Ma napcsalogatósat játszottunk a kicsivel. Nem voltam valami lelkes ugyanis, hogy még mindig borult az idő. Igazi őszi lány vagyok, de – mint szerintem mindenki – imádom a tavaszt. Az meg idén nagyon nem erőlteti meg magát. Úgy gondoltam, előhívom hát. Ha van esőtánc, miért ne lehetne napcsalogató játék is. Bár ne tettem volna!
Eszembe sem volt “Süss fel, napot” énekelni. Már gyerekként is untam ezt a dalt. Inkább összeszedtem minden olyan dolgot itthon, ami narancssárga. Magam is meglepődtem, milyen jól el vagyunk látva ezzel a színnel.
Lelkesen pakolgattam egy csokorba a lavort, a tölcsért, a narancsot, a kislabdát, a hűtőmágneses manót, sőt, még egy gyógyszeres kiskanál és a pedofil micimackó is újra előkerült. Nyakamba kanyarítottam a vagy 5 éve fel nem vett kendőcskémet és izgulva vártam a hatást. Elsősorban a napocskáét, de a kicsi megelőzte.
Őt persze az marhára nem izgatta, hogy Anya épp milyen szisztéma szerint szórakozik. Az sem hatotta meg igazán, milyen klasszul mutat ez a sok egyforma színű akármi a földön. Odament inkább Micimackóhoz, az egyik fülénél fogva felemelte és úgy földhöz vágta, mint annak a rendje. Így szokta ugyanis beszédre kényszeríteni. Mert ez a dög bizony dumál, ha rávágunk a hátsójára. A kicsi nem üti, neki sokkal mókásabb, ha Taigetoszost játszik vele. Ezzel csak egy baj van. Úgy hiszi, hogy minden más így működik. Értsd, minden állat…
A minap épp sétáltunk és találkoztunk egy macskával. Gyerektűrő élőlény volt a drága, de azt ő is nehezen viselte, amikor a kisfiam megragadta a fülét és megpróbálta felemelni. Azóta óvatosabban közelítem a fiamat az állatokhoz. Meg magamat is hozzá. Mert nekem is van fülem, sőt egyre több hajam is. (Még mindig nem jutottam el fodrászhoz. Már több mint 13 hónapja. Legyetek kedvesek ajánlani valakit, aki házhoz jön és nincs füle. Nehogy ő is pórul járjon.)
Szóval a kicsi nemcsak a füleket cibálja előszeretettel, hanem a fejszőrzetet is. Imád benne megkapaszkodva ringatózni. (Természetesen az apja szakállát csak óvatosan birizgálja. Ilyen a férfi összetartás…)
Miután ma is kitépett jó pár szálat hajhagymástól belőlem, és már pedofilmacit sem alázta tovább, csak észrevette, hogy vannak más érdekes dolgok is körülöttem.
Először a narancssárga tölcsért kaparintotta meg és szúrta ki vele a szememet. Azt követte a kiskanál, majd a narancs. Ez utóbbit úgy, ahogy van, megkóstolta, én meg alig tudtam a héjat kihalászni a szájából. Bár fintorgott, mint a fene, mert keserű volt, azért csak nem akarta kiköpni. Amikor belenyúltam a szájába, még jól meg is harapott. Vigyorogva és nyáladzva. Mert persze ezerrel fogzik. Most jönnek a rágófogak (egyszerre kettő, ahogy az dukál), és azokat muszáj edzeni. Kár, hogy mindig csak rajtam. (És persze még szoptatok…)
Hogy megszabaduljak a szájzárától, mégiscsak elkezdtem énekelni azt a fene “Süss fel, napocskát”. Életemben nem adtam még ilyen ódaszerűen elő. Meg is lett a hatása, a Jóisten megkönyörült rajtam. A nap előbukkant, a kicsi pedig végre a manócska lábait kezdte huzigálni. És én? Azonnal megfogadtam, hogy holnap más színnel játszom. Melyiket javaslod?