Tavaly volt az első, hogy magam is ünnepeltem ezt az idegen „szörnyűséget” a gyerekekkel, mer’ hogy addig mindig tudtam valami kifogással élni (vagy jó messzire elutazni vidékre, hogy gyertyán meg temetőn kívül ne is lássanak semmi mást). Tavaly viszont már nem, mert nem utaztunk sehová. Maradtunk, így jött az október végi farsangosdi. És eszküszöm, jó volt! Pedig én utoljára 10 évesen öltöztem be szívesen a suliban (a télűzés ünnepén), amikor is Rózát alakítottam az Izaurából, mert azt a szerepet osztotta rám az ofő.
Azóta kerültem minden jelmezes bulit.
Erre idén megint eljött az október vége. És a gyerekek már megint Halloweenozni akartak az iskolában is, meg persze itthon is, a fene a fejüket. És hát már megint nem csodaklassz volt?! Beöltöztünk itthon, csináltunk mini-szendvicseket (volt közöttük szellemes is kaviárral), közösen megvacsiztunk, játszottunk szellemírtósat porszívóval és hátizsákkal, megnéztük az Adams familyt, készítettünk sok fotót, alkottunk gyurmafigurákat, másnap közel két órán keresztül beszélgettünk a Halloveen-Mindenszentek-Halottak napja trióról, szóba került Pió atya és a Lőcsei fehér asszony is, kiveséztük a keltákat, íreket, keresztényeket, protestánsokat, majd nyugovóra tértünk. Tegnap a temető volt soron. A gyertyákat már jó előre megvettük, az asztalt szépen megterítettük, felöltöztünk normálisba és végig jártuk kedvesem itteni őseinek, barátainak sírjait. Majd elmentünk a Jézus kereszthez és gyertyát gyújtottunk a mi szeretteinkért is, akik Demecserben, Nyíregyházán, Fényeslitkén, Kisvárdán, Debrecenben és Budapesten vannak. Jól el is bőgtem magam.
Szóval megy ez a hülye vita a fb-on, ami azért arra jó, hogy végiggondoljam, mióta élek, hányféle ünnepet is kellett ünnepelnem, mennyit kellett elfelejtenem, hány alakult át vagy kapott más nevet és hány került be Mo-ra. Nem bírtam végigszámolni. Amire viszont mindenképp emlékszem, hogy jó volt együtt ünnepelni, s szinte majdnem mindegy volt, hogy az éppen Húsvét, Karácsony, Március 15., Madarak és Fák napja vagy a Fegyveres erők napja, mert együtt voltunk a családdal, a barátokkal. És hiszem, az ünnepnek az adott mondanivalóján túl, ez az igazi lényege. Hogy együtt legyünk szeretetben. Szeretek hát minden ünnepet, ami fizikailag is összehoz a családommal és szeretek minden napot is, mert ünnep sem kell ahhoz, hogy szeressem őket, szeressük egymást. Ünneplünk hát mindent, amit fontosnak tartunk vallási felekezettől, neveltetéstől függően/függetlenül a magunk szája ízére alakítva. Mert a mi kis családunkban is találkozik számos felfogás, de a szeretet mindent überel. És ezek a süket gyerekek is érzik ezt, mert nem átalkodott a 31-én még szörnyszülött lányom másnap a temetőben könnyezni, mert ő a halott állatbarátaiért is gyújtott.