Kedden lesz egy éve, hogy beköltöztünk a házunkba. Kívülről csupa rom volt, de belül lakhatóvá tettük. Akkor elhatároztuk, hogy egy év múlva folytatjuk a felújítást, amelybe 2 hete bele is vágtunk. A fene gondolta, hogy árvíz lesz belőle.
Mert persze ha már lúd, legyen kövér: miért ne akarnánk mindent egyszerre csinálni?! A tetőcserét, az új vízvezetékek lerakását, a fürdőszoba átalakítását, a ház szigetelését, egy rendes kerítés megépítését…
Bili, bili, te mindenem!
Amint elkezdődtek a munkálatok, azonnal újra is gondoltunk mindent, és inkább felállítottunk egy sorrendet. Első körben megelégedtünk a tető- és a vízvezeték cseréjével, valamint a fürdőszoba rendbe hozásával. Hát, sosem gondoltam, hogy fogok én még újra bilibe pisilni…
A fiúknak könnyű: ha épp nincs budi, akkor van kert. Természetesen a kutya azonnal kikéri magának ezt a territórium-rombolást, így amint valaki befejezte a kinti „jelölést”, ő azonnal „odareflektál”. Jókat kacarászok ezeken az alfa harcokon, kivétel, amikor már nekem is nagyon kell.
Egy fürdőszoba átvezetékezése, totális átrendezése ugyanis nem megy 2 nap alatt. De milyen jó, hogy az embernek van kisgyermeke, annak pedig szép kék bilije. Ciki, nem ciki, felavattam. (Mert a büdös kölyke persze nem hajlandó használni, ő még köszöni, jól elvan a pelusával.) Esküszöm, eszembe jutott, hogy egy Tenna Lady milyen jó szolgálatot tenne ezekben a „nehéz időkben”.
Árvíz a kiskertben
Meg az is, ha lennének halacskáink. Egyik reggel ugyanis arra ébredtünk, hogy vízben áll a fél kert, mert azt a nyamvadt csövet ledobta az aknában lévő akármi. (Szakszavakat ne várjatok tőlem, egyelőre csak az ácsoktól tanultam új dolgokat.)
A lényeg, hogy reggel – mindössze két korty kávéval a pocakomban – azon agyaltam, hogy megfürdök a vízaknában, hiszen a főcsapot valahogy el kellene zárni, a lavórban való mosakodást pedig úgyis unom. De a férjem nem engedte, azt mondta, talán nem kellene már most meghalnom, vagy minimum szétfagynom a telített aknában. Maradt tehát a 112, akik továbbadták az ügyet a tűzoltóságnak, akik meg vissza nekünk.
Nekiálltam hát gátat építeni, hogy a kert végében lévő gerendák és dryvitok ne ázzanak szét. Az árvíz az árvíz. Ástam, lapátoltam, és végeredményként egy gyönyörű halastavat készítettem, egyelőre csak békákkal, mert – ugye – az aranyhalacskák nem repdesnek csak úgy az éterben.
A kutya is beszól
Mindenesetre jó kis testedzés volt ez kora reggel 6:30-tól 9:30-ig. Viszont mivel igyekszem mindennek tényleg a jó oldalát nézni, a végén örömmel konstatáltam, hogy a víz elvonultával (áldja meg az ég a búvárszivattyút) az egész előkertet ismét felásva, elgereblyézve csodarend lett.
Ez a látvány persze csak fél óráig tartott, mert a kutya imádja a friss földet…. és a többi munkálat is tart még, tehát mostanra minden olyan a kertben, mintha semmi nem történt volna. De legalább a derekam leszakadt.
Igyekszem is valahogy rendbe tenni az Anyatest Projektes tornavideókkal, és ha újra teljesen fitt leszek, lehet, hogy tényleg csinálok egy halastavat.