Mert van másik, mégpedig a kafkai. Az az aranyos kis bürokratikus jó fene. Már bocsánat. Tudni kell, hogy veszélyeztetett terhesként havonta kétszer jártam a háziorvoshoz a táppénzes papírért, mert ebben a támogatási kategóriában az a rend, hogy a doki 14 napot tud papíron dokumentálni. Persze nem előre, csakis utólag, hiszen mi van akkor, ha időközben kórházba kerülnék, ő pedig már előre leigazolta, hogy keresőképtelen vagyok.
Mit is jelent ez a valóságban? Egy hónap 30-31 napos, a táppénzem pedig max. 28. Tehát kapásból az első terhességi hónapban nem igazol az OEP 3 napot. A második hónapban ez már így minimum 6 nap, a harmadikban 9 és így tovább. Ez persze marhára nem lenne érdekes, ha nem ezen múlott volna minden hónapban a fizetésem. Hisz nézzük a másik oldalt, a KLIK-et vagy MÁK-ot, vagy mit tudom én, most ki is a hivatalos kifizetője a pedagógusembernek. Szóval a KLIK/MÁK teljes hónapot bérszámfejt, persze csak akkor, ha van róla papír. A fentiekből látszik, hogy ez nekem havonta egyre több és több napi kieséssel működött csak. A KLIK/MÁK arról hallani sem akart, hogy előre bérszámfejtsen, mondván, itt egy terhességről van szó, ami kilenc hónapig feltételezhetően folyamatos “munkavégzés”, tehát nyugodtan beírhatja adott hó 27-én mondjuk, hogy terhes voltam még 31-én is. Főleg, ha az a hónap a terhességem hatodik vagy hetedik hónapja.
Értem én, hogy adódhat koraszülés, elvetélés, vagy bármi más katasztrófa, de az nem megoldás, hogy az ember bizonyos hónapban fele annyi pénzhez jusson az ilyen anomáliák miatt.
Szerintem jó megoldás lehetne, ha a doki adhatna egy hetes táppénzes papírt is a veszélyeztetett terheseknek, mert így le tudnánk fedni a hónapokat mindig és folyamatos lenne az ellátás. Ennyire egyszerű volna. És akkor nem kellene előre számfejteni, és nem lenne semmi gond.
Logikusan persze azt feltételezné az ember, hogy amit előző hónapban nem adtak oda, azt hozzácsapják a következőhöz, de mint említettem, ez nem működik, hiszen arról a kiesett pár napról nem lehetséges külön papírt kiállítani, csak annak a bizonyos kéthetes időintervallumnak a részeként.
Nagyon sokat szívtam emiatt, mert egyrészt csesztetett a munkáltatóm, hogy miért nem igazolom le az egész hónapot, másrészt az orvosom, hogy ha cigánykereket hányok, akkor sem tud nekem 28 napnál többet egyszerre kiadni. Minden hónapban eljátszottuk ezt, és én mint jó postás közvetítettem a KLIK és az OEP között. Utolsó hónapomra adtam fel és döntöttem úgy, hogy előrehozott CSED-et igénylek (ezt a szülés várható időpontja előtti 28. nappal lehet kérvényezni), mert elegem volt a táppénzes papírjaimból. Amikor szóltam a dokimnak, hogy március 1-jével kérem a táppénz megszüntetését, még pont egy hetem volt csak “elköltve” az adott táppénzes 14 napos időintervallumból. Mégis csodák csodája, ezt az egy hetet ki tudták állítani, pedig ugyanarra a kategóriájú ellátásra vonatkozott, mint az eddigiek. Akkor most hogy is van ez? (Költői kérdés persze.)
A lényeg, hogy a múltkor csak 46.000,- Ft-ot utalt a munkáltatóm, mert én balga, még mindig terhes voltam, de hát ő azt nem tudhatja biztosan, ugyebár.
Most már csak olyan papírokat kell elintéznem végre, amelyek a gyerekkel kapcsolatosak. Persze ez sem lesz sokkal egyszerűbb, mert kapásból az anyakönyvezésnél korlátokba ütköztem. Nem a sajátomba, az intézményébe. Ott tartunk ugyanis, hogy a XXI. században csak fénymásolt igazolványokat fogadnak el dokumentáció gyanánt, online nem tudok tehát semmit sem elintézni. Fő, hogy a kezdetektől ügyfélkapuzok, mégis alig van olyan dolog, amiben így, elektronikusan juthatnék egyről a kettőre. A babával kapcsolatosan konkrétan semmi. Vagyis egyedül talán az adóazonosító jelének az igénylése, ami jelen esetben minden, csak marhára nem fontos.
Szóval ott jártam, hogy három nappal a kisbabám megszületése után bementem a kórház felvételi irodájába, kitöltöttem az anyakönyvezéshez szükséges papírokat, rábeszéltem az ügyintézőt, hogy ő maga másolja le az igazolványaimat, mert itt a kórházban én nem tudtam megoldani, hogy magam kopizzak, és kértem, hogy a párom beszkennelt igazolványait nyomtassuk ki a netről. Na, itt volt a bukta, mert nyomtató az nincs. Hogyan is gondolom. Logikus lenne egy irodában, de nincs.
Akkor eszembe jutott, hogy ezt az épületet még csak tavaly nyáron adták át, ergo olyan új, hogy nem lehet hibátlan. Végül is a szülőszobámban is csöpögött a csap, ami feltételezésem szerint nem pár napja lehetett így, hiszen a köré tekert hangtompító kendő már rozsdás volt a vízesés helyén. Vagy például a falba épített hangszórók is, amelyekből az anyuka által a vajúdáshoz hozott CD szólt volna, csak ideig óráig funkcionáltak. Utoljára tavaly. A kórtermemben az ágyakhoz tartozó lámpák talán soha sem világítottak, így lemondhattam arról, hogy esténként olvashatok.
A folyosói babamérleg is teljesen összevissza értékeket mutatott, a kisbabám például evés után csodák csodájára mindig fogyott. Persze ettől csak az jobb, hogy 100 grammos eltéréssel mérnek a szülészeten és a csecsemő osztályon, így a gyermekem egyszerre két különböző súllyal látta meg a napvilágot. Természetesen a nagyobbik alapján állapítottak meg nála óriási súlyveszteséget, ami miatt nagyon nem akarták hazaengedni. Igaz ugyan, hogy a baba be is sárgult, de nagyon furcsa volt, hogy egy intenzív hatórás kék fényezés után irdatlan magasra felment a bilirubint szintje is. Hiába mondtam, hogy ez a gyerek jól van, hogy élénk, hogy többet eszik bármelyik csecsemőnél, ergo valami nagyon nem stimmel, a dokik bizony csak a mérlegeknek hittek.
Ekkor vertem ki a dilit, hogy tegyék lehetővé, hogy mindig ugyanazon a mérlegen mérjük az elfogyasztott anyatej mennyiségét, mégpedig a bennfentes saját eszközükön. És akkor hirtelen kiderült, hogy tényleg nincs az étkezéssel gondja, ráadásul nem aluszékony, ordít, mint a fába szorult, ha piszkálják, mégis engem néztek továbbra is elfogult, túlzásokba eső anyának. Idézem az egyik orvost: “ha anyuka szerint tényleg jól eszik, akkor…”. És hiába mondtam, hogy direkt itt mérem a gyereket, sőt, nem is én, hanem a nővérek, azok persze nem álltak mellém. Meg sem mertek szólalni: nehogy már egy orvossal szembe helyezkedjenek…. Aztán bevillant, hogy ez a baba tuti kapott cukros vizet az első fényezésénél, holott már másfél naposan anyatejes volt, és tudható, hogy ebben az esetben ez a víz csak árt neki.
Még jó, hogy besárgult váratlanul. Sok nővérke, akik csak Leon második és utolsó napján voltak szolgálatban, meg is lepődtek ezen. Aztán megerősítették, hogy bizony kaphatott folyadékpótlást a pici anélkül, hogy engem megkérdeztek volna arról, mit is eszik. Mert bizony tényleg a kutya sem nézett utána, hogy esetleg az előtejen kívül másom is van-e már.
Talán azért mert hétvége volt, és nem akartak túlzásba esni. Ahogy a látogatási rendszerrel sem. Még most is ki volt téve a papír, hogy influenzajárvány miatt a babák látogatása tilos. Ezt sokan be is tartották. Én persze nem, és ki is csempésztem a kisfiamat a családjához…
Szóval volt az éremnek egy másik oldala is. Én pedig harcosabb lettem, mint valaha voltam. És nem azért, hogy engem ne nézzenek hülyének, hanem mert nem bírom a gyáva bólogatást, a namindegyezvan-hozzáállást. Hiszem, hogy lehet változtatni. Például azzal, hogy veszek egy rohadt pár ezer forintos nyomtatót a kórháznak.