Biztosan kapásból tudsz olyan dolgokat mondani, amelyeken felkeléstől számítva lefekvésig idegesíted magad. Lehet, hogy nem tudatosan, de szorongsz, stresszelsz, feszült vagy, esetleg épp fásult miattuk. Bárhogyan is érzel, egyik sem tesz neked jót. Nézzük meg az én átlagos napjaim egyikét.
Reggel, ha a Kicsi már nagyon unja magát, és senki sem hajlandó felkelni miatta, addig piszkál (értsd rám fekszik, forog a hasamon, sírdogál, és mondogatja, hogy „Anya, kelj fel!”), amíg ki nem kecmergek az ágyból. Na, ez nekem az egyik stresszorom. Ha csak keveset tudtam aludni, akkor ráadásul duplán hat. Persze negatívan. Nagyon utálom ugyanis, ha nem magamtól, vagy nem a saját magam által beállított csörgésre ébredhetek. Főleg hétvégén vagy az iskolai szünetekben, amikor végre nem kellene a gyerekek miatt hajnalban kelni.
Amikor így indul egy napom, jó pár órára meg is vagyok lőve. Nyomom be a kávékat és igyekszem mégiscsak gyorsan magamhoz térni, mert az anyaság előrébb való. De vajon meddig?
Szülőként mondhatunk álljt a stresszre?
És ha igen, mikor? Vagyis melyik az a pont, amikor azt mondhatom, most hagyjatok békén? Most anyának is kell a pihenés. Most játszatok együtt, és különben is váljatok 20 percre láthatatlanná.
A nagyobb gyermekekkel ez már simán megy, de a Kicsi még nehezen érti, hogy képtelen vagyok azonnal kisautóvá átváltozni, hogy az ő éppen buszos (repülős, helikopteres) lényével érdekes eszmecserét folytassak a vulkánkitörésről. Mert ilyen szerepjátékokat kell vele játszani a nap szinte minden percében…
Ha mégis összeszedtem magam, és már profi busz vagyok, egy idő után akkor is elkezd kattogni az agyam, hogy mi mindent kell(ene) megcsinálnom aznap, és hogy vajon mégis mikor. Ez egy újabb stresszfaktor, amely miatt viszonylag hamar el is kell készítenem a nyugis teámat. És aztán telik a nap, én pedig igyekszem osztódni a szerepek között (busz, háziasszony vagy épp -sárkány, anyuka, értelmes társalgást folytató feleség, házfelújításon agyaló mérnök és davida, a szövegíró, dolgozó nő).
Nagyon kíváncsi voltam, hogy másoknál mi a helyzet, másoknak melyek az állandó stresszfaktoraik, ezért megkérdeztem. A davida-kör tagjai pedig el is mesélték.
Stresszorok a davida-körben
„Belecsöppentem egy új melóba, egy új városban, új élethelyzetben (saját lakásból albérlet). Váltás 10 év után. Életem első komoly költözése. Új szakterület, új főnök, új stáb, új munkakör, új emberek, szabályok, feladatok. (…) hiába a támogató közeg, ha azt se tudod, melyik kerület hol van, és egy nap alatt kellene megjegyezni 40 arcot névvel, másképp nem tudod végezni a munkád. És szembesülsz azzal, hogy túl szétszórt vagy és nem tudsz egyszerre 10 felé figyelni. És megkérdőjeleződik minden. Legfőképp az ALKALMASSÁGOM. (…) Nehéz volt, nagyon… Meg kellett dolgoznom azért, hogy a hitem élő és működőképes maradjon…” (Csúcs Dóra)
„Ha nem alszom ki magam – igazi fúria tudok lenni, ilyenkor a család már messzire elkerül, és minimálisra csökkentik a velem való érintkezést. Ha mindenki egyszerre akar tőlem mindent IS – az is a stressz egy válfaja. (Tudjátok, amikor a gyerek jön, hogy szerintem ő hol hagyta el a hajgumiját, és különben is fésüljem meg a hosszú haját, közben előre főzök, mert két napra elmegyek ügyfelezni, a nyúl még nincs megetetve, és a mosógép is lejárt, a konyha romokban, de fél óra múlva indul a buszom, és fél kézzel még éppen időpontot is egyeztetek az ügyféllel… (Himer Csilla)
„Nekem stressztényezőnek sokkal hamarabb jut eszembe valami olyasmi, ami rajtam kívül áll. Pl. sokszor ilyenek az anyagi ügyek. Persze, mondhatnánk, hogy arra van hatásunk, de sajna nem mindig és itt ezt most nem részletezném.
De ilyen stressztényező számomra, ha valamelyik szerettem egészsége forog kockán, vagy pl. félni a munkahely elvesztésétől. (Soósné Jeckel Eszter)
„Én is egyrészt az énidő hiány miatt vagyok stresszes, hogy nem hallom a saját gondolataimat. Erre nyilván vannak praktikák, hogy tudjon az ember kiszakítani a napból kis időt, amikor elvonulhat, de ehhez kell segítség és kis egészséges “önzőség”, ami néha még nem annyira jön magától, de próbálkozom. A másik stresszfaktor a bizonytalanság/elakadás érzet bármilyen helyzetben: munka, magánélet, gyereknevelés, lakásprojekt, akármi…” (Rita Gueth )
„Nálam az önbizalomhiányommal való küzdés, a betegségek, az időhiány.” (Anikó Szalma-Kovács)
Mindennek az időhiány az oka?
Igen, az időhiányt nagyon sokan megemlítették még. Úgy vélem magam is, ez az egyik alapgondunk, amelyből minden más fakad. Mert nincs időnk még arra sem, hogy végiggondoljuk, mitől stresszelünk, arra meg pláne, hogy megoldjuk az életünket.
Ugyebár erre találták ki az időgazdálkodást, amelyhez tudni kell priorizálni a feladatainkat, ehhez viszont meg kell tanulnunk elengedni egy csomó mindent. Nekem pl. rendszerint a délelőttöket – ugyebár – , mert a Kicsinek kellek. Van, akinek ez nem okoz gondot, nekem viszont nem egyszerű.
Az a fajta vagyok, aki szeret dolgozni, másokkal és magával is törődni, és amúgy is száz dolgot csinálni egyszerre. Visszavenni a tempóból és elengedni a feladataimat, nekem a legnehezebb. Szóval a stresszkezelés első lépcsője az én logikám szerint mégis csak az elengedés. Aztán jöhet a többi feszültségoldó-eszköz, amelyet szintén összeszedtünk a körben.
Hiszen problémafelvetéssel még nem megyünk semmire, meg is kellene azokat oldani. A következő blogcikkben hozom is a megoldást.