Ferencz Mónikára az internet bugyraiban bukkantam rá. (Nem volt könnyű, mert nem szereti magát előtérbe helyezni. Egy fényképet is alig tudtam tőle kicsikarni…) Figyelni kezdtem, mit csinál. Az tűnt fel, hogy szeretné az embereket lehiggasztani, megnyugtatni. A zöldségekről van szó: mégpedig a sötétzöld(ség)ekről és a világoszöld(ség)ekről, vagyis a szélsőséges és a gondolkodó környezetvédők közötti különbségekről és a terjesztett környezetvédős posztokról.
Van még valamilyen zöld, amiről nem tudok?
Igazából nincsenek kategóriák. Hozzáállások vannak. Szakemberként nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy nem foglalkozom a laikus huhogókkal, keserítsék csak a saját életüket. De aztán szerencsére elmúlt ez a gőg, és egyre több kérdésre kezdtem válaszolgatni, ahol fájdalmasan téves infók terjedtek, vagy demoralizáló zöldparáztatás ment.
Miért fontos, hogy tisztán lássunk ezzel kapcsolatban?
A huhogás egyszerűen nem jó semmire. Nem oldja meg a problémát, sőt még figyelemfelkeltésre sem jó, mert inkább stresszel, elidegenít, és növeli az emberekben azt, hogy „úgysem tudok mit tenni”. Az egész bloggal az volt a célom, hogy egyrészt lássunk világosan azokban a felkapott tévedésekben, amelyeket attól gondolunk igaznak, hogy sokszor vannak leírva (pl. lebomló zacskók ügye), másrészt viszont tudjuk, mit érdemes tenni. Az erőfeszítéseink legyenek értelmesek, megalapozottak, valóban hatékonyak.
Melyek a legnagyobb környezetvédős butaságok, amelyekkel az embereket riogatják a szélsőséges zöld nézeteket vallók?
Mostani legaktuálisabb a „mind meghalunk”- kommunikáció az Amazonasszal. Ez így egyszerűen nem igaz, és ez a jajveszékelés csak árt a körültekintően tudatos viselkedésnek minden klímatémában.
Mi az igaz 2050-ről? Arról, hogy addigra annyi a Földnek? Tényleg ekkora veszélyben vagyunk?
El kell meséljek erre egy ismert tanmesét: A 19. század vége felé nőni kezdett London lakossága, és a növekvő életszínvonal, valamint a sok új ember hozta magával a sok lovat, konflist és persze a lócitromot. A városvezetők sóhajtozni kezdtek, hogy 1920-ra 3 méter magas trágya fogja borítani Londont. Aztán fordult egyet a világ, és elterjedtek az autók, a lócitrom problémája pedig eltűnt. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs tennivalónk. Nagyon is fontos, hogy a kibocsátást csökkentsük, hogy ne pazaroljunk, csak az nem igaz, hogy a klímaparáztatás bármit is megoldana.
Olvasom a blogodat, és igyekszem nagyon sokat tanulni belőle. Mi magunk komposztálunk, végre szelektíven is gyűjtjük a szemetet, van kiskertünk, amelybe fákat, bokrokat, virágokat ültettünk. Mit tehetünk még azért, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak jó legyen?
Mutassatok jó példát. Ez a legfontosabb.
Tényleg érdemes magánemberként is küzdeni? Vagy csak a „nagyokon”, a multikon, a politikán múlik minden?
Tényleg érdemes. 7 milliárdnál is több ember él a földön… Ha sokan csinálnak valami kicsit, az összességében jelentős hatású. Ha például mindenki elhatározná, hogy legalább kétszer használ minden nejlonzacskót, amely a kezébe kerül, akkor fele ennyi nejlonszemét lenne. Szerintem fontos, hogy megértsük, az egész saját magunkért van. Fontos még, hogy nyitott szemmel járjunk, és ellenőrizzük, melyik zöld javaslatnak mi a forrása. Nehéz eligazodni, tudom, és nem könnyű megmondani azt sem, melyiket érdemes követni és melyikből dől a hülyeség.
Ég az Amazonas. Nemrégen épp erről írtál, ahogy a blogodban foglalkoztál már a háztartási szerekkel vagy a nagy cégek felelősségvállalásával is. Tényleg ennyire sötét a helyzetünk, ahogy az az internetről zúdul ránk?
Erre csak annyit mondhatok, hogy nem.
Ezért indítottad el a blogot? Miért foglalkozol ezzel a témával?
Azért írok blogot, mert az egyik csoportban addig noszogattak, hogy nem álltam tovább ellen. Okleveles környezetmérnök vagyok, lassan 20 éve dolgozom a szakmában. Elsősorban ipari területen, veszélyes anyagokkal, veszélyes üzemekkel, logisztikai biztonsággal foglalkozom. Eddig alapvetően elkerültem a hétköznapi zöld témákat, mert igazság szerint nem vagyok bloggeralkat. De nagy volt a nyomás.
Bevallom, a sötétzöld környezetvédős posztok hatására én is kezdtem egyre rosszabbul érezni magam a bőrömben, amíg nem „futottam beléd”. Belegondoltam, hogy a gyermekeinknek nem lesz hol élnie, ha így folytatjuk. Nyugtass meg valahogy, mert sajnos rám is képesek hatni ezek a túlzó posztok, mémek.
Rám nem hatnak. Éppen azért kezdtem el néhány csoportban kommentelgetni, hogy a szégyenérzést, amelyet a szélsőséges zöld posztok okoznak bennünk, csökkentsem. Hamarosan írok magáról a jelenségről is, mert úgy látom, kezd tűrhetetlen mértékűvé válni ez az ún. „greenshaming”.
Miért fogadjuk el, hogy ahogy te látod, az a normális? Nekem nagyon szimpatikusak az írásaid, a hozzászólásaid, de mi van, ha csak magamat akarom megnyugtatni általuk? Hiszen én is használok vegyszereket a háztartásban, és nem tudok tiszta zöld lenni …
Senkinek nem kell elfogadnia, hogy ahogy én látom, az a normális. Manapság már bárki indíthat zöld blogot, akár érettségi nélkül is. De tény, hogy nekem ez a szakmám, rengeteget tanultam róla, és folyamatosan bővítem az ismereteimet a témában. Tudod, kicsit küldetésemnek érzem, hogy rávilágítsak a dolgokra, és tudományos igénnyel elmagyarázzam, ha valami tévedés. Hogy meddig lesz erre időm, az viszont kérdéses. Nagyon-nagyon sok zöld téma van, amelyet körül kellene járni, de nekem is csak 24 óra egy nap.
Ha te is szeretnél tisztán látni a környezetvédős témákban, és neked is fontos, hogy hiteles forrásokból tájékozódj, javaslom Mónika blogját, a https://vilagoszold.blog.hu/ oldalt és a Fb-csoportját. Tegyünk értelmesen a Földért!