11. mondat: “Ünnepeljétek a homok mozgását, amint megmászandó, új hegyeket alkot, melyek csúcsain, és amelyből felépíthetitek újabb váraitokat.”
Kilenc éves korom óta “foglalkozom” az írással. Vagyis talán pontosabb lenne azt mondanom, hogy foglalkoztat az írás. Voltak időszakok, amikor komolyabban is elgondolkoztam azon, hogy ilyen irányba kellene elindulnom, aztán az egész megmaradt hobbinak, gyógyszernek, boldogsághormonnak. És nagyon jól van ez így. Ma már tudom. Ahogy azt is, hogy sokszor próbára tesz minket az élet, hol kisebb, hol nagyobb akadályokat állítva elénk, attól függően, mennyit tudunk elviselni az adott élethelyzetünkben.
Amikor még nagyon kicsi voltam, egy építkezésnél beleestem a meszesgödörbe. Nyitott szemmel. Egészen hazáig azt üvöltöttem, hogy megvakultam, és akkor kapcsoltam rá igazán a bőgésre, amikor egyel többet léptem a lépcsőn, mint kellett volna és majd orra buktam. Emlékeimben úgy maradt meg, hogy anyuék akkor felnevettek, és én azért keseredtem el még jobban, de valószínűleg ezt csak a fantáziám tette hozzá. Tény, ha én vagyok a saját anyám, biztosan kacagtam volna, ha már meggyőződtem arról, hogy a szemeimnek kutya baja. A másik ilyen élethelyzet-akadály az volt, amikor tupírfésűvel szúrtam ki az akkora már bizonyosan igen rossz reflex-szel bíró szememet, s szintén azt üvöltöttem, hogy megvakultam. Szerencsére akkor sem. Pici, apró próbatételek voltak egy pici, annyira nem apró gyereknek.
Szóval vannak ezek a kisebb-nagyobb akadályok, amelyek életkortól függően változnak. Amíg kicsi voltam, a legapróbb gond is óriásnak tűnt. Most, hogy felnőtt vagyok és sok mindenen keresztülmentem már, napról napra könnyebb túllépni a gondokon, problémákon, pedig azok látszólag egyre nagyobbak. Mindez természetesen azért működik így, mert szépen lassan rájövök, mi az igazán fontos a földi életben, s mi nem.
Amikor készültem a fősulis életre, édesapám a következő útravalót adta:
Lányom, egyet jegyezz meg: a felsőoktatásban mindig a tanárból készülj először, aztán a tantárgyából. Szinte mindegy, hogy mit csinálsz, rajta múlik, átenged-e. De soha ne feledd, ő is ugyanolyan ember, mint te, nem kell tőle félned. Megölni nem fog, mert akkor börtönbe kerül. Ha becsülettel készültél, akkor nyugodt lelkiismerettel vállalhatod akár az egyest is.
Lehet, hogy ő már nem emlékszik erre, de bennem ez a mai napig megmaradt. Nehéz volt megemészteni, hogy a felsőoktatás világa nem a korrektségről szól (tisztelet a kivételnek), de azóta tudom, hogy ez akár az egész felnőttvilágra is vonatkozik. Pont ezért sokszor már be sem kell vennem a leszarom tablettát, mert anélkül is tudom, mi az, amivel valójában törődni kell. Igen, a homokkal, ami változásában újabb táptalajt adhat a fantasztikus új igazságoknak, reményeknek, hitvallásoknak. Az én, a mi várunk erős lesz, mert az alapja is az. És jöhet bármi, a lelkiismeret tiszta.