett át, rendesen ki is akadt ezen.
A műtét
Ugyebár három lyukat ütöttek rajta. (A párom mondta is neki, hogy képzelje magát szanaszét lyuggatott harci sebesültnek, hátha akkor jobban viseli a fájdalmakat. Ez amúgy be is vált…) Az egyik lyuk maga a köldöke. Még nem kukkoltuk meg rendesen a jutyubon, hogy ott épp a kamerát vezették-e be, vagy az egyik műtőeszközt, de jelen esetben ez most mindegy is. A fiamon tegnap cseréltek kötéseket, és amikor érte mentem a kórházba, ijedt fejjel fogadott. Elképzelni sem tudtam, mi lehet a gond, hiszen aznap végre hazajöhetett. Ekkor elárulta, hogy óriási csomót érez ott, a kötés alatt. Óvatosan odanyúltam, és valóban. Én is megijedtem kissé, de igyekeztem nem mutatni. Mindenféléket összehordtam arról, hogy ez műtét után természetes, majd lelohad. Mégiscsak megdolgozták őt, nyugodjon meg. De ő nem tudott. Még este is a kötését birizgálta. Picit fel is lazult, így bekukkanthattunk alá. Majd’ elájultam. Akkora dudor éktelenkedett ott neki, amilyet még életemben nem láttam. De úgy voltam vele, az orvos csak szólt volna, ha baj van. A fiam azonban továbbra is aggódott.
Mondtam neki, holnap úgyis kötést cserélünk, akkor majd jól megvizsgáljuk a helyzetet. De reggel ismét azzal fogadott, hogy nagyon zavarja. Kérte, feltétlenül nézzük meg. Beleegyeztem. Óvatosan lehajtottam egy kis darabon a fedőgézt és besabdítottam. A látvány rosszabb volt, mint este. Azonnal odahúztam az ablakhoz a reggeli fényre, hiszen ezt most már rendesen látnom kellett nekem is.
Ma is tanultam valamit
Ha még nem volt ilyen műtéthez közöd (ahogy nekünk sem eddig), valószínűleg te is ledöbbenttél volna. A fiamat ugyanis bedugaszolták. Egy bőrszínű gömböcskével. Most már esélyünk sincs arra, hogy újra köldökzsinórral fűzzük szorosabbá a szálakat köztünk, gondoltam, de neki csak annyit mondtam: Na, gombot varrtak rád, Irén. (Hogy miért Irén, már nem tudom. de mindig ezt mondtuk otthon. Biztosan Cseh Tamás miatt.)
Ezt szedte nekem a kórházból hazajövet. |
Persze nem értette, de aztán felkacagott. Hasgombja még úgy sem volt és most már kifejezetten büszke rá. Egy hét múlva, a varratszedéskor szeretném elkérni a dokitól emlékbe. A köldökcsonkját is évekig őrizgettem, aztán eltűnt. Jó lesz helyette.
(Ja, nagyon figyeljetek oda, ha a köldökötöknél éreztek fájdalmat. Ez a hülye vakbél villámgyorsan képes begyulladni. Az első fájdalmak jelentkezését követő 12 órán belül már kórházban voltunk, pár óra után pedig a műtőben. A gyorsaság és a tünetek felismerése mindennél fontosabb! Hála a férjemnek, ő profi ebben.)