„Ha az úriember az összes – tényleg az összes – általad összeírt pontban stimmel, akkor menekülj…” – írja Tóth Kriszta a Pasit a netről című könyvében. Mivel előttem sem ismeretlen az online társkeresők világa, különös érdeklődéssel figyeltem fel a könyvre. Főleg, mert ez most komoly és sokaknak komfortzónán kívüli témákat feszeget.
Kriszta ugyanis egy kézikönyvet írt azoknak, akik így (is) szeretnék megtalálni a párjukat. Nem kalandoroknak, érdeklődőknek, még az előző kapcsolat gyászában fetrengőknek szól a könyve, hanem olyan nőknek, akik az internet világát is megragadják ahhoz, hogy végre boldog párkapcsolatban élhessenek.
Visszásnak tűnhet? Valahol igen, hiszen – bár az életünk szerves része az internet – a szerelem, a társkeresés a fejünkben még mindig hús-vér dolog. És ez így is van jól. Viszont a netes társkeresés is eljut addig a pontig, hogy telefonon csevegünk egymással, hogy igazi randevúkon veszünk részt, s ha minden szépen alakul, a barátainkkal és családtagjainkkal is megismertetjük az új partnerünket.
A netes fényképből és adathalmazból tehát igazi férfi válik, csak nagyon nem mindegy, hogy ez az igazi férfi egy pszichopata, egy anyuci pici fia, vagy valóban egy tök normális pasi. Meg is kérdeztem az írónőt, szerinte jó-e, hogy a neten keresünk magunknak társat.
TK: A személyes és a netes ismerkedésnek is vannak előnyei és hátrányai is – válaszolta a kérdésemre Kriszta. – Ki-ki döntse el, az ő személyiségéhez melyik illik, melyiket tudja jobban kezelni. Az biztos, hogy rengeteg akadályon kell keresztülrágnod magad, mire megtalálod a neked való pasit a netes társkereső oldalak feneketlen tengerében. Én magam ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy olyan ez az egész, mint a gyöngyhalászat: sok ezer merülés, sok száz felhozott üres kagyló, mire találsz egy igazgyöngyöt.
D: Nem tagadod, hogy rengeteg online randin vagy már túl, és olyan tapasztalatokra, sőt emberismeretre tettél szert a netes világban, hogy azt mindenképpen át akartad adni a többi nőnek.
TK: Igen, ez a célom. Tudod, sokszor jött olyan visszajelzés férfiaktól is a neten, hogy bizony nemcsak normális pasit nehéz találni, hanem a női oldalon is komoly gondok vannak. Sok panasszal találkoztam férfioldalról is azzal kapcsolatban, mennyire elképesztő fotókat képesek a nők is feltenni magukról, mennyire nem tudják, mit írjanak magukról az adatlapjukra, nem tudják megfogalmazni, mit is szeretnének. A hölgyek jó része ugyanúgy nincsen tisztában azzal, hogy ez az egész folyamat már a regisztráció előtt elkezdődik: tehát még jóval azelőtt egy csomó mindent magukban rendbe kell rakniuk. Ezzel szorosan összefügg, hogy aztán nem is megfelelően szelektálnak a pasik között a neten, s ezért futnak bele sorozatosan nem megfelelő beszélgetésekbe, rosszabb esetben kapcsolatokba. Ez adta az alapötletet és a lökést is. Egyébként is grafomán vagyok, teljesen felvillanyozódtam az ötlettől.
D: Akkor az a célod a könyvvel, hogy egyrészt segíts a nőknek eligazodni a társkeresős férfiak között, másrészt hogy „profi” társkeresővé képezd őket?
TK: Valahogy így. Tudod, az egész a fotókkal kezdődik: tetszetek-e egymásnak vagy sem, az adatlapokon lévő információkkal egyeznek-e az elvárásaitok vagy sem, tudtok-e egymással beszélgetni a neten stb. És amikor már ennyi akadályon túl vagytok, akkor jön a randi, ahol a másodperc töredéke alatt mégis az derül ki, hogy hiábavaló volt az egész, mert nincs meg a szükséges kémia. Az esetek 70-80%-a nem nyer, ezért aztán ismét lehet elölről kezdeni az egész kört. Szóval kőkemény meló megfelelő társat találni, de volt már rá példa az én életemben is, úgyhogy nem lehetetlen küldetés.
D: De akkor nem lehet, hogy mégis egyszerűbb lenne személyesen ismerkedni?
TK: Akik nem hisznek a netes társkeresőkben, azt mondják, hogy épp azért kell személyesen ismerkedni, mert azonnal kiderül, van-e kémia. Igen ám, de akkor első körben csak a kémia van, egy pár szép szem, csábos mosoly, néhány jól betalált bók, s már ott is a rózsaszín köd egy olyan ember iránt, akiről szinte semmit sem tudunk. A hormonok miatt ilyenkor kivetítjük a másikra a vágyott képet, és mi tényleg szentül meg vagyunk győződve arról, hogy a másik tényleg olyan, mint amilyennek idealizáljuk. Tényleg úgy gondoljuk, megtaláltuk a tökéletes társat. Valójában azonban csak egy-másfél év múlva kezdjük el igazán megismerni őt – ahogy tisztul a lila köd –, s nagy valószínűséggel rádöbbenünk, hogy valójában nem is illünk össze. Épp azok az alapvető dolgok hiányoznak a másikból, amelyek kellenének az egy életen át tartó együttműködéshez, s amelyekről korábban nem igazán volt esélyünk meggyőződni.
D: Ezt kivédhetjük azzal, hogy online keresünk társat? Ott is ugyanúgy lehet lila köd…
TK: Persze, ott is lehet, de az azért némi odafigyeléssel és rációval sokkal könnyebben kivédhető, mint az élő varázsa. Bármelyik módot is válasszuk a keresésre – vagy épp mindkettőt -, azzal nem lehet vitatkozni, hogy nagyon felgyorsult a világunk, kevés időnk maradt új dolgokra, így az ismerkedésre is. A netes társkeresők ebben nyújtanak nagy segítséget, hisz a számítógépünk, a telefonunk szinte mindig a közelünkben van, s a párperces várakozások – buszmegállóban, rendelőben, munkában, szusszanás evés után – ideje alatt is tehetünk apró kis lépéseket az ismerkedés területén. A való életben ezek azért nagyobb lélegzetvételű, több időt és rákészülést igénylő programok.
D: Neked mi volt igazán nehéz? Kiszűrni a pszichopatákat, vagy valami más?
TK: Magát a szűrést megtanulni, illetve eleve az önismeretben eljutni odáig, hogy meg tudjam fogalmazni, ki a hozzám illő társ. Nem olyan egyszerű ám ez! Épp ezért szántam ennek is egy teljes fejezetet a könyvemben. Aztán pedig mindezt a szűrések, ismerkedések során könyörtelenül alkalmazni is kellene… Mi nők hajlamosak vagyunk ilyenkor is lágyabb szívűek lenni, folyamatosan mentségeket keresünk a férfiak számára: Miért viselkedik így vagy úgy? Miért nem ír? Biztos történt vele valami stb. Szerintem ez sokunknak ismerős.
D: Mit tehetünk ez ellen?
TK: Meg kell tanulnunk elengedni a miért kérdést. Nem számít a miért. A tettek számítanak. Úgy viselkedik-e velünk, ahogyan azt mi megérdemeljük, vagy sem. A női lágyság és ez a keménység néha nehezen összeegyeztethető, de megtanulható.
D: Hogyan látod, muszáj őszintének lenni? Beleférnek-e apró csúsztatások akár már az adatlapon is?
TK: Mindenképp őszintének kell lenni, ugyanis a hazugság – bármennyire is kicsinek gondoljuk – előbb vagy utóbb kiderül, s akkor nagyobb károkat fog okozni, mintha eleve őszinték lettünk volna. Tönkre teheti a bizalmat, amelyet visszaszerezni az esetek többségében szinte lehetetlen. Azt szokták mondani, hogy amelyik kapcsolatot, ismerkedést az őszinteség tönkreteszi, az nem tönkrement, hanem a helyére került. Ha az az őszinteség, veled kapcsolatos igazság nem felvállalható, elfogadható a másik számára, akkor nem ő a te társad.
D: Nem tudom nem feltenni a kérdést, amit először szerettem volna: neked sikerült végül? Megtaláltad a párodat az interneten?
TK: Az IRC – Internet Relay Chat – berkeiben ismertem meg a fiam apját. Amikor jó pár évvel később a családi élet küzdelmei helyett inkább egy új kapcsolatban folytatta az életét, belevetettem magam a netes társkeresők világába. Ott találtam rá a következő páromra is. Mellette nagyon sokat tanultam a már említett rózsaszín köd működéséről. S aztán szintén a netnek köszönhettem életem eddigi legnagyobb szerelmét is.
A Pasit a netről című könyv célja
Kriszta célja tehát a Pasit a netről című könyvvel, hogy
- fel tudjuk ismerni az adatlapok féligazságai mögött rejlő igazságokat;
- hogy felismerjük azokat a piros zászlókat, amelyeknek láttán menekülőre kell fognunk;
- hogy átlássunk a kommunikációs csapdákon és
- természetesen az, hogy megtaláljuk a nekünk leginkább megfelelő partnert, akinek mi is a leginkább megfelelők leszünk.
Ezek mellett számos praktikus tanácsot is találunk a könyvben tehát az adatlapunk kitöltésére vonatkozóan, de azt is megtudhatjuk, melyik társkereső oldal lehet a tényleg nekünk való. (Tudtad, hogy több száz van? Én csak kb. 5-öt ismertem….)
Ami pedig nekem különösen tetszik, hogy a könyv végén olyan igaz (!) történeteket olvashatunk, amelyek nem Hollywoodban játszódnak, hanem az írónő saját életében és ismeretségi körében. Hiszen tudod, a remény hal meg utoljára, és Kriszta azt szeretné, ha a nők még hihetnének az akár valóra is válható tündérmesékben. (Sőt már készülőben van a férfiaknak szóló kézikönyv is…)
Ha felkeltette az érdeklődésedet Kriszta könyve, ezen a linken keresztül tudod azt megvásárolni: https://www.pasitanetrol.hu/
Ha pedig szívesen olvasnád a többi cikkemet, írásomat, kövess a Facebook-oldalamon, a 40plusz.hu-n, vagy a minimag.hu-n is. Kommunikációs tanácsokért a Davida kommunikációs oldalamat ajánlom a figyelmedbe.