Update Norbi szerint legalább is a dagadt nők tehetnek arról, hogy tönkre mennek a házasságok. Merthogy a házasságok szex alapon működnek (ezt most kicsit csúsztatom), és ha a nő hájas, akkor azzal eltaszítja magától a férjet, az pedig teljesen természetes módon máshol fogja keresni a boldogságot. De nem mindegy, milyen nőkről is beszélünk! A „fitneszguru” szerint ugyanis a már szült nők tehetnek mindenről.
Ne öld meg a férjed a zsíroddal!
Végül is, ha végiggondoljuk, valóban úgy van, ahogy mondja: nem átalkodunk a terhesség alatt hízni. Ki többet, ki kevesebbet. Én például nagyon profi voltam ebben, mindháromszor nagyon sokat szedtem magamra. Ezzel viszont elkövettem azt az orbitális hibát is, hogy nem figyeltem a bőrömre, amely így kitágult és már soha nem lesz a régi. Ez pedig Norbi szerint még egy fejlövés a férfinak, aki igenis a teste alapján kívánja meg a feleségét és nem a lelke miatt.
Nekünk, nőknek könnyebb, hiszen mindannyiunknak elég csak „a szebb legyen az ördögnél” típusú férj is, mert mi képesek vagyunk csak a lélekre is gerjedni. Nekünk mindegy, hogy dagadt állat-e a társunk, ha szép a lelke, minden további nélkül szétnyitjuk a lábainkat. A szépérzékünknek pedig bőven elég, ha megnézünk néhány filmet a legdögösebb színészekkel, nem?
De tudomásul kell vennünk, hogy a férfiaknak ez nem megy, és őket igenis visszarendíti a zsíros, rengő külsőnk az ágyban.
A feladat tehát, kedves anyukák, összetett:
- Ne hízzatok meg a terhesség alatt, és tényleg csak annyival legyetek nehezebbek, amelyet a várandós állapot minimálisan megkíván.
- Szülés után mihamarabb nyerjétek vissza (esetleg soha nem volt) tökéletes alakotokat, hogy szerencsétlen férjeteknek egyrészt ne kelljen hánynia, másrészt mihamarabb kielégülhessen. Tudjátok, hogy számolja szegény azt a rohadt hat hetet?!
- Mindeközben semmiképp se engedjétek meg, hogy a bőrötök kitáguljon (akkor sem, ha ikreket hoztatok a világra, és akkor sem, ha genetikailag szar a kötőszövetetek), ha viszont mégis ez történik, azonnal hívjátok fel a legközelebbi plasztikai sebészt.
Ne szörnyülködj! Ezt nekünk, nőknek kötelességünk megtenni, hiszen rajtunk múlik a házasságunk, és hogy a gyermekeink elvált szülők gyerekei lesznek-e. Ugye, te sem szeretnéd, hogy csonka családban nőjenek fel?
Le a biológiával és a kilókkal!
Hát akkor előzd meg a problémákat, szard le a biológiát, a genetikát, a pajzsmirigybetegségeket, dobd sutba a természet rendjét, és koncentrálj teljes erővel a férjed szexualitására. Különben előbb-utóbb elmegy egy még nem szült „cafkához”, te pedig gyakorolhatod az önkritikát életed végéig.
Most én is félrevonulok, és számot vetek ocsmány, bár lefogyott testemmel, amely három gyermeket dédelgetett kívül és belül, amelynek a bőre oda-vissza tágulgatott az évek során, amelyet állandóan kiröhög a Hashimoto, de amelyet a házasság oltárán igenis modellminőségűvé kell faragnom.
Ha pedig nem megy, még mindig ott a sebész. Mert mindent a boldog házasságért, amelynek ez az egyetlen alapja: a szép női test.
Hajrá, Anyatársak!