Mindig vannak stagnálások, elakadások egy folyamatban. Amikor életmódot váltottam, ehhez hozzá is szoktam, hiszen a fogyásomban rendszerint háromhetente volt leállás. Teljesen természetesnek vettem tehát, hogy az öntuning harmadik hetében is lesz egy kis „visszaesés”.
Csak gyors ismétlésnek: az első hét a külsőségekről szólt, ergo elkezdtem minden nap rendesen felöltözni és nem csak melegítőt vettem fel itthonra. A második héten kulturálódtam, azaz moziban voltam, kiállításon és végre könyvet is olvastam, mindezt megspékelve egy új légzéstechnikával és azzal a “paranccsal”, hogy tilos gondolkodnom. A harmadik hétre az előzőek rutinná tevését tűztem ki annyi nehezítéssel, hogy elkezdődött a költözésre való felkészülés. Merthogy költözünk az albérletből és visszatérünk abba a lakásba, amelyet még az első férjemmel vettünk közösen. Eddig ő lakott benne, most mi következünk.
Nehézségek az öntuning során
A hetemet tehát nagyban befolyásolta, hogy rendezzem az anyagiakat, végiggondoljam, hogyan lehet mindent munka és három gyerek mellett, ballagás és iskolazárás közepette abszolválni, és miként ne kapjak majd frászt attól a sok melótól, ami rám vár. Mondom is, mi következik:
1. Falépítés, hogy a nagyoknak legyen külön szobája.
2. Festés, mert a lakásban ezer éve nem volt kifestve.
3. WC-javítás, tűzhelybekötés, közművek átíratása, hogy ne unatkozzak.
4. Dobozolás ezerrel, aztán ezek átvitele. Ebben néhány barátom már felajánlotta a segítségét, de ha neked sincs jobb dolgod, viszont van kocsid, szeretettel várlak egy cipekedős körre június 24-ig.
A költöztetőket egy hónapja befoglaltam, ők csak a bútorokat fogják áthozni, hogy spóroljak némi pénzt. Így is sokba fog fájni, mert szerelniük is kell. Szerencse viszont, hogy közelre megyünk, így ezzel is lerövidítjük az időt, ami, ugyebár, pénz. Most szó szerint.
Szóval ezek az előkészületek és a rám váró feladatok miatti stressz kissé megálljt parancsolt abban, hogy az öntuning sikeresen érzékeltesse pozitív hatását; lélegeztem is ezerrel úgy, ahogyan a terapeutám mutatta, tehát a beborulás szerencsére elmaradt.
Hogyan lehet átvészelni a nehezebb időszakokat?
Tudod, amikor nehezebb időszak van, az ember hajlamos mindent nehezebben is fogadni. Most épp nem esik jól tükörbe néznem, de azért nem adom fel az önelfogadást. Klassz viszont, hogy bőven van mivel elfoglalnom magam. Tény, hogy az ember lánya nem feltétlenül olyan családi dolgokra vágyik, mint amilyenek engem megtaláltak, de hát nem lehet mindent egyszerre. A gyerekekben ugyanis nyomot hagy, hogy az anyjuk kétszer elvált, hogy a nagyoknak ez már a sokadik költözésük, hogy közben a sulikban is teljesíteniük kellenek valahogyan, szóval nagyon sok teher van rajtuk és rajtam is.
Érzem, hogy kevés vagyok egyedül mindenre, de ezt a gondolatot igyekszem, ha nem is szőnyeg alá söpörni, a terapeutám segítségével kezelni. Aztán majd lesz valahogy, az izgulás azonban rajtam van:
- Izgulok, hogy miként sikerül egy újabb életteret kialakítanom egy olyan lakásban, amely feleakkora, mint az albérletünk volt.
- Izgulok, hogy hogyan sikerül a Kicsivel elkezdenünk az iskolát, hiszen nagyon szerette az ovit.
- Izgulok, mert nem tudom, milyen érzés lesz ismét ott lakni, ahol az első házasságom idején voltam és
- izgulok amiatt is, hogy mindezt továbbra is egyedülállóként kell “élveznem”.
Ha az öntuningom sikeres lesz, akkor remélhetően jól és mosolyogva “teljesítem” ezt a nyarat, hiszen ez a cél. Ha pedig megkapom a legújabb rákszűrésem eredményét a hó végén, és abban az fog állni, hogy minden maradvány gyulladás is a múltté, a rákfenyegetés pedig tényleg teljesen eltűnt, akkor a mosolyt biztosan felváltja majd egy hatalmas vigyor. (Egy ciszta azért megint befigyelt, de én bízom abban, hogy csak idegesíteni akar a huncut.)
Szóval folyt.köv., ahogyan mondani szoktam: nincs megállás, igyekszem a jó dolgokból erőt meríteni.