Amikor Anikó (39) történetét megismertem, azt hittem, örökre elnémulok. Fel nem foghatom, hogy tudta túlélni azt a sok szörnyűséget, ami vele történt. Sőt, mit túlélni, teljesen ki is virulni. Én már rég feladtam volna. Ahogy egyszer az ő teste is majdnem. Úgy hozták vissza a halálból. De most itt van, és elmesélt mindent.
A minap úgy fogalmaztál, hogy az 5. születésnapodat ünnepled. Mi történt 2013-ban?
Egy nőgyógyászati műtét után vérmérgezést kaptam. Többször újraélesztettek, napokig kómában voltam. Aztán mégis visszatértem, de hogy hogyan, azt senki sem érti. Talán mert tudtam, hogy a gyermekeimnek szükségük van rám.
Van három fiad (18, 14, 10). Ki volt velük addig, amíg te élet-halál közt kórházban feküdtél ?
A testvérem, a sógorom és a szüleim segítettek. Ők nevelték abban az időszakban a fiúkat.
Hogy viselték a gyerekek?
Ez csak a jéghegy csúcsa volt, ha mondhatom így. Sokkal többet kellett korábban szenvedniük. Tudod, kétszer elváltam, mert bántalmaztak a férjeim.
Mindkettő?
Igen. Az egyikük ivott, és részegen vert, a másik meg féltékeny volt. Mindenre és mindenkire. Egyszer például találkoztam a nagybátyámmal, aki üdvözlésképp megpuszilt. A második férjem ezt meglátta és jól meg is vert. Sajnos nagyon sokat kaptam. Napi szinten. A fogam is kiverték. De ez nemcsak nekem volt szíven szúrás, hanem a fiúknak is.
Mit tudtál tenni?
Nem voltam hozzá szokva, hogy így bánjon egy férj a feleségével. Otthon ilyen nem volt. Egy udvarban laktunk édesapám anyukájával, aki ugyan italozott, de soha nem bántott, nem cirkuszolt. Ráadásul én Németországban születtem, édesanyám ugyanis német állampolgár volt. Mikor Magyarországra jöttünk, akkor is minden szabadidőmet kint töltöttem. Imádtam a nagypapámat, csak sajnos már meghalt. Ketté is szakadt a családunk. Most próbáljuk a húgommal újra összekovácsolni a nagycsaládot.
Sokan vagytok?
Anyuék öten vannak testvérek, apuék négyen voltak. Sajnos márcsak ketten élnek bátyjával, akit az előbb említettem.
Tehát mondhatjuk, hogy nem otthonról hozott minta miatt vonzottad be a volt férjeidet.
Már én is sokat gondolkodtam azon, vajon miért ilyen erőszakos férjeket kaptam a sorstól. De nem tudom a választ. A lényeg, hogy nagy nehezen sikerült elválnom mindkétszer. Egyedül maradtam a fiúkkal és napszámba jártam, hogy eltarthassam magunkat.
Éjjel meg takarítottam, így csak aludni láttam őket. De mégis jobb volt minden, mint előtte.
Rendőrséghez fordultál? Kértél segítséget valakitől?
Persze. De a rendőrök csak akkor jöttek ki, amikor már vér is folyt..
Borzasztó. A fiaid tanúi voltak a sok verésnek?
Igen. A nagy fiam sokszor úgy tett, mint aki alszik. De egész éjjel sírt. Félt, hogy meghalok.
Hogy tudtál nekik segíteni? Jártak pszichológushoz?
Ekkor még nem. Tudod, egy idő után összejöttem egy régi ismerősömmel, akit nagyon megszerettek. Az az időszak feledtetni tudta valamelyest a múltat. Már az esküvőt terveztük, amikor beteg lett a párom. A kezeim között halt meg. Na, ez volt a fiúknak az utolsó csepp a pohárban. Annyira megviselte őket a vőlegényem halála, hogy azt már külső segítség nélkül nem tudták feldolgozni. Ráadásul ekkor kaptam vérmérgezést, és majdnem elveszítettek engem is.
Erre nem lehet mit mondani…
Nem is kell. Hála Istennek vége. Mostanra szépen alakul az életünk. A tesóm haveri társaságából utamba került egy csodálatos férfi, aki még 15 éves koromban csapta nekem a szelet. Fél éven keresztül csak beszélgettünk, és nem is akartunk egymástól semmit. De ez idő alatt valahogy szépen lassan elhagytam a fekete ruhákat és újra mosolyogtam. Megerősödtem, elmentem egy kertészetbe dolgozni, amit nagyon szerettem, mert imádom a virágokat. Rájöttem, ő az, akire számíthatok, aki szeret, akivel tudunk beszélni, és végre nincs vita, nincs hangoskodás.
Milyen a kapcsolata a fiúkkal?
Miután mindketten beadtuk egymásnak a derekunkat, hozzáköltöztünk. A fiaim mindennél jobban szeretik őt. Neki is van egy fia, aki szerencsére egyre többet van velünk is.
Akkor most jól vagytok?
Igen, végre. A fiaim fantasztikusak, a testvéremmel egyre erősebb a kapcsolatunk, a sógoromat és a lányukat, aki a keresztlányom is, imádom. Ahogy a szüleimet is. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Ők mindvégig mellettem voltak. Most titkárnőként dolgozom és lassan magammal is elégedett leszek.
Hát igen, még nem is említettük, hogy te is azon nők egyike vagy, aki óriási külső változáson is keresztül mentél.
Igen. Valaha 128 kiló is voltam, de az már örökre a múlté. Most egészségesen táplálkozom, sportolok, és gyakorlom a pozitív gondolkodást. Mindig érdekeltek a spirituális dolgok is és ez is. Próbálom elsajátítani. Ezért tudok már beszélni a múltamról. Úgy fogom fel, mindennek oka van, és már csak a pozitívat keresem a dolgokban.
Így lehet túlélni?
Azt hiszem, tényleg csak így.