„Ana, baj van. Meghalt Robertpetinszon!” – jött hozzám vacsora előtt a kisfiam, akivel hazafelé az óvodából még akadálypályásat játszottunk a jégen. Hatalmas szemeket meresztettem rá, aztán artikulátlan üvöltéssel ordítottam a legnagyobb gyermekemért.
Mint kiderült, éppen vámpírokból képzi tovább legkisebb öccsét, a négyéves ovist. A Kicsivel innentől kezdve nem lehetett másról értekezni, csak arról, hogy hogyan lehetek én is vámpír, és különben is, Robertpetinszon meghalt még az Alkonyat előtt.
Ilyenkor te mit csinálnál? Megtiltanád, hogy továbbfolytatódjon a Vámpírakadémia, vagy inkább visszavonulót fújnál, és titkon hallgatnád, hogyan, milyen képzettársításokkal tanítja a lányod a legkisebbedet?
Én ez utóbbit választottam, és nagyon jól tettem. Bár vacsora közben a dínónuggetsek is vámpírokká lettek, és a fő téma az volt, hogy ha haldoklom, akkor majd egy vámpírharapás segíthet, de utána nagyon jól szórakoztam.
Vámpírakadémia ovis nyelven
A lányom örökölhetett valamit a családom pedagógusaitól, mert fantasztikusan el tudta magyarázni ovis nyelven, hogy
- hogyan működik a vámpírlét,
- ki mit és miért eszik vagy nem eszik, és
- milyen lenne az, ha a Kicsinek örökre le kellene mondania a joghurtról, mint ahogyan Robertpetinszonnak az emberi vérről (aki, ugye, már meghalt egy másik filmben).
A vámpírvegetarianizmus szóval a kicsinek ugyan meggyűlt a baja, de minden mást lelkesen elmondott nekem is. Így szinte sztereóban hallgattam a lányom és a Kicsi magyarázatát, a középsőm pedig nemes egyszerűséggel eltűnt a szobájában.
Én is agyaltam valami hasonló megoldáson, de egyrészt nincs saját szobám, másrészt a mosogatnivaló is befigyelt. Ez utóbbival csak az volt a gond, hogy a víz nem tudott elég hangosan folyni ahhoz, hogy elmerülhessek az edények tisztogatásában, így végighallgattam a kurzust. Közben végig azon törtem a fejem, hogy létezik-e olyan esti mese, amelyik kimossa a Kicsi agyából Robertpetinszont, de aztán ráeszméltem az egész vámpírképzés pozitívumaira:
- a Kicsiben tisztázódott, hogy a múmia nem ugyanaz, mint a vámpír,
- hogy vannak jó és rossz vámpírok és
- hogy mindez csak mese.
Ha kedvenc rémtörténetemre, a Piroska és a farkasra gondolok (de mondhatnám a Hét kecskegidát is), akkor megnyugodhatok, mert Robertpetinszon vámpírkodása sem rosszabb a farkas gyilkolászásánál, és mégiscsak elmélyíthetjük a jó és rossz közötti különbségeket, amely amúgyis az erkölcsi nevelés része.
Mindenesetre azt hiszem, ma megint inkább Szutyejevet választom altatónak.
Ha tetszett a bejegyzésem, olvasd el a többit is, és kövess a Facebook-oldalamon további agymenésekért. Ha a szakmai oldalamra vagy kíváncsi, azt itt találod, szép fotókat pedig az Instagram-oldalamra teszek fel.