Megvan az elképzelésem arról, hogy ez miért is lehet így, jobban zavar azonban az, hogy ez rám is hatással van. Kezdek magamra haragudni, mert egyre több minden miatt haragszom, ahogy a fentiek miatt is. Haragszom a – szerintem – buta emberekre, haragszom a megmondókra, miközben kezdek én is olyan lenni, mint ez utóbbiak. A harag pedig rossz dolog.
Olvasom – persze – a cikkek alatti kommenteket és egyre kevésbé bírom megállni, hogy ne játszam el a mindentudó pedagógust (ahogy a párom mondaná). Dühít a sok hülyeség. Írtam is egy 5 pontos listát kizárólag a legutóbb olvasott írások kapcsán (politikai nézetekről ismét nem lesz szó), hogy tegnap éppen milyen témákban szakadtunk két pártra:
1. Hozzátáplálás négy hónapos kortól vs. hat hónapos kortól
2. Hozzátáplálás tápszerrel vs. bébiétellel
3. Mindenképpen síkosságmentesítek vs. csinálja, akinek van rá ideje
4. Mélyre ható cikk vs. giccs és hatásvadász írás
5. Csúnya szavak a beharangozókban vs. nem
Szóval komolyan haragszom magamra, mert a fent felsorolt öt téma mindegyikénél – már megint – megírtam teljesen ismeretlen embereknek a véleményemet. Még ha jók is a meglátásaim, felmerül bennem a kérdés, mit érek vele. Pont azért, mert a másik oldalon is vannak olyan emberek, akik tényleg szintén jószándékból “osztják az észt”, és valószínűleg ők sem értik, hogy hogy lehet annyi hülye a Földön, mint én.
Az 1-hez annyit fűztem hozzá, hogy “a WHO – hozzátáplálási ajánlását azért nevezik ajánlásnak, mert nem Szentírás, hanem iránymutató. Igenis figyelembe kell venni a gyermek szükségleteit. Ha a kisfiamnak nem adtam volna 4 hónapos korától bébiételt, éhen halt volna, mert az anyatej önmagában nem elégítette ki. Ettől függetlenül 22 hónapos koráig szoptattam, és a könyveket nem többnek, csak tanácsadónak tekintettem. Attól, hogy valami hivatalosan le van írva, még nem biztos, hogy mindenkire igaz, követendő. Figyeljünk a gyermekeink jelzésére.”
Kaptam érte hideget-meleget, ezért még egyszer hozzászóltam (én balga!), majd inkább kiszálltam. Továbbra is fenntartom persze, amit korábban írtam: mindenki egyedi és a négy vagy hat hónap is mindenkinél mást jelent. Gondoljuk el, mekkora kárt okoznak pl. azzal, hogy mindenki 6 éves kortól tanköteles… még szerencse, hogy kiskapukkal vissza lehet tartani a játékosabb gyermekeket az első tanévtől. A testünk, szervezetünk pont ilyen. Mindenkinek más. Ezért írtam, hogy az ajánlás nem szentírás és hogy figyeljünk a gyermekeink jelzéseire. Mert igenis jelzik, ha valami nem stimmel. Az enyémeknél bevált. Ráadásul PR-os voltam, így tudom, nem szabad mindig mindent elhinni …
A 2. ponthoz: ahogy a fentiekből kiderült, inkább bébiétel-párti vagyok, de majd meglátom, hogy lesz ezúttal a Picurnál.
A 3. ponthoz: tél van, hó, jég, tehát minden olyan, amilyennek lennie kell. A járdák csúsznak, az utak csúsznak. Számos cikk foglalkozik azzal, hogy az utakat nem takarítják. Itt Vecsésen is megy a vita, mert csak a kiemelt utakról tűntetik el a havat/jeget. A lényeg, hogy a helyi lakosok összekaptak azon, kinek a felelőssége a járdák eltakarítása. Amikor már vagy két napja ment az értelmetlen harc, bekapcsolódtam és hozzászólásomban idéztem az előírásokat (ergo mindenki felelős a saját ingatlana előtti járdáért). Itt csak pozitív reakciók voltak irányomban, hiszen a jogszabályt nem én hoztam, viszont az emberek ettől kezdve a szabály értelmességén veszekedtek tovább. Csöbörből vödörbe. Rájöttem, felesleges folytatnom, a népek szeretnek háborúzni…
A lényeg, hogy csak eljön a tavasz egyszer.
A 4. ponthoz: egyre több olyan írás kerül elém a korábban-még-szerettem-wmn.hu oldalon, amelynek a minősége szerintem gyenge. Egyszer már utaltam egy ilyen cikkre, de most naponta több ilyet is látok. Ennek kapcsán azonnal eszembe jutott volt magyar tanárom a gimiben, akivel állandóan azon veszekedtünk, hogy mitől jó egy írás és hogy miről is szólnak valójában a versek (“mit is akarhatott mondani a költő”). Nekem olyan sokszor volt más véleményem, hogy az istennek sem jöttünk ki egymással (tudni kell, hogy én nagyon makacs voltam/vagyok és a tanárom is az volt). Aztán mintegy önigazolásként értelmeztem Kányádi Sándor szavait, aki egyszer a fősulin, egy író-olvasó találkozón beszólt az éppen az ő verseit elemző tanárunknak, hogy “ha Ön mondja, Tanár úr, akkor biztosan így is gondoltam”.
Legutóbb tehát egy olyan vendégírást (novellát??) közölt a magazin, ami szerintem nagyon semmilyen. Mindezt azért gondolom, mert nagyon régóta írok és a sok-sok visszajelzés alapján kezdem érteni az írás lényegét. Éppen ezért nem is adom a fejem prózaírásra (a versektől azért még nem bírtam elbúcsúzni), mert bár van egy-két anyagom, visszatekintve rájuk, látom, hogy mennyire semmilyenek. Ez az írás is olyan volt nekem. Felbuzdulva azon, hogy pár napja a magazin egyik újságírója pozitívan fogadta javítószándékú kritikámat egy helyesírási és lexikai hibáról, gondoltam, senkinek nem ártok, ha csatlakozom azokhoz, akik negatívabban véleményezték az írást. Volt azonban egy férfi (gyanítom, érintett lehet), aki egyesével mindenkit leoltott (tegezve), mert szerinte hülye és mert nem értette meg ezt a fájdalmasan szép anyai anyagot. Nem reagáltam ide sem többet, csak este átírtam magamnak a szöveget. Pusztán kíváncsiságból, hogy az én számból hogyan jött volna ki a nő fájdalma, megmaradva az író stílusánál. Tanulság itt nincs, mert az írás nekem továbbra is meglehetősen szubjektív dolog, de valahol úgy érzem, ezúttal tényleg nekem volt igazam. (Viszont nem linkelem ide a vendégszerző írását, mert nem ellene van ez a bejegyzés. Ha azonban valakit érdekel, privátban elküldöm.)
Az 5. ponthoz: nem is olyan régen foglalkoztam azzal, hogy a káromkodásokat illetően álszent vagyok-e. Most egy olyan, szintén a fenti magazintól származó cikk került a szemem elé, amelyben ugyan semmi trágár kifejezés nincs, a fb-beharangozója mégis egy régi, csúnya szavakkal teletűzdelt gyermekmondóka a lóról, csúszásról és a suliigazgatóról. Nekem sem a mondóka, sem a stílusa nem passzolt az íráshoz, de inkább azon filóztam, hogy ma már tényleg ennyire elfogadottak és mindenhol nyugodtan használhatók az olyan szavak, mint fingik, segg, stb.? Vagy tényleg nagyon – ilyen téren is – prűd családban nevelkedtem és engem zavar csak ez a szerintem indokolatlan cikk-felvezetés? Mert vallom, hogy a káromkodásnak is megvan a helye, szerepe, lényege és értelme, mégis azt tapasztalom, hogy kiakadunk, ha a gyermekeink beszélnek velünk így. Sírunk, hogy micsoda világ, meg hol vannak az értékek, meg ilyesmi, miközben egyre több reklámban, beharangozóban találkozni figyelemfelkeltő trágársággal. Mert az cool. Meg különben is, a jó cím attól jó, hogy figyelemfelkeltő. (Csak sajnos ma egyre több az inkább szenzációhajhász, félrevezető, mintsem a tartalmat összefoglaló cím. Na jó, ez más téma.) Röviden: engem zavar ez az egész, másoknak meg tetszik, de egy biztos, ezen is jókat tud veszekedni hazánk népe.
Mindenesetre igyekszem kevésbé haragos lenni, ezért be is szereztem egy jó kis “Éjszakai repülés” – teát. Most megyek és megiszom.