Aludtál már zsiráfon, miközben az arcodon egy kutya ugatott? Nekem tegnap összejött. Nem mondom, hogy életem legkellemesebb éjszakája volt, mindenesetre emlékezetes altatás maradt: a Kicsi elemében volt.
Most, hogy már nagy lurkónak számít (ősztől ovis lesz), az altatási rutinunk is megváltozott és tele lett állattal. Jómagam utálom a plüssöket – Isten bocsássa meg nekem –, de a gyerek nem, ezért természetesen nálunk is van jó néhány. Annyi kompromisszumot tudtunk kötni, hogy csak az igényesebb fajtákból tartunk fenn állatkertet, és be kell valljam, kettőt-hármat még én is megszerettem.
Nagy kedvencünk SZOKA, aki egyedi kézművestermék. Csak az a baj vele, hogy sokat beszél, és persze a hangját tőlem kölcsönzi. Tegnap sem volt ez másként.
Mivel Leon az Árgyílus és Tündér Ilona diafilmben feldühödött a banya gonoszságán („Ana, én megölöm ezt a vén banát!”), SZOKA volt az egyetlen, aki meg tudta őt nyugtatni. Ehhez persze társulnia kellett Kroppnak, a nyuszinak is. Eddig még bírtam, de aztán sorra érkeztek a többiek.
Altatási stresszhelyzet
Tudnod kell, hogy ez azért nevezhető abszolút stresszhelyzetnek, mert egy 165×80-as ágyban zajlanak az események, amelyben örülök, ha én elférek az altatás erejéig, nem még egy örökmozgó 3 éves, 3 párna és egy komplett állatkert.
A Kicsit persze semmi nem zavarta, sőt maga is átment kutyába (Buksinak kellett szólítanom) és én hol zsiráfnyelven (az milyen?), hol amorf dögként, hol pedig miákolva simogattam vagy vakargattam a füle tövét.
Mire végre eljutottunk addig, hogy jöhet az altatózene, én már totál K.O. voltam. A Kicsi persze még ilyenkor sem álmos soha. Továbbra sincs nagy alvásigénye, és mivel a bölcsiben kötelező szundítás van, este képtelen emberi időben elaludni. Hiába vagyunk már nyolckor az ágyban, fél 10-ig nem dől ki. A menet a következő:
- Meseolvasás, mesélés vagy diafilm: 15 perc
- Ágyban bábozás az állatokkal: 10 perc
- Altatózenére forgolódás: 60 perc
Ez kell az én műtött gerincemnek!
A forgolódás kifejezetten izgalmas, mert azon túl, hogy állatokon és állatok alatt alszom, a gyermekem is szeret érdekes pózokat felvenni és azokat 20 másodpercenként variálni. Így történhet meg az, hogy egy zsiráf lába a számban, Leoné meg a vesémben landol, majd a könyöke mászik a bordáim közé, esetleg nemes egyszerűséggel a fülembe tolja a kurva kemény koponyáját, én meg mímelem az alvást. Ki kell bírnom mozdulatlanul, mert akkor egy idő után feladja, hogy huzigálja a tincseimet, vagy teljes erőbedobással simogassa a vállgödrömet.
Kb. 5 percenként szólok, hogy most már dühös leszek, ami rövid ideig hat is, aztán minden folytatódik. „De Ana, én alszom!”, hangzik a felkiáltás esténként 10-szer, én pedig igyekszem visszafogni a röhögést. Közben legalább háromszor begörcsöl a vádlim, mert nem tudom kinyújtani rendesen magam, kattognak az állathangok a fejemben és hallgatom a fiam álhorkolását. Mert igen, ezt is csinálja bónuszként…
Hát így alszunk mi: egy 45 éves anya és a 3 éves fia. Mit mondjak, kimerítő, de igazán szívet melengető is egyben.