A házvásárlásról tudjuk, hogy nem egyszerű dolog, de valahol mégsem hisszük el. Akkor sem, ha nem ez az első ingatlanvételünk. Hiszen kell hozzá pár dokumentum, egy csomó pénz, ügyvéd, közjegyző, és kész is. Én már kétszer vettem lakást életemben, mindkettőt hitelre és mindkettőben az akkori exem lakik. Ehhez nem is fűznék hozzá semmit, én vagyok a hülye. A mostani azonban más – szoktuk mondani és gondolni is a végletekig komolyan -, de tényleg így van. Mert ez most egy családi ház, és nehezebben jött össze, mint bármi más az elmúlt 43 évem alatt. Kezdve azzal, hogy mi nem ilyen lovat akartunk és nem így.
Kb. 2 és fél hónappal ezelőtt kezdődött el a mizériánk. Tudni kell, hogy kiscsaládommal albérletben éltünk, mert óvatos duhajként (második házasságunk ez a párommal mindkettőnknek) nem akartuk elkapkodni a házvásárlást. De végül a sors és a tulajék máshogy döntöttek. Tudtuk, hogy majd el akarják adni a házat (nyár elején célozgattak rá), de azt is mondták, hogy egyáltalán nem sietnek vele. Mi azért elkezdtünk nézegetni mindenféle ingatlanokat itt a városban, hogy lássuk, mik a lehetőségeink. Nos, egy jó nagy semmi jött ki eredményül. A fővárosi agglomerációban ugyanis olyannyira magasak az ingatlanárak, hogy átlagkereset fölötti fizetésekkel sem lehet menni semmire. A 60-80 nm-es használt lakások, amelyek beköltözhető állapotban vannak, 28-30 millió forinttól kezdődnek. Ha hatónknak egy – logikusan – nagyobbat szerettünk volna, akkor 40 milla kezdő összegig nincs is megállás. Az újépítésűeknél a legolcsóbb 25 millió forint, de az a 60 nm-t sem éri el. (Természetesen lehet kisebb lakásban is élni, nem mondom, de mi próbáltuk már 45 négyzetméteren és nem sikerült. Pedig veszettül kreatívak vagyunk, ha helykihasználásról van szó.)
Ha csak egy kicsit is számolsz, láthatod, hogy nincs az a CSOK, ami segíthetne. Új lakásra 10+10-et adnak max., amit itt minimum még egy tízessel meg kellene toldani. Ugyanez használt lakásnál 3 gyerekre (mert nálunk a negyedik csak kéthetente van) 2,2 millió forint. Komolyan megfordult a fejünkben, hogy csapot-papot hátrahagyunk és elmegyünk Mucsaröcsögére, ahol ennyiből már villánk lehetne. Csak ott meg munka nincs, meg suli, meg semmi a gyerekeknek. Nem vállaltuk, hogy a nagyrészt Pesthez szokott lurkóinkat elvigyük libát tömni falura. Jegeltük is a tervezgetést, mondván, maradunk még egy évet inkább albérletben és megpróbálunk pénzt gyűjteni. Na, ennek vetett véget főbérlőink váratlan telefonhívása július közepén. Szeptember végéig kaptunk időt, hogy találjunk új helyet magunknak. Nem esett jól, mit ne mondjak.
Házkeresés
Azt tudtuk, hogy semmi esélyünk házat venni. Azt is tudtuk, hogy idő közben az albérletárak is a csillagos égig szaladtak fel (másfél szobáért 120-150 + rezsit kérnek el…), nem beszélve arról, hogy kevesen „fogadnak be” egy ekkora családot. Szerencsére a férjem nem egy kétségbeesős fajta, azonnal a megoldásra fókuszált.
Minden, de tényleg minden hirdetést, ingatlanoldalt végignéztünk, ami helyben kínál lehetőséget. Semmi. Jöttek a környező települések és a gyerekek könnyei, hogy el kell hagyniuk a sulit. De a szomszéd városokban sem jártunk sikerrel. (Vagy már eladták a kinézett ingatlant, vagy csak sokkal később lehetett beköltözni.) Mentünk tovább, még távolabb. El is utaztunk egy-két helyre. Semmi. Pedig nem volt nagy igényünk: legyen óvoda, iskola, bolt gyalog is elérhető közelségben azon túl, hogy a lakás vagy ház ára megfizethető. Elment vagy 1 hét így, és mi még mindig nem tudtuk, mi lesz velünk. Ekkor újra elővettük a helyi ingatlanokat és elkezdtünk kisebb házakat nézni. Akár olyat is, ami kisebb felújításra szorul, de azért lakható és elférünk benne. Na, ilyet sem találtunk, csak 20 millió fölött. (Tudod, használt CSOK csak 2,2…)
Amikor végleg úgy tűnt, hogy tényleg kurva nagyon messzire el kell költöznünk, adtunk még egy utolsó esélyt azoknak az ingatlanoknak is, amelyeknek addig nem. Úgy voltunk vele, hogy csak akkor tudjuk a gyerekeket nyugodt lelkiismerettel elszakítani a barátaiktól, ha valóban minden házat megnéztünk már. Utoljára jöttünk el ahhoz az ingatlanhoz, amit végül meg is vettünk. A férjem meg sem akarta nézni, mert iszonyú picinek látszik az utcáról, és bár írva volt, hogy 3 szobás, ez elég nehezen hihető el róla. Láttunk mi már karón varjút, ugyebár. Tényleg csak a lelkiismeret hajtott be bennünket.
Nehézségek
És láss csodát, valóban van 3 szobája, de sokkal inkább potenciál benne a későbbiekre. Még aznap el is döntöttük, hogy belevágunk. (Nem szoktunk lacafacázni, tudod.) Aztán többszor mégis ki akartunk belőle szállni, mert a házvásárlás tényleg nem olyan egyszerű. Mondom a nehezítő körülményeket:
- A ház tulajdonosa 6 (!) örökös, akikkel egyszerre kell(ene) tárgyalni, aláíratni, elfogadtatni mindent.
- Az örökösök azonban utálják egymást és nem beszélnek egymással.
- A ház 2xeresen meg volt terhelve.
- A házat az adás-vétel alatt újra megterhelték egy addig még be nem jegyzett adósság miatt.
- A házat fel kellett újítani, mert nem volt jó a víz, az áramszolgáltatás és az egyik szoba totál gallyra ment.
- A ház eredeti tulajdonosa, egy néni 1 éve meghalt, de szinte minden közüzem az ő nevén van.
- A házon volt egy olyan haszonélvezeti jog, amely szintén egy már nem élő személyre vonatkozott.
Szóval az, hogy kell egy ügyvéd, adás-vételi szerződés, miegymás, az lópikula ezeknek az elintézéséhez képest. De persze az igazi gondoknak a fentiek még így is csak a felét tették ki. Sokkal nagyobb problémával szembesültünk, amire álmunkban sem gondoltunk volna soha: nem vehettünk fel lakáshitelt.
KHR
Nem akartunk mi nagy összeget, de bizony semmit sem kaptunk. És pedig miattam. Merthogy tavasszal, tudtomon kívül, rákerültem a KHR (korábbi BAR)-listára. Ez az úgy nevezett adósok listája, amin nagyon gyorsan ott találhatod magad, ha nem figyelsz. Nem kell hozzá sok tartozás, elég, ha valamit 90 napig nem fizetsz be, és a kamatok miatt az összeged meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum összegét. Ez pedig nem olyan sok pénz. (Jobb, ha te is ellenőrizteted magad. Mert aki KHR-es, nem kaphat semmilyen hitelt. Sőt, a párja sem, hiszen neki automatikusan és kötelezően a társa lesz a kezese.) Na, ekkor sírtam először. Mert tudni kell, hogy a listáról egy évig nem lehet lekerülni, csak ha csodatévő vagy. Így viszont végképp elszállt minden reményünk. Ekkor láttam először a férjemet is magába fordulni. Ezerrel járt az agya és órákig csak csendben ült a teraszon. Aztán előállt a megoldással.
Folyt.köv. a következő bejegyzésben, ahol megtudhatod, miért lettem KHR-es és hogyan kerültem le mégis róla. Továbbá elmondom a CSOK hátulütőit is, és hogy mi mindenre kell odafigyelnie az embernek, ha igénybe veszi. És persze azt is elmesélem, hogy tényleg miénk-e a ház vagy sem. Mert van még csavar a történetben. Nem beszélve a közüzemekről.