“Hát mit gondolsz, ki teremtett ilyennek titeket?” – szól a mai mondatom, és eszembe is jutott Ádám meg Éva, meg úgy általában a szerelem. Na ja. (Előzmények itt.)
Volt idő, amikor társkeresőztem a neten. Nem szégyellem. Olyan igazi lóvásár-fílingre kell gondolni. Lassan körvonalazódott is bennem egy – ha gáz, ha nem – osztályozási rendszer, aminek a segítségével a fiúkat/férfiakat/pasikat külön csoportokba lehetett rendezni. Nem volt egyszerű feladat, merthogy nemcsak a kép, hanem a név is rengeteg mindenre enged következtetni, nem beszélve a csetes reakciókról. Így jött létre az online társkeresők “fajtájának” több osztálya, csoportja. (És igen, sejtem, a nőkkel is meg lehet ezt csinálni, persze. De én csak a fiúkat figyeltem, tehát igen fontos kutatási területem kizárólag a hímnemű egyedekre korlátozódott.) Férfi barátaim, kéretik a továbbiakban nem megsértődni.
A társkeresők világa külön bolygó. Amikor belépsz, kapásból feldob egy fotót névvel, életkorral (ami természetesen sok esetben hamis). Nekem ez nagy segítség volt, mert keményen szűrtem, ezért kb. nyolcvanból csak egy tetszett. Persze ezt sosem jeleztem az illetőnek, csak jól megmustráltam az adatlapját. Ha ott is minden okés volt, még akkor is csöndben maradtam, legfeljebb kétszer is megnézem az oldalát. A rendszertől úgy is kap mindenki értesítést arról, kik nézték meg és hányszor. Általában ez bejött, a srác kíváncsi lett rám, megnézett, bejelölt, és onnantól kezdve szabad volt a pálya. Ha akartam. De!
Én nem tudom, hol élnek ezek a fiúk! Még ha valaki olyan is, mint egy görög isten, vagy legalábbis megközelítőleg, akkor is elköveti azt a hibát – mer’ ugye agya nem biztos, hogy van – hogy olyan nevet használ a neten, ami miatt azonnal kuka. Még az „Alma” meg a „Ma” hagyján (mi a fene akar ez amúgy lenni?), de egy „Taki-Maki” már intő jel. Nem beszélve a többiről.
Esküszöm, összeírtam (olyan helyesírással, ahogy az illetők használták).
Álljon itt most egy kis ízelítő:
Moosweg, Gróf úr, berrylovag, szaBIKA, kajmán, dagikajó, golyó, rodeobika, Mr. Atesz, gigantos, Fecuka, és még számos becéző alak, amitől szerintem egy nő csak falramászik.
Májki, tiltóbácsi, pistipapa, mindenképpen, Robibátyó, cimbikari, Csokigolyó, Mackópasi, úgyislelépsz, faszi, tornaúr, kiskulacs, cumis, kishosszú, öregtörök, Liba, futbalspil, Vörösliliom, MNZSMNTKTRL, Pityumoli, Cirkuszos (és tényleg az).
És van még:
Egy, dzseki, Macika, Jóképű (és randa, mint a bűn), Dörgés, Putris, Villám Vili, szeretetreéhes (na az ilyentől kell azonnal menekülni), Papagnóm, Rolexes, Mazdás (és társaik…)
Kötéltáncos, Koffeinhentes, Drótszamár (még ha utalás, akkor is), faterka, valakivagyok, Kalaposlaca, stb.
Á, képtelenség felsorolni!
És akkor még nem is beszéltem a tipikusan nőket elijesztő profilképekről. Mint például a halat fogtam -, a kocsimmal vagyok lefotózva – típusúak, a rohadt nagy sörpocakom van és meg is mutatom – fotók, a széttárt lábakkal fecskében napozok -, pofákat vágok -, vagy tök homályos képek, a fürdőszoba szelfik, vagy bármilyen szelfik, ahol látszik a mobil, illetve az otthon a cserépkályha előtt megálltam vigyázban – képek. Persze itt is nagyon hosszú lenne a sor. (Félreértés ne essék, semmi bajom pl. a horgászokkal, de profilképnek nem ezzel kezdeném.)
Ezek után készítettem egy reakció szerinti besorolást is. Eszerint van a sértődékeny társkereső, aki leanyáz, lekurváz, letilt és/vagy virtuálisan hideg vizet önt a nyakadba, mert visszautasítottad. Meg van a sértődékeny, de nem feladó, aki ugyanezt csinálja, és ráadásul naponta megismétli.
Vannak a simán lerázhatatlanok, akiknek tök mindegy, hogy mondod el, hogy nem akarsz ismerkedni, akkor is naponta rád villantják az online-mosolyukat.
És persze vannak normális férfiak is, akik tudomásul veszik a nemleges válaszodat és sok sikert kívánnak.
Aztán kaptam üzenetet a szomorú társkeresőktől, akik százszor is megköszönték, hogy válaszoltam, még ha nemet is. Meg persze vannak olyanok, akik rögtön a tárgyra térnek, de a válaszodtól függően újra besorolhatók valamelyik fenti kategóriába. Olyan férfiakkal is „találkoztam”, akik csak valami tájképet, feliratot, divatfotót raktak fel (nadrágba bújtatott őv, Pécsi kesztyű, stb.), mert nem vállalták magukat nyilvánosan. Belőlük újabb két csoportot tudtam kialakítani: aki küldött képet külön, illetve aki az istennek se, és nem értette, miért nem a belső tulajdonságaiért fogom szeretni…….
Na ez utóbbiak az igazi vámpírok: általában intelligensek, jó humorúak, kellemes chat- és beszélgetőtársak, de az istennek nem küldenek képet, és nem átallanak megsértődni, mert te viszont kötöd az ebet a karóhoz…
A lényeg, hogy végül alig akadtak páran, akik bennmaradtak a kép-név-reakció rostán. Velük az ember hosszabban elcsetel, elbeszélget, és pár nap alatt eldől, lesz-e személyes találka vagy sem. Ha igen, akkor ott szinte azonnal, hogy lesz-e folytatás. (Mert hogy rohadt másképp is kibírnak nézni a fiúk élőben, mint a képeken… Tudom, mi is… ismerek jó pár képszerkesztő programot).
Biztosan lehetne további alcsoportokat is létrehozni, de hamarabb kiléptem a társkeresők világából, mint hogy befejezhettem volna „kutatási munkámat”.
Rég volt, szép volt, tanulságos volt, elég volt. Csinálok inkább szív alakú virslis rántottát.