Elérkeztünk ahhoz az időszakhoz a kisbabám életében, amikor anya bekattan, mert annyira nincs egy szabad perce sem. A pici elvárja ugyanis a folyamatos játékot, szórakoztatást, simit, bújást, ringatást, stb. Ebben persze az is közrejátszik, hogy hétvégén, mikor mindenki itthon van, rendszerint valamelyik tesó ölében leledzik, vagyis csúnya passzív szerkezettel élve, állandóan foglalkozva van vele. Hétköznap éppen ezért vért izzadok, hogy elfogadja, anya nemcsak érte van, nagyon hiányolják a vasalni- és mosnivalók, sőt a tűzhely is. És ilyenkor bizony olyan eszközökhöz kell folyamodnom, amelyeket minden mai hős-anya elutasít, mint például a tv. Pontosabban az azon nézhető jutyub, amin az összes valamirevaló zene fellelhető. (És sajnos sok semmirevaló is.)
A múltkor arra lettem figyelmes, hogy a gyerekek fetrengenek a röhögéstől, de olyan szinten, hogy a középsőm leesett a kanapéról és még a legnagyobb is hangosan nyihogott. Nem tudtam, mire véljem e széles jókedvet, hiszen csak a készülék előtt ültek és gyerekdalokat néztek-hallgattak, hogy a picit szórakoztassák. Aztán felhomályosítottak. Csak előtte még olyan kérdéseket tettek fel nekem, hogy mi az a nyikrabá, tud-e beszélni a ló és lehet-e legényt venni a vásárban?
Nagyon hülyén nézhettem, mert újra röhögésben törtek ki, aztán megmutatták az Én elmentem a vásárba félpénzzel kezdetű dalocskát. Már gyerekkoromban is utáltam, mert rohadt hosszú volt és unalmas a dallama, így most se nagyon akaródzott megnéznem a klipet. De a kíváncsiságom nagyobb úr volt, és végül nem bántam meg. Ugyanis akkor sosem értesültem volna arról, hogy a kecske nem mekeg, hanem nyikrabázik, a ló nem nyihog, hanem mihájbát mond, és hogy egy kislány az utolsó félpénzén bizony legényt akar magának szerezni. A lányom meg is kérdezte, hogy emberrablókkal üzletel a kiscsaj, vagy mi van? Nos, ezt én sem nagyon értettem, és jelen viharos szexbotrányos világunkban talán nem is nagyon taglalnám. Főleg nem a pici előtt, aki viszont nagyon élvezi ezt a nótát. (Én meg ki is használom a felszabadult időt mosogatásra vagy kávézásra – most az egyszer jól jön, hogy ilyen hosszú a dal, ami amúgy természetesen népköltés és Kitrákotty mese a rendes címe.)
De ismerhettek, természetesen utánanéztem pontosan a dalocskának és megtudtam, hogy ez a legényes, nyikrabás verzió az eredeti kibővített, Mihály-napi tréfás változata. Nos, tréfásnak biztosan tréfás, mert a nagyok nagyon nyerítettek rajta, de hogy a kicsinek az állathangokat nem ezzel szeretném megtanítani, az is biztos. Ha hazamegyünk, a szomszéd tyúkjai, libái, egyéb állatai sokkal hitelesebb oktatók lesznek. (Vagy a párom, aki kitűnő hangutánzó…)
Erről jut eszembe, otthon anyum is énekelgetett nekünk időnként, főleg altatókat. Azon kaptam magam, hogy többségében én is ugyanazokra a dalokra csitítom el a picit. Pedig hogy utáltam az egyiket! Emlékszem, teljesen ki voltam bukva anyura, amiért állandóan megszívatja vele a hugicámat.
Van ugyanis a “Csicsíjja, bubája” kezdetű altató, aminél szadistábbat el nem tudok képzelni. Minden egyes alkalommal végigizgultam – ötévesen – az éneket, és minden egyes alkalommal elszomorodtam, majd dühös lettem miatta. Először is az anyuka – a szöveg szerint – elmegy, és magára hagyja a kisbabáját (annyira emlékszem arra az érzésre, amit ennél a sornál éreztem), viszont megígéri, hogy hoz neki valamit (itt mindig megnyugodtam kissé). Igen ám, de mi a csattanó? Egy vigyorgó anya, aki fityiszt mutathat a gyereknek, mert hogy kiskutyafülit hoz neki. Azt. Ez mekkora szemétség már. Annyira beleéltem magam akkoriban a dalba, hogy tényleg dühös voltam.
Erre mit teszek most? Ugyanezt éneklem a picinek. De ő mintha értené a tréfát. Annyira izgatott lesz annál a sornál, hogy „Na, mit?” (hoz az anyuka), és utána olyan jókat kacag a nagy semmin, hogy öröm nézni. Valószínűleg jobb a humorérzéke, mint az anyjának és talán ezért is bírja a Kitrákottyot is. Végül is nekem majdnem mindegy, csak hagyjon pár percre melózni néha. Nem is azért, mert házitündér vagyok, hanem mert nekem is kell a kikapcs. Ha sütősikálással, akkor úgy. És ha ehhez kell egy idegesítő dal, na, bumm. Legfeljebb megszeretem.
