Amikor megszületik egy kisbaba, alig várjuk, hogy minél hamarabb gügyögni kezdjen, és végre kimondja az első szót. (Aztán később persze leragasztanánk ezerrel a száját, mert nincs egy perc nyugtunk sem.) A picim a kezdeti fázisokat már letudta: visongatással kezdett, aztán jött a halandzsa, másfél hónapja pedig túl van azon a bizonyos elsőn is.
Be kell vallanom, a kezdetektől erre treníroztam – én galád -, hogy időnként nyugtom is legyen. Gondolom, kitaláltad, mire. Igen, az APA szót tanítgattam neki. Már akkor láttam lelki szemeimmel, milyen jó lesz, ha a Kicsi egyfolytában csak ezt hangoztatja. Hiszen a férjem tuti elérzékenyül, vagy megsajnálja épp, és már veszi is magához. Anya pedig boldogan felengedhet 5 percre.
Nem is csalatkoztam. Elég sokszor és elég hangosan emlegeti az édesapját, aki büszkeségtől dagadó kebellel ölbe is veszi. No, küldetés teljesítve, most már megtanulhat engem is (gondoltam én, naiv).
Folyamatosan figyeltem hát, mikor hangzik el az isteni ANYA. Annyit gagyog összevissza, csak ott lesz két EMBÜE, DÁDÁ és EBU közt az én megszólításom is. Eltelt egy hét. Semmi. Eltelt még egy hét, ANYÁnak nyoma sincs, ellenben megajándékozta a bátyját. Igazán szemét dolog, hogy az ÁDIt könnyebb kimondani, mint az ANYÁt. Nagy csalódásom közepette azért megpróbáltam feldolgozni a kudarcot, és még el is fogadtam, hogy felnéz a nagyfiúkra. De hogy a harmadik szavával a kisebbik bátyját lepi meg, az azért már mégiscsak sok! DODÓ, mondja neki ragyogó szemmel, én pedig leverten konstatálom, hogy kőkemény férfiuralom van nálunk. Azt hiszem, bajuszt kell növesztenem…
Pannival – akinek amúgy a KARIKA volt az első szava – össze is néztünk és duplaerővel kezdtük a kicsit beszédre tanítani.
De, mint a falra hányt borsó…. Ő inkább az AUTÓt gyakorolgatja mostanában. És ahogy nézem, a felnit is hamarabb fogja nevén nevezni, mint a saját szülőanyját. Nem beszélve a labdáról, ami a legkedvesebb játéka.
Bár muszáj megjegyeznem, hogy az elmúlt időszak valamire mindenképp jó volt. Rájöttem ugyanis, hogy az EMBÜE nem egy durva káromkodás, hanem én akarnék lenni. Ahogy az EBU is. A gyermekeim röhögve le is emuznak néha, mert hát ha lúd, legyen kövér.
Apropó kövér. Gondoltam, ma megint kipróbálom vele az ANYÁ-t. Szerinted? Hát nem ledagadtozott helyette?! Úgy látszik, holnaptól dupla edzéseket kell nyomnom…