Schilli Tímeával egy vállalkozói anyacsoport hozott össze. Most élete egyik legnagyobb mérföldkövéhez érkezett, bár rengeteg váltással kellett már eddig is szembe néznie. Igazi útkereső édesanya, aki az apácák támogató karjaiból végül a divatszakmában kötött ki. Erről beszélgettem vele.
D: Most készülsz életed első divatbemutatójára. Nem mint néző vagy modell, hanem mint a kifutó ruháinak megalkotója. Izgulsz?
T: Nagyon kivagyok, igen. Ez volt minden álmom, és most jobban izgulok, mint valaha. Viszonylag új vagyok a szakmában, és nagyon nagy kerülő úton jutottam el idáig.
D: Ezek szerint nem divattervezőnek születtél…
T: Nem, és most sem vagyok az. Méretes szabó a becsületes szakmám, amit csak felnőttfejjel sajátítottam el.
D: Mit csináltál előtte?
T: Jó tanuló diákként a szüleim szerették volna, ha a sztenderd jog vagy orvosi diploma irányába indulok. De én éreztem, hogy ez nem nekem való. Nem találtam a helyem egyik egyetemen sem, ezért inkább munkába álltam a dombóvári televíziónál képújságszerkesztőként.
D: Már ez is éles váltás ahhoz képest, amit a szüleid akartak.
T: Igen, az volt. Nagy családból érkeztem, 4-en vagyunk testvérek. Az apám igyekezett szigorú elvek mentén fogni minket: korán meg kellett értenünk az olyan szavak súlyát, mint becsület, tisztesség. Emellett igyekezett a munka szeretetét is átadni, vagyis mindannyiunknak ki kellett vennie a részét az otthoni teendőkből.
Vallásos nevelést kaptunk, így amikor egy ismerősömtől hallottam a budapesti Patrona Hungariae 6 osztályos gimnáziumáról, eldöntöttem, hogy felvételizek oda. Nem is bántam meg. Életem meghatározó évei voltak ezek. Csodás emberek, hihetetlen sok lehetőség vett körül. Igen komoly hatással volt mindez a személyiségemre. Mai napig hálával és szeretettel gondolok az Alma materre, a tanító nővérekre és a társakra. Még akkor is, ha a kezdetektől kilógtam a sorból.
Minden fotó Schilli Tímea fb-oldalairól való |
D: Hogy-hogy kilógtál? Milyen voltál gyerekként?
T: A ruhák, cipők szeretete kiskoromtól velem van. Mindig a szomszéd lányok babáinak varrtam ruhát. Kézzel, rongyokból. Vagy olyan királylányokat rajzoltam, akiken a ruha teljes aprólékossággal ki volt dolgozva, de más nem. Szünet nélkül rajzoltam, festettem, terveztem. Képes voltam hosszú percekig szuggerálni egy-egy kirakatot, de olyan is megtörtént, hogy a régóta áhított új cipőmmel aludtam el örömömben. Gyerekkorom óta mindig azt a visszajelzést kaptam, hogy van stílusérzékem. Az apám, ha új ruhát vagy cipőt kaptam tőlük, viccesen mindig megjegyezte, hogy “nagyon jó az ízlésed, csak legyen, aki finanszírozza.” Ez ma is sokszor a fülemben cseng. Viszont a vallás azóta is fontos nekem, és a gyermekemet is igyekszem ebben a szellemben nevelni.
D: Ha már szóba hoztad a fiadat, ő nem Magyarországon született, igaz?
T: Abban az időben, amikor a tévénél dolgoztam, jött divatba a fiatalok körében a külföldi munkavállalás, így én is belefogtam. Ott született a kisfiam. 5 évet éltem kint. Megtanultam egy teljesen új nyelvet, kapcsolati tőkét szereztem – most is előfordul, hogy angliai megrendelésem van -, és egy egészen más öltözködési kultúrába csöppentem. Nagyon élveztem. De aztán hazajöttem.
D: Nem bántad meg?
T: Nem bántam meg semmit. Nem szokásom. Úgy vagyok vele, hogy a döntéseink következményei által válunk azzá, akik vagyunk. Ráadásul apám is tudott így – a halála előtt – még egy kicsit unokázni… No, meg Angliában sincs kolbászból a kerítés…
D: Mi volt az a pont, ami arra sarkalt, hogy válts? Hogy éppen méretes szabó legyél? Tényleg, mit is jelent pontosan ez a kifejezés?
T: A méretes szabó, vagy mai divatos kifejezéssel élve a bespoke egyedi, méretre szabott ruhákat készít a megrendelő alkatát figyelembe véve. A jól szabott holmi ott emel ki, ahol kell, és igyekszik rejteni ott, ahol az szükséges. Tehát a szabásvonalakkal, a szabással az arányok helyes harmóniája teremthető meg.
Ez is egyfajta komponálás, akár a zene, csak itt hangok helyett kelmével és alkatokkal dolgozunk.
A végeredmény pedig szemet – lelket gyönyörködtet. Tehát pont a konfekció szöges ellentéte. Ehhez szenvedély és elhivatottság kell ugyanúgy, mint minden máshoz az életben.
Visszatérve a másik kérdésedre. A váltást végül egy betegség hozta magával. Akkor épp a banki szektorban dolgoztam, és az örökös stressz teljesen bedarált. Éreztem, hogy váltanom kell, különben felőröl ez az egész. Hálás vagyok a férjemnek, aki a felépülésemet és a kései útkeresésemet mindvégig támogatta. Kezdetben fejdíszek készítésén gondolkodtam, majd végül mégis a ruhák mellett kötöttem ki. Először itt, Dombóváron, egy helyi varrónőnél – Hanti Évánál – ismerkedtem az alapokkal. Ő indított el az úton. Majd a pécsi Angster József Szakközépiskola felnőttképzésének keretében elvégeztem a női szabó szakmát. Szerencsés vagyok, hogy olyan emberektől tanulhattam, mint Péter Piroska, Ropoli Judit vagy Dr. Princzné Szeri Erika. Mindhárman a szakma nagyjai, és elkötelezett hívei az új szabógeneráció kinevelésének.
D: Úgy érzem, ez gyógyítóan hatott. Lelkes vagy és boldog. Mik a jelenlegi terveid?
T: Szeretném népszerűsíteni a saját munkáimat. Igyekszem megszólítani azt a réteget, aki nyitott az igényes, szép viseletekre a tömegesen gyártott fast fashionnal szemben. Olyan embereknek készülnek a munkáim, akik értik, hogy az öltözködéssel önmagunkat mutatjuk be, mielőtt bármit is mondanánk. Azoknak, akik szeretik az egyedi, minőségi holmikat és a klasszikus, örökérvényű vonalakat.
D: Hogyan látod, milyen a hazai divat ezen a téren?
T: Nem kedvelem a „divat” szót. Az eleganciát, a stílust, az emlékezetes megjelenést viszont annál inkább. Hiszek a felejthetetlen entrée-k pillanatában. Viszont Magyarország nagyon le van maradva az öltözködési kultúra terén. Egyszerűen odáig jutottunk, hogy esküvőre, étterembe, bárhová is menjünk, megfelelő a farmer. Ez végtelenül elszomorít. Igyekszem ezzel szembe menni, és éppen ezért a méretes szabó szakma népszerűsítése is szívügyemmé vált. Mert sajnos nincsenek itthon szakemberek, és a tanműhelyek is konganak az ürességtől. Ezen kell változtatni, és én akarok is ez ellen tenni. Minden nap, minden munkámmal.
A T’MEA Couture első kollekciója 2018. 05. 12-én mutatkozik be Dombóváron, a Hotel Dombóvár Omnia termében. Terveim szerint majd beszámolok arról is. Aki viszont már most kíváncsi Timi munkáira, a fb-oldalán, illetve Instagramon is követheti őt. Sőt, ha elmennétek a bemutatóra, jelezzétek nekem. Nincs lehetetlen! (Csak korlátozott férőhely…)