Készítettem a nagyok tízóraiját, amikor a kicsi felkelt. Anyát akarta. Az ölembe bújt és sokáig csak feküdt rajtam. Eszembe jutottak a szüleim.

Néha szeretnék újra gyerek lenni. Csak úgy odakúszni édesanyámhoz, átölelni a lábát és rámosolyogni. Ő pedig felemelne és szorosan magához ölelne.

Néha szeretnék újra gyerek lenni és nem törődni semmivel. Kimásznék a kiságy rácsai közül és felfedezném a szobám sarkait. Biztosan találnék valami nagyon érdekeset. Mondjuk azt a furcsa gumilabdát, amiből a múltkor egy jó nagy darabot kiharaptam. Nagyon rossz íze volt, alig győztem köpködni. De olyan szépen gurult.

Néha szeretnék újra gyerek lenni, és akkor édesapám készítené el a reggelimet. Piros pöttyös bögrében már az asztalon várna a finom tej, mellette a keksz, hogy beleaprítsam. És én lelkesen nekiveselkednék, de kellene a segítsége. Mert kemény a keksz, én pedig vissszafelé próbálom eltörni.

Néha szeretnék újra gyerek lenni, hogy duzzoghassak reggelente, mert fel kell kelnem. Hogy a tesóm frászt kapjon, mert miattam fog elkésni az iskolából. De én még a jó meleg paplan alatt akarok maradni, hiszen ott várnak rám a kismanók.

Néha szeretnék újra gyerek lenni, hogy felmászhassak a cseresznyefára. Annak is a legtetejére, hogy amikor fúj a szél, én magam is lebegjek. Aztán lefelé jövet lecsipkednék pár szem gyümölcsöt. Csak is olyat, amelyet a madarak is már megkezdtek. Mert azok a legédesebbek.

Néha szeretnék újra gyerek lenni, hogy a legnagyobb gondom a tanulás legyen. Hogy szidhassam a tanárt, aki baromságokat akar a fejembe verni, és hogy vitatkozhassak arról, mihez van a diáknak joga.

Néha szeretnék újra fiatal lenni, megálmodni a jövőmet. Fejben eltervezni, mire költenék egy lottó ötöst, és jól szétosztani a családom között.

Néha szeretnék újra fiatal lenni, mert akkor tettvágy fűtené minden lépésemet, és azt hinném, én vagyok a világ közepe. Nekimennék százszor is minden falnak, mert legyőzhetetlen lennék…

De felnőtt vagyok. És a gyerekeim ölelik át a lábamat és tőlem várják a csodát. Én készítem a reggelijüket, és engem kérdeznek, hogy megmászhatják-e a kert legnagyobb fáját. Engem szidnak, hogy fel kell kelniük és délután megint tanulniuk kell, és velem vitáznak arról, mi értelme az egésznek. Tőlem várják, hogy álmot teremtsek, és ők azok, akik legyőzhetetlennek hisznek.

Mert felnőtt vagyok, aki mindent megtehet. Én pedig nem tudom, hogyan mondjam el nekik az igazat. Hogy nagynak lenni nem leányálom. Küzdelem. Hogy minden percben azért élek, hogy nekik majd könnyebb legyen.

Mert gyerekek még, és tele vannak vágyakkal. Ezt pedig lerombolnom tilos. Hisz ez az, ami mindannyiunkat éltet.

Úgyhogy holnap is felkeltem őket, megcsinálom a tízóraijukat, tanulok velük, aztán focizunk majd. Megvizsgáljuk az összes virágot a kertben, kikeressük a legszebb kavicsokat, végigböngésszük a gyerekkönyv-katalógust és megtervezzük álmaink házát. Ahol mindenkinek lesz külön kis kuckója és a kertben cseresznyefa.

Holnaptól építünk egy saját kis világot magunknak.