Mert sokaknak baja van velük. Nem a sajátjukkal, máséval. És szóvá is teszik. Sokszor kifejezetten durván. És ezt én még mindig nem értem.
A szoptatás az emlősök megjelenésével egyidős, vagyis igencsak ősi dolog. A Jóisten azért adott a nőstényeknek minimum két mellet, hogy etethessék utódaikat. Persze a hímeket sem akarta ettől a lehetőségtől megfosztani. Bizonyos állatfajoknál ezért ők látják el ezt az életfontosságú feladatot. Sőt, bizonyított, hogy a férfiaknak is van tejük, de az speciális hormonális változások hatására (akár erős stresszhelyzet miatt is) fakad ki. Ez a prolaktinoma.
Egyes kutatók viszont azt mondják, a férfiaknak csak véletlenül van mellbimbójuk.
A magzati fejlődéskor ugyanis androgünek indulunk, aztán előbb-utóbb kialakul, hogy fiúk leszünk-e vagy lányok (általában). Nekem azonban sántít ez a magyarázat. Biztos, ami biztos alapon adunk mindenkinek ciciket, hogy később ne kelljen ezzel szenvedni?
Ám jelen esetben nem a férfiak melleivel kívánok foglalkozni. Sokkal jobban foglalkoztat a női mellek megítélése. Nézzük a tényeket!
A mell szerepe majdnem ugyanaz, mint a teli lábasé. Enni kell belőle. Tudták ezt persze a régiek is, a szoptatós dajkaság egyike a legősibb foglalkozásoknak. Már a Fáraók gyermekeit is ők etették. Hammurapi pedig még törvénybe is iktatott jó pár szörnyűséget ezzel a foglalkozással kapcsolatban. (Ha például valamelyik szoptatott gyerek meghalt, a dajka egyik melle bánta.) Sőt, még a sötét középkorban is evidens volt a szoptatás létjogosultsága. Senki sem botránkozott meg egy nyilvánosan szoptató nőn. Ebből arra is következtetek, hogy akkoriban a mell még a helyén volt. Mármint szerepét tekintve.
Mert szexuálisan még biztosan nem tartott ott, ahol ma.
Mikor lett szexuális tárgy a női mell?
Az ősidőkben a meztelenség természetes volt, és a csípő sokkal jobban felizgatta a férfiakat, mint az állandóan látott felső domborulatok.
Bizonyított, hogy az állatoknál a mellek például nem játszanak semmilyen izgató szerepet. Egyedül a bonobónál
figyeltek meg ilyen jelenséget. Azonban az is tény, hogy az embereknél a nemi szervek valamiért sokkal nagyobbak testhez viszonyított arányaikat tekintve, mint az állatoknál. Tehát valószínűleg nem csak a táplálás végett.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a női mellek vonzereje kultúránként eltérő. A malik például hozzá sem akarnak érni eme nálunk igencsak becsben tartott testrészhez.
Tehát ha valaki azt állítja, hogy a mell iránti vonzalom a férfiakba biológiailag be van kódolva, nagyot téved. Egyetértek azzal a gondolattal, hogy ez inkább egy tanult folyamat. Itt lép be a szociokulturális közeg, a neveltetés a képbe.
Gondoljuk végig: nemi szerveink azért vannak, hogy utódokat hozzunk létre. Ehhez nem kell mell. Annak eredeti funkciója továbbra is a táplálás, védés. Ösztönösen benne van az anyákban ennek a művészete. S ha valaki nem tud szoptatni, az egyrészt a mai világ társadalmi „bűne” és csak kis százalékban a primer tejtermelési képtelenség. Mert valóban igaz az, hogy nem minden nő tud szoptatni. Sokkal nagyobb gond azonban, hogy akinél nincs ilyen akadály, sokszor az sem. Ennek számos oka lehet kezdve a lelki gátaktól, a felvilágosulatlanságon át egészen a hiúságig. (Az 1950-es évek Amerikájában a gazdag nők azért fogadtak szoptatós dajkát, hogy megőrizzék mellük alakját…) De van itt még valami.
Miért egészségügyi kérdés ma a szoptatás?
Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért egészségügyi kategória az anyatejes táplálás?! És a kenyérevés akkor miért nem? (Bár lassan az étkezés is átcsúszik majd az orvosok keze alá…) Annak idején, amikor az első tápszerek megjelentek a világon, a cégtulajdonosok természetesen profitra vágytak. A szoptatás jelentősége és pozitív élettani hatása gyorsan háttérbe szorítódott, hogy minél jobban fogyjanak ezek az újkeletű szerek. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a második világháború után az urbanizáció, a női egyenjogúság, a nők munkába állásának elterjedése ugyanúgy szerepet játszott a szoptatás visszaszorulásában, mint e fenti gazdasági tényező. A probléma azonban megmaradt: a szoptatás jelentősége és nem utolsó sorban kivitelezése most is sokszor vita tárgya. (Az első tápszer, a Liebig’ Soluble Food for Babies egyébként 1867-ben jelent meg bolygónkon, de korábban is használtak pótszereket: pl. sörös kenyér.)
Az viszont már szerencsére elfogadott tény, hogy az anyatejnek nemcsak táplálási funkciója van, hanem védelmi szerepet is betölt.” Az anyák teje élelem, az anyák teje gyógyszer, az anyák teje jelzés.”- mondja Katie Hinde, evolúciós humánbiológiával foglalkozó harvardi adjunktus.
Az anyatej olyan anyagokat tartalmaz, amelyek megvédik a kicsiket a betegségektől és megerősítik az immunrendszerüket. Jelenleg nincs olyan tápszer a földön, ami ezt így együtt tudná. És persze nem is lesz, hiszen az anyatej nem egy általánosan kifejleszthető és sorozatban előállítható kaja, hanem teljesen egyedi táplálék. Anyánként és csecsemőnként változik. (Hiszen a picik is befolyásolják ám az anyatej mindenkori összetételét attól függően, éppen mire van szükségük.)
Ezt felismerve egyre fontosabbá vált a világon, hogy a szoptatást újra népszerűsítsék. Itt jött az egészségügy a képbe. Az anyatej előnyeit könnyebb és talán logikusabb is így ecsetelni, mert a mai ember a betegségektől tart a leginkább. Az anyák pedig természetesen nem akarják, hogy a kicsiknek baja essen.
Szóval a csapból is az folyik, hogy szoptassunk, mert a gyerek fejlődésében így tudunk a leginkább segíteni. Ugyanakkor mégis takargatni való az anyatejes táplálás, hiszen ez már egészségügyi kérdés. Az ilyesmi pedig nem tartozik senkire… az illem szerint.
Régen, amikor több generáció élt együtt, a nők egymást tanították. Semmilyen orvosnak vagy nővérnek nem volt köze a szoptatáshoz. Most viszont olyanok is adnak tanácsot, akik még életükben nem szoptattak, de a végzettségük alapján joguk van hozzá.
Nincs bajom azzal, hogy az egészségügynek szerepe van ebben, csak semmiképp se legyen kizárólagos. A születés nem betegség, a szoptatás meg pláne nem. Rengeteg kismama készül ki és szorong feleslegesen amiatt, hogy jól csinálja-e, fog-e neki sikerülni. A fejletlen országokban, ahol a társadalom nem ült rá erre a témára, a kutya se parázik rá. A világ legtermészetesebb (és nem egészségügyi) dolgának tekintik. Nálunk meg már komplett iparággá nőtte ki magát az egész.
De akkor meg főleg kérdezem, mi a valódi baj a mellekkel? Miért kell az anyáknak takargatniuk magukat?
Nos, itt kanyarodunk vissza a szexhez. Mert az eü-szöveg ebben a témában szerintem csak rizsa.
A női mell szexszimbólum lett
Pedig szó sincs arról, hogy eleve szexuális tartalommal kellene felvértezni ezt a testrészünket. Erogénzónák mindenhol vannak rajtunk, és éppen attól függően, mit találtak ki a mindenkori influencerek, lett épp a láb, a csukló, vagy a váll rejtegetni való.
Most jelenleg a mell az, mert valaki így találta ki.
Olvastam egy érdekes fejtegetést arról, miért éppen a mell izgatja ennyire a férfiakat. Formáját tekintve elvileg kerekek, gyakorlatilag azonban csak keveseknek adatott meg ez a szépség. (A plasztikai sebészek persze többet tudnának erről mondani.) De maradjunk a kereknél, mint általános formánál.
A mellek alakja egyes kutatók szerint a fenék formáját hivatott visszaadni. Erre azért „van szükség”, mert mi vagyunk az egyetlen élőlények, akik elölről is szeretik egymást. A férfit pedig ilyen esetben csak egy popó-imitáció tudja stimulálni, a valódi hátsó látványa nehezen. (Kivéve, ha igazi guminő a partner.) Bevallom, nekem ez a felfogás szimpatikus. Én ugyanis minden testrészemre szeretnék egyformán tekinteni és nem tulajdonítani egyiknek vagy másiknak nagyobb jelentőséget. (Jelen esetben a melleknek.)
A mai kultúránkban az elsődleges nemi szerveinket azonban takargatni illik, hisz már nem maradt más. (Meg amúgy is nagyon sok lett a perverz ember. Többek között ezért sem fogok meztelenül rohangálni a főutcán. A testképemről nem is beszélve, de ez más tészta.) A nőket és a férfiakat ugyanis külsőre és elsőre, ruhában leginkább a mellek különböztetik meg egymástól. (Annyi ma már a metroszexuális, angyalarcú férfi, hogy az arcra nem mindig hagyatkozhatunk.) Ezért lett fontosabb szerepe szerintem ennek a testrészünknek, és társult végül hozzá a tabu fogalma.
Pedig a mell csak zsír és mirigy (na jó, ettől azért kicsit bonyolultabb), de egy jól megtermett férfi is képes akkora ciciket növeszteni, mint bármelyik nő. A mellméret ugyanis nagy általánosságban szorosan összefügg a testméretünkkel. Kivételek természetesen vannak, a műmellek pedig nem ebbe a kategóriába tartoznak.
Tehát megint ott vagyunk, ahol az elején:
- Kerek és nagy melle bárkinek lehet nemtől függetlenül.
- A mellek erogénzóna szerepe is mindkét nemnél bejátszik.
- Mind a nők, mind a férfiak képesek tejelválasztásra.
Akkor miért van az, hogy az erősebbik nem lehet félmeztelenül, a nők meg nem?!
És a válasz megint ugyanaz: mert így hozta a sors. Pontosabban a szociokulturális változások, a mindenkori felfogások, valakinek a kénye-kedve.
Lehet, hogy 30 év múlva újra a bokánkat kell majd takargatni. Ki tudja? A divatvilágban is rendszeresen visszatérnek a régi viseletek. Miért lenne ez itt másként?
Miért szoptassunk elbújva?
Szóval aki azt mondja nekem, hogy elbújva szoptassak, az magyarázza is meg, hogy pontosan miért. Az illik-nem illik jelen esetben engem nem érdekel.
A Kicsi éhes, biztonságra vágyik, beteg, akkor én megszoptatom. Egy padon, egy medencében, vagy épp a Balaton kellős közepén. Tettem már, tenni is fogom.
Mivel azonban tudom, hogy sokan még leragadtak ennél a szerintem nem éppen humánus felfogásnál, valamilyen textillel eltakarom magam. Vagy a kezemmel, ha nincs nálam semmi erre a célra. Mert mások szerint ez csak a babára és a mamára tartozik. Mert sokak szerint a szoptatás intim dolog.
Valóban, bensőséges. Annyira, mint kézen fogva andalogni, egy kerti padon összebújva lesni a csillagokat, vagy négyszemközt beszélgetni egy kocsma valamelyik sarokasztalánál.
De rendben, a szoptatás az ismerkedés fázisában talán tényleg nagyon intim kapcsolat. Ekkor tanul az anyuka szoptatni, a pici pedig szopizni. Ilyenkor jó, ha nyugi van körülöttük. Főleg az izguló anyukának. Viszont amikor már rutinból megy, én tényleg nem találok benne több magánjelleget, csak annyit, mint a fenti példák esetében.
Szűz Mária is nyilvánosan szoptat
Ezt még az egyház is aláírta az 1348-as nagy pestisjárvány idején. Ekkor vált ugyanis a Szoptató Madonna kultikus képpé, és reményt adó lehetőséggé. Azokban a fekete időkben ugyanis az embereknek nem volt mit enniük, s nem tudták a gyerekeket sem ellátni. A Madonna képe, hogy a szoptatással megmenthetők az éhező csecsemők, megerősítette a lelkeket. Senkinek eszébe sem jutott felháborodni azon, hogy Szűz Mária fél melle kilátszik. És most sem akad ki ezen senki.
Félreértés ne essék, nem áll szándékomban magamat a Szűzanyához hasonlítani, de ha róla „posztolhattak” ilyen képet a papok a templomok falára, én miért nem szoptathatok nyilvánosan?
Neki az volt a célja, hogy reményt adjon az éhezőknek, nekem pedig az, hogy ne játsszunk félreértelmez(tet)ett szemérmességet és vállaljuk fel az anyaság eme természetes oldalát is. Azok pedig, akik nem bírják a látványt, igenis fogadják el, hogy ez nem undorító, nem nem illő, nem megbotránkoztató. Maximum az ő szemükben, az ő neveltetésük miatt.
Ha nagymamám élne, sok mindenen kiakadna a mai világgal kapcsolatban, ami nekünk természetes. És mi is sok mindenen ki fogunk akadni, ami az unokáinknak lesz az. De a szoptatás öröktől való. Ráadásul az első emberi tevékenység a levegővétel után, amivel az életbe belecsöppenünk.
Sokan mégis azt vallják, hogy a szoptatás tulajdonképpen egyfajta szexualitás is. Ugyan már! Csak természeténél fogva emberi. (Illetve állati.) És különben is, ilyen alapon senki ne egyen mások előtt, zárjuk be az éttermeket, szűntessük meg a kerthelyiséget, vagy mindenki húzzon burkát mindenére.
A szoptatás ne legyen divat kérdése
Az illem változik. Aszerint, hogy épp mit találunk ki. Én soha nem követtem semmiben a divatot, a trendeket. Van, ami hatott rám, bevallom, de általában nem találkozott az ízlésem az aktuális irányzatokkal. A szoptatás viszont nekem se nem divat, se nem irányzat. Főleg nem illem kérdése. A szoptatás szükséglet. Életszükséglet. A kisbabámé.
És hangsúlyozom, csak azért takarom el magam, hogy mások megnyugodjanak. A beszólások nem érdekelnek, direkt provokálni nem szoktam, bár eszembe jutott már.
Viszont a kisbabám mindennél fontosabb. Csak miatta nem megyek olyan erősen szembe a társadalom éppen érvényben lévő felfogásával. Pusztán egy kicsikét. De azt szünet nélkül.
Tudom, most azt mondják sokan, illeszkedj be abba a kultúrába, amelyikben élsz. De ha mindenki ezt tette volna az idők folyamán, még mindig az ókorban élnénk. Viszont mindig is voltak emberek, akik vagy újítani akartak, vagy csak egyszerűen gondolkodtak. Így fejlődött tovább a világ, és így jutottunk el addig, ahol most vagyunk. Azért pedig nem költöznék külföldre, hogy a kisbabámat támadások nélkül szoptathassam nyilvános helyen. Inkább itt próbálok meg szemléletet formálni. Mert menni mindig könnyebb. Az igazi kihívás a maradás. És ezt most nyugodtan értheted másra is.