Gondolom, mindenkinek megvannak/megvoltak a maga módszerei, vagy ha nem, hát hallott számos megoldásról annak kapcsán, hogyan lehet elaltatni a leggyorsabban egy kisbabát.
Valamelyik jegyzetemben említettem már, hogy a mi Leonunk nem egy egyszerű eset, hiszen leginkább “kocsmazajban” szeret durmolni.
Még mielőtt megszületett volna, megegyeztünk itthon, hogy nem fogunk suttogni a közelében, nem lesz lábujjhegyen járás, meg halk suhanások, mindenki éli majd a természetes önmagát. Ennek köszönhető, hogy a nagy zajban is el tud aludni, bár tisztában vagyok vele, hogy nem ez a legideálisabb. Hisz nem feltétlenül azért alszik el ilyenkor, mert álmos, hanem mert jól lefárasztja a zaj. Mindegy, ő is lefáraszt minket. Édes a bosszú.
Hajnalban már nyekeregve jelzi, hogy ideje újra megetetnem és addig abba sem hagyja ezt, amíg jól nem lakik. Akkor azonban szájában velem kidől, halkan lecuppan, vág valami istentelen kacsa-fejet és elkezd szuszogni. Elégedetten visszaalszom, a babát pedig legördíem magamról. Persze általában két perc múlva szól is az ébresztő és mehetek a konyhába reggeliket, meg tízóraikat készíteni. Nem baj, addig is alszik. Na, de nem sokáig, mert a radarjai jelzik, hogy távol került a központtól, és ez persze türhetetlen állapot. Előbb egy óvatos köhögésfélének ható nyekk, majd egy konkrétabb brekegés következik, s ha netalántán nem érteném őt, rázendít a hosszan kitartott magas cére.
Anya be, babával ki, reggeli rutin tovább, majd következhet a hogyan altassuk el a babát második része. Természetes próbálkozások sora után (anyatej, ringatás, fel-alá séta) vissza szoktam tenni a kiságyba, felhúzom a madaras (a srácok szerint akkor is halas) forgóját, és várok. Naná, hogy akkorára pattan a szeme, mint egy japán rajzfilmhősnek és esze ágában sincs visszaaludni. Végül is nem gond, lehet ébren, csak ne bőgjön. Addig összerámolok, feltakarítok, esetleg bekapok pár falatot.
Mikor végre leülnék pihenni, újra nyekk, majd brekegés, végül panaszos nyöszörgés hallik. Automatikusan rálépek a most már éjjel-nappal készenlétben álló porszívó bekapcsológombjára és örömittasan felnézek az égre, mert a csel bejött. A pici először meglepődik, majd megnyugszik, végül bealszik. Öt perc múlva bekapcsolom a youtube-os porszívóhangot is, és jó dj-ként rákeverem az igazira, amit aztán ki is lőhetek. Gyermekem zenei ízlése azonban túlságosan is kényes, egy percen belül észreveszi a csalást, és hiába próbálok mindent azonnal visszacsinálni, veszett fejsze nyele.
Jöjjön hát a hajszárító! Az még meleget is ad, nemcsak azt a rohadt port kavarja fel. Kisbabám elégedetten elpilled, haja lobog a “szélben”, szemeit kénytelen csukva tartani, ha nem akarja, hogy a légáram kivigye a fenébe, így előbb-utóbb újra szuszogni kezd. Öt perc múlva ismét dj-vé vedlek át és ismét nem bírom becsapni a büdös kölkét.
Sóhaj, anya fel, baba ölbe és irány apa, ha éppen itthon van még. Szeret rajta aludni. Aztán amikor már minden csöndes, apa leteszi magáról az ágyba. Abban a pillanatban szemek fel, száj ki, és jöhet megint anya egy kis rásegítéssel. Mikor ismételten jóllakottan már a kezei is elernyednek, és centiméterről centiméterre ereszkednek le karjai az ágyra, kisbabám felriad, mert hozzáért a lepedőhöz, vagy mert kicsorgott a nyála, esetleg egy jó hangos böfi miatt, vagy mert már megint beindult az anyagcseréje. Mindig van valami és kezdődhet minden elölről egészen addig, amíg teljesen fel nem ébred. Mert hogy felébred biza, és vigyorog. Hiába volt az elmúlt kétórás altatási mizéria. Pedig már erdélyi jiddis dalt is énekeltem neki, amit anno a fantasztikus Tündérmajától tanultam, meg versikét is mantráztam, amit még Panninak írtam, amikor ugyanennyi idős volt.
Nincs más hátra, mint játszani vele. Aztán majd csak elfárad. Remélhetőleg hamarabb, mint én. Ha pedig nem, akkor még mindig magamra köthetem és elmehetek boltba, hogy a hűtőpultok hidege mellett végre tényleg bealudjon. Igaz, hogy addig végig ordít a fáradtságtól, de utána három órán keresztül édesen durmol. Ilyenkor nézek ki igazán jól: elöl a gyerek, hátul a televásárolt hátizsák és valahol középen szerény jómagam kissé meggyötörten, ám annál diadalittasabban. Végre győztem.