Előző bejegyzésemben utaltam rá, hogy elindult a fogyásom. Persze nem magától, mert én aztán ám nem vagyok az a fajta. (Nagyon szeretem a felmenőimet, de fene a genetikájukba.)
Míg körülöttem mindenki azzal jön, hogy neki szülés után csak úgy lefolyt a sok felgyülemlett víz, meg a szoptatással a kilók is leolvadtak, nálam csak a szennyes ruha gyülemlik fel és a hűtő olvad le, ha véletlenül kihúzom a vasaló helyett.
(De mivel mindezekkel tisztában vagyok, már rég elfogadtam a tényt, hogy nekem az átlagos súlyért is vért kell izzadnom. A napi két liter víz elfogyasztása is nagy küzdelem hozzá, 30-60 percenként magamba erőszakolok egy pohárral.)
Én már hetedikes koromban 57 kg voltam, ami kimondva soknak számított, pedig az volt a versenysúlyom. Ott tudatosult bennem, hogy nagyon erős csontozatom lehet. Az edzőm is mondta, ne a mérleget nézzem. Persze hogy ezt sulykoltam gimiben is magamba, amikor már nyolcvan fölé is kilengett a mérleg alattomos mutatója. Tény, hogy a kemény és vastag csontok miatt alapból többet nyomok, de azért nagyon jól tudok hazudni magamnak, ha arról van szó.
Az is tény, hogy van rajtam valamennyi izom is (ami a tegnapi sétától most úgy be van lázasodva, hogy robotzsaruként közlekedem), ami szintén jelent némi plusz súlyt, de szembe kell nézni a lesújtó igazsággal: jelenleg a zsír az úr. Meg a melleim, amelyek miatt Quasimodoként közlekedek.
De eddig és nem tovább! Nekiálltam rágyúrni a diétámra. Igen, nem tévedés, ez még nem az, ez még csak egy kis bemelegítés.
Van egy cuki program a neten, ami segít kalóriákat számolni, amibe minden elfogyasztott morzsát, saját receptet, megivott vizet, lesétált métert bevihetek, aztán kidobja nekem az ítéletet a nap végén. Néha olyan mocsok az oldal, hogy ha valamiből szerinte többet ettem, akkor a “Megettem” kifejezéssel helyettesített Enter gomb átíródik “Betömtem”-re, csak hogy tovább frusztráljon.
De bátor vagyok és nem hagyom magam lerázni.
Két hete szigorúan begépelek minden egyes falatot, hogy lássam, hol viszem túlzásba az evést a beállított napi értékeimhez képest, és most már ott járok, hogy nem lépem túl a megengedett keretemet. Sőt, mivel a szoptatással 300-500 kcal-t is el lehet égetni (és ezzel direkt nem kalkulálok a programban, nehogy azt gondoljam, ehetek még), naponta olyan 10 dekákkal mutat kevesebbet a mérleg.
Ezzel a tempóval a tervezett súlyomat persze csak száz év múlva érném el, de mivel nem szeretnék addig bezárkózva lenni, hamarosan rálépek a következő fokozatra. Ez pedig a heti négyszer húsz perces jóga gyakorlatsorom lesz, amibe most biztosan belehalnék. Csak attól ugyanis, hogy napi 45-60 perceket sétálok (néha csak 30 fér bele), annyira fáj minden porcikám, hogy nem ismerek magamra. Mintha nyolcvan éves lenne a testem. (Bármilyen is az.) És csak remélem, hogy mihamarabb elmúlik a fájdalom. Viszont a jóga biztosan segíteni fog, és a nagy védőnői szakirodalom szerint két hét múlva el is kezdhetem.
Persze hírhedt testőrző celebjeink azonnal beszólnának, hogy minek várok hat hétig, de éppen ezért nem is foglalkozom velük. Nekem ne ordítson senki, és mindenek előtt ne szembesítsen puhányságommal, mert jogom van a sebeimet nyalogatni. Természetesen tisztelem ezeket a bodynőket a kitartásukért, de soha nem cserélnék velük. Valamelyik nap is elkaptam egy interjút az egyikükkel, aki a cicája és a babavárása között felfedezett tudományos eredményekről értekezett, én meg csak fogtam a fejem, hogy ez is lehet hír. Hogy tényleg arról kell műsort készíteni, mennyire féltékenykedik egy macska a terhes nő hasára. Nem lehetne csak egyszer, csak egyetlen egyszer, hogy kellemesen csalódjak a celebek külseje és az agyuk tartalma közötti fordított arányokban?
Mindenesetre amíg nem, addig a magam módján haladok, és a jóga után rákapcsolok majd a speciális tizenkét hetes fogyókúrámra. De azzal valószínűleg kivárom a baba négy-öt hónapos korát, amikortól – ha akarja – elkezdem a hozzátáplálást. (A hozzátáplálás kezdete nálam nem vitatéma, ne is próbálkozzatok.) Mindkét gyermekem marha éhes volt már ennyi idősen, tehát megvan az esély arra, hogy a picur is korán kéri majd a spenótot. Nagyon várom már, mert akkor végre más is megetetheti a csöppséget és az én véraláfutásaim is végre begyógyulhatnak majd.
Most pedig szerzek valahonnan egy centiméterszalagot, hogy felírjam a kiindulási alapokat. Cérnával és vonalzóval mégsem az igazi a méricskélés. De előtte gyorsan lenyomok még egy pohár vizet. Vesszen a zsír!