Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse! Ehelyett nyöszörgés, hatalmas babadurrantások és egy kiadós hányás a pólómra. Ma már másodszorra, ami megfelel a délelőtti átlagnak. Évek óta nem mostam ennyit. El is felejtkeztem róla, hogy ezek is egy baba velejárói. No, meg a zokniszösz. Teljesen értetlenül állok ama tény előtt, hogy a gyerekem zokniszöszös. Ennek több oka is van:
1. Nem hord zoknit.
2. Ha mégis, akkor az a rugdalózón van kívülről rajta és azt a célt szolgálja, hogy ne tudja kihúzni a lábát a ruhája talprészéből. (Mert ha mégis, akkor beakad a térdénél, ami további nyöszörgéssel, egy perc elteltével pedig hatalmas ordítással jár. Ezt pedig természetesen senki sem szereti.)
3. A zokniszöszök mindig kékek, akkor is, ha fehér ruha van rajta.
Tehát egy teljesen ismeretlen jelenséggel állok szemben, főleg, ha belegondolok, hogy ezek a szöszök többnyire a kezén találhatók! Na, erre varrjak gombot, szoktam mondani magamnak. Kesztyűszöszről ugyanis még nem sűrűn hallottam, ráadásul május elseje nagyon is tavasz lenne hozzá. (Amúgy sem adtam még rá egyszer sem kesztyűt, a kórházit is levettem róla. Nem látom sok értelmét.)
Szóval van egy kézen-zokniszöszös kisfiam, aki naponta legalább háromszor telibe hány és minimum kétnaponta lepisil. Húsvét hétfőn is – annak rendje és módja szerint – kivette a részét a locsolkodásból. Hát nem édes?!
Amúgy teljesen úgy működik, mint minden kisbaba, így könnyű dolgom van vele. Ha ordít, végiggondolom a szentháromságot magamban, és aszerint cselekszem:
a) Tele-e a pellus? Ha igen, csere és szent a béke.
b) Éhes-e? Ha igen, tejcsi és szent a béke.
c) Fáradt-e? Ha igen, akkor apa és teljesen szent a béke.
Persze lehetnek más okai is a sírásnak (fázik, melege van, csúnya a falvédő, ilyesmi), de az alapigazságok ebben a három pontban foglaltatnak. Éppen ezért valóban sokkal türelmesebb anya vagyok, mint valaha voltam és utoljára három hete akadtam csak ki rá. Mondjuk akkor hajnali egy óra és fél hat között ébren volt és az istennek sem akart aludni. Én csak bőgtem és bőgtem és feszültségemben szanaszét vertem a szüleim díszpárnáját. (Tényleg, bocs, anyu!) Nagyon szégyelltem magam másnap a viselkedésemért magam előtt, mert talán még soha nem borultam ki ennyire életemben. Nagyon fáradt voltam. Aznap érkeztünk haza húsvétolni és mindennél jobban vágytam egy kiadós alvásra. Persze, mint tudjuk, ez az anyukák esetében egy egyhuzamban ágyban és párnák közt eltöltött háromórás időintervallumot takar. Szóval minden adott volt ehhez, mert a baba is jól kifáradhatott az úton, meg amúgy is sok ember kezei között megfordult aznap, úgyhogy reménykedtem. Ő meg persze magasról izélt az én húsvéti vágyaimra és párnapüfölő szörnyeteggé varázsolt éjszakára.
Azóta biztos távolba helyezek minden párnát magamtól és igyekszem azonnal álomba szenderülni, amikor ő is. Így vannak lopott fél órás alvásaim is, amelyek legalább három kávéval felérnek, nem beszélve a heti két-három anyajógáról. Tényleg türelmesebbé tesz. Nagy szükségem is van rá, mert a mérleg egy hete sehogy sem akar megmozdulni (persze tudom, hogy ez normális, de akkor is). A mai nappal hivatalosan is elkezdtem az igazi diétámat. Mégis csak elseje van, ráadásul május. Így illik.
