Iskola vagy robotgyár? – Avagy az oktatás szülői és tanári szemmel nézve

Sosem titkoltam a véleményemet a hazai oktatásról, ugyanakkor mindig is igyekeztem kívülről, reálisan szemlélni azt. Hiszem ugyanis, hogy az elfogultság nem jó tanácsadó. Ezúttal azonban szülői és tanári megközelítésből értelmezem a helyzetet. Az összesített eredményem pedig továbbra is az, hogy ez az állapot tarthatatlan. Pontosabban tartható, csak bele fogunk pusztulni. Mi is és a gyerekek is.

Az alábbiakban röviden vázolom, mit látok anyaként, illetve mit pedagógusként.

Az oktatás szülői szemmel nézve:

• A gyerekeknek nagyon sok az otthoni tanulnivalója.
• A gyerekeknek nagyon sokat kell magolnia szövegértelmezés nélkül.
• A gyerekek a tananyaggal rohamtempóban haladnak anélkül, hogy leülepedhetne legalább a lényeg.
• A gyerekek továbbra is rengeteg felesleges lexikális „tudást” kapnak.
• A gyerekek egyre kevésbé szeretnek tanulni.
• A szünetekben a következő órára készülnek, nem pihenhetnek igazán.
• A gyerekeknek a tanulás egyenlő az értelmezhető cél nélküli muszájjal.
• A gyerekek akkor is fáradtak, ha időben lefekszenek és nem járnak semmilyen különórára.
• A gyerekeknek unalmas az iskola.
• A gyerekeknek egyre kevésbé vannak kedvenc tantárgyaik. Már a készségtantárgyakat sem szeretik.
• A gyerekek teljesen érdektelenné váltak.
• És a – szerintem egyik – legfontosabb, a gyerekek nem a korosztályuknak megfelelő tananyaggal kénytelenek foglalkozni.

Az oktatás pedagógus szemmel nézve:

• Nagyon sok a tananyag és kevés hozzá az óraszám.
• A tanári kötelező óraszám rengeteg, nincs idő felkészülni a tanórákra.
• Nagyon sok hülyeséget kell megtanítani, mert az van előírva. Ha valamit a tanár kihagyna, az ellenőrzésen lebukik. (Az illetékesek a naplót és a gyerekek füzeteit vethetik össze a tanmenettel szúrópróbaszerűen.)
• A tanár nem tudja mivel motiválni ennek a kornak a gyermekeit, mert még kütyük sincsenek a legtöbb suliban.
• A tanár nagyon sok saját pénzt költ oktatási segédeszközökre, hogy mégis színesítse a száraz tananyagot és az óráit.
• Túl nagyok az osztálylétszámok, a tanár nehezen tud differenciálni.
• Rengeteg az extra iskolai program, amit meg kell szerveznie.
• A gyerekek nagyon fáradtak (nulladik és nyolcadik órában is… meg mindig), így nehezebb felkelteni és szinten tartani az érdeklődésüket.
• A tanár is nagyon fáradt.
• Túl sok számonkérést kell íratnia, hogy mérve legyenek a gyerekek.
• Az előírt tananyag nem készíti fel a gyerekeket a felvételikre (sem középiskolába, sem a felsőoktatásra), de még nagyobb baj, hogy az életre sem.
• Rengeteg az adminisztrációs plusz munka (tanmenetek, értékelések, havi lejelenteni valók, hiányzások, leltár, stb.)
• Nincs túlóradíj, pedig a tanár bőven többet dolgozik napi 8 óránál.
• A tanár a szünetekben ügyel, értekezletre megy, dogát javít, készül a következő órájára, így nincs semmi ideje feltöltődni.
• Ha a tanár változtatni szeretne, nem engedik fentről
• Ha nem szeretne változtatni, marad minden a régiben és villámgyorsan kiég.
• A tanár egyre inkább motiválatlan.

Látod a közös pontokat? Mondhatnánk, hogy ez a 22-es csapdája, hiszen oda-vissza generálja a pl. gyermeki motiválatlanság a tanári motiválatlanságot, de itt mégis a harmadik fél a ludas. Nem, nem a laikus, ő csak általában járatja a száját anélkül, hogy bármelyik oldalhoz valóban köze lenne. Nem, hanem az Illetékes Elvtárs(ak). Bár gyanús, hogy ő is épp laikus. De kár most ebbe külön belemenni, többször leírtam már a véleményemet az oktatáspolitikáról. (Itt, itt és itt is.)

Nézzünk inkább a fentiekhez konkrétumokat!

Általános iskola, 6. évfolyam: Három téma az első hónap tananyagából, mondjuk matematikából:

1. Hatványozás, a hatványok összeadása, kivonása
2. A számok oszthatóságának (2-vel, 3-mal, 4-gyel, 5-tel, 6-tal, 8-cal, 9-cel, 10-zel, 15-tel, 25-tel, 50-nel, 100-zal) szabályai
3. Prímtényezős felbontások

Újra és századszor is kérdem: Minek?? Kinek??

Rendesen osztani sem tudnak, nem hogy ezt felfognák. A hatvány ennek a korosztálynak egy teljesen idegen fogalom. Értelmezhetetlen. Hiszem, hogy ha felnőttebb fejjel kellene ezt tanulniuk, könnyebben menne. Miért kell már hatodikban ilyen elvont dolgokkal foglalkozniuk? Te például hogyan értetnéd meg a 11-12 éves csemetéddel, hogy mi az a hatvány és mire való? Tényleg, mire való a mindennapi életünkben???

A számok oszthatóságáról nem is beszélve. Tök izgi lenne ez a téma, ha a matek megszerettetése lenne a cél és nem a számonkérésé. Én imádom a számokat. A matekot is nagyon szerettem. Kifejezetten élveztem a logikai összefüggéseit, de ennek a témának itt megint nem látom értelmét. Olyan önmagának való, és nem szolgál semmire a hétköznapjainkban.

A prímtényezős felbontás pedig csak ráadás. Játéknak jó lehet annak, aki élvezi. De mi más célja van? Ezek a gyerekek nem úgy tekintenek a matekra, mint játékra, hanem mint kötelező rosszra. És miért? Mert már másodikban el kell kezdeniük a szorzótáblát. Harmadikban a helyzet pedig csak durvul.

Neked magadtól eszedbe jutna, hogy egy nyolcéves gyerekkel a 8-as szorzót magoltasd? Mondjuk, ha nyolcan vagytok a szűk családodban, talán. De amúgy? Ugye, hogy nem életszerű? És különben is, hány szülő tud segíteni a csemetéjének ezekben a fent említett tananyagokban? Úgy őszintén. És nem feltétlenül azért, mert minden felnőtt tök hülye. Sokkal inkább arról van szó, hogy SOHA nem kellett ezt használnia, így ahogy jött, úgy ment is ki a fejéből ez a téma. Még akkor, tizenévesen… 

De ahelyett, hogy ordítanánk, hogy ez így baromság, ne ezt taníttassátok, különmatekra íratjuk be a kölyköket, hogy tovább tudjanak menni egy hasonlóan rossz elgondolásokkal irányított középiskolába vagy felsőoktatásba…. Érted a lényeget, ugye?

És persze az sem életszerű – ha már itt járunk -, hogy részletesen tudd a pajzsikák szaporodását, majd közvetlenül ezután a gímszarvas felépítését. Végülis logikus, úton-útfélen erről beszélgetünk a barátainkkal és ilyen állatokkal futunk össze, nemdebár?

De mehetnék végig az összes tantárgyon. Nagyon kutakodnom kell olyan tananyag után, ami épp az adott korosztályhoz szól és úgy is van le-/megírva. Egyszerűen siralmas. Mert a 11 éves gyerek még igenis gyerek! Nem azt mondom, hogy nem tudja megtanulni az egyiptomi kasztrendszert, vagy Könyves Kálmán ténykedését, de ismét és megint és újra csak kérdezem: Minek is? Kell ez az életéhez? Nem. Az általános műveltség jó dolog? Igen. De ennyi idősen ezt? Nem. Továbbra is nem.

Ismerjen dolgokat, legyen kábé képben, de mindezt számonkérni, sőt a továbbhaladásának feltételévé tenni ostobaság. És nemcsak azért, mert minden infó egy kattintásra elérhető, hanem azért, mert ebben a korban vannak fontosabb dolgok is a gyermek életében.

Hiszen mi a dolga egy iskolásnak a hétköznapokban? 

Inkább máshogy kérdezem: milyen feladatokkal találkozik egy iskolás a mindennapjaiban?

• Háztartás (takarítás, bevásárlás – szavatosságok, értékek, pénzügyek)
• Utazás, kirándulás
• Családi szerepek, nemi szerepek
• Sport, szórakozás

Ennyi. Ezek köré kellene felépíteni a tananyagokat és nem belezsúfolva minden olyat, mint diffúzrendszer, meg kovalens kötés, esetleg 30 éves háború. Ha ez utóbbiakkal csak gimiben találkoztam volna először, még talán ma is tudnám. Gondolom, te is aláírod, hogy a suliban megtanult anyag csak a következő dolgozatig, vagy vizsgáig maradt a fejedben. Aztán egy életre elfelejtetted. Ha viszont valamire mégis szükséged lett volna, felnőttfejjel tizedannyi idő alatt megértetted és meg is tanultad.

Ebből kifolyólag (is) kérdezem (túl sok lett a költői kérdés ebben a cikkben…): az általános iskola miért nem lehet az, ami a neve?! Egy általános, nélkülözhetetlen alapokat (biztosat!) nyújtó, gyermekközpontú intézmény. És nem egy mini lexikonokat nevelő, gondolkodni továbbra sem tudó, fásult és a tudásra véletlenül sem szomjas robotok gyártósora…