Vasárnap van, pihinap. Nem direkt, de most nem tudunk mit csinálni. Illetve tudnánk, csak mégsem. Mert most várnunk kell. Tegnap korán reggel jöttek a kőművesek lebetonozni a gyerekszobát. Nagyon élveztem, ahogy csinálták. Amúgy is szeretem a szürke színt, meg ahogy a betont elsimítják, úgyhogy szép látványban nem voltam híján. És persze tanulni vágyó lévén ki is faggattam őket a sóder-cement-víz keverési arányairól, és megegyeztünk, hogy a massza sűrűbb, mint a palacsintatészta. A simítás viszont pont olyan, mintha tornát kennék be krémmel, csak ez utóbbinál nem használok 2 méteres vízszintező lécet.
Szóval az első réteg padló a gyerekszobában megvan, így már el is hiszem, hogy fognak még rajta táncolni a porontyaink. Egyelőre az volt a legnehezebb feladat, hogy a Kicsit távol tartsuk a tereptől. Szerencsére anyósom bevállalta, és még ebédet is főzött nekünk. Én ugyan nem ehetek olyasmit, de legalább a párom jóllakhatott. Mert azért éhesek és fáradtak is voltunk tegnap, hiába nem mi betonoztunk.
Ránk a homok arébb lapátolása és talicskázása várt, hiszen – ha emlékszel még – az a beragadt kocsi miatt elég rossz helyen volt. Pont a kerítésnél, -ben. Azt pedig szabaddá kellett tenni, mert hamarosan el kell készülnünk a kibővített kerítéssel is. Tegnap meghozták már az első adagot hozzá (nagykerítés, kiskapu, 2 oszlop), még 3 oszlop hibádzik. Nem is értem, miért nem egyszerre szállítják ki az anyagot. Így kb. semmire nem mentünk az elemekkel. Mind becipeltük a sufniba. Amúgy is betont kell hozzá bontani, hogy a régit valahogy kihalászhassuk a földből. Ehhez viszont újabb gépre van szükségünk, egy jó kis betontörőre. A férjem megígérte, hogy kipróbálhatom majd. Szerintem jól szét fogja rázni az agyam is.
A kerítéshez még annyi adalék, hogy ideiglenes megoldás lesz, amíg nem gyűjtünk össze megint annyi pénzt, hogy szép faelemekből összerakhassuk. A szállítófiú viszont aranyos volt, és feltűnően ismerős tájszólással beszélt. Le is csaptam rá. Naná, hogy szabolcsi, nyíregyi srác volt. Máris szeretem a kerítésünket. (Amúgy randazöld, de a célnak megfelel.)
Miután a kerítéses elment, nekiálltunk a terasznak. Illetve nem tudom, mi az. Van egy kiugró 1,5 mx1,5 méteres betonlap körbevéve vasoszlopokkal és kerítéssel, aminek nem jöttünk még rá a funkciójára. (Lefedve nincs, és amikor átvettük a birodalmat egy kuka volt ott, illetve egy kutyatál.) Na, ezt délután lebontottuk. Pontosabban a férjem keresztapja, aki mindenáron segíteni akart. Profi is volt. A vasrudak földbe ásott része szerencsére már olyan rozsdás volt, hogy oda nem kellett a flex. Simán eltörtük. A többi részénél viszont csak úgy pattogott a szikra. Szép szeptemberi tűzijáték volt, csak ne csípett volna annyira.
Viszont ha itt lesz a betontörő, ennek a kiugró micsodának az alapját is eltüntetjük, így tovább tudjuk nagyítani a kertet. Különben is tornácos házat szeretnénk, amihez ez az akármi nem kell. Jelenleg egy ronda műanyag hullámpalatetős esőbeálló van a bejáratunknál. A későbbiekben (úgy 1-2 év), ebből lesz majd szép fatornácosdi. Szeretem a bukolikát, na.
Munka után összeszedtük anyósomtól a gyerekeket, kutyáztunk egy kicsit, aztán siettünk haza, mert meccs volt a tévében. Nekem megint sikerült hamar kidőlnöm, hiszen előző éjszaka csak 2 órát aludtam az egyéb munkáim miatt. Hajnalban ki is akadtam, hogy csúszni fogok a leadandókkal, de aztán boldogan konstatáltam, hogy okosan jelentettem le a határidőket. Szerintem előre éreztem, melyek lesznek a hulla-napjaim. Ma viszont nincs kifogás, éjjel írnom kell, mert a jövőhét anyaszemszögből is húzós lesz:
- 2 szülői
- 1 védőoltás a Kicsinek
- 2 kilégzéses vizsgálat nekem.
De erről majd később.