A kislányom kitalálta, hogy szeretne egy osztályújságot csinálni, amiben fix időközönként tudósítana az osztálya életéről. Az ötletet a “póttesójától” leste el, aki már a hatodik Family News-zal örvendezteti meg egyelőre még öt fős kiscsaládunkat. Jó gondolatnak találtam, olyan ez, mint anno az átkosban a rajnaplók. Fel is ajánlottam a segítségemet, sőt, úgy gondoltam, hozok neki igazi újságot is, hogy megtervezhessük a lapja felépítését, hogy ötleteket meríthessen belőle, és mert amúgy is régen költöttem már papíralapú infókra.
A TV-ben épp a NatGeo-t nézték, amikor jött az általuk szeretett, általam ki nem állható reklámblokk, benne a NatGeo januári lapszámának hirdetésével, ami első sorban a nemi beállítódottságokkal foglalkozik. A kislányom ekkor meg is kérdezte tőlem, hogy mit jelenet az “interszexuális” szó. Töredelmesen bevallom, fogalmam sem volt róla. Sajnos az agyi kapacitásom megállt a hetero-, homo- és transzszexuális kifejezéseknél, ezért azon nyomban elhatároztam, hogy ez lesz az az újság, amit meg fogok venni a közös projektünkhöz. Úgy is tettem. És nem csak azért, hogy segíthessek a lányomnak az osztályújság megszerkesztésében, vagy megválaszolhassam a fenti kérdését, hanem azért is, mert igenis muszáj képben lenni ezzel a témával. Ennek persze több oka van, és most majd biztosan elveszítek jó pár olvasómat és ismerősömet, de azt hiszem, ideje erről is színt vallani.
Bár a szexualitás otthon sajnos soha nem volt téma, elmondhatom, hogy a szüleim nyitottságra neveltek. Minden téren, legyen az vallás vagy faji kérdések, stb. Mindig is ránk bízták, akarunk-e valahová tartozni vagy sem, soha nem erőltettek semmit, de minden elérhető infót a rendelkezésünkre bocsátottak.
Ennek köszönhetően ma az emberek simán lelibsiznek, habár egyáltalán nem politizálok. (Szeretem, amikor jó nagy fogalmi zavarok vannak az éterben.) Szóval a lényeg, hogy a nemek tekintetében is marha nyitott vagyok és mindig is az voltam. Emlékeim szerint egy meleg pár látványa soha nem váltott ki bennem szitkozódási rohamot vagy sokkot, egyedül talán Brezsnyev csókjaira mondtam gyerekként, hogy “pfúj”. Azt sem értem, mi a baj a melegfelvonulásokkal? Tudom, sok ismerősöm mondja, hogy “nekem semmi gondom a melegekkel, de ne vonuljanak az utcára! Csinálják otthon, nem kell ezt nagydobra verni, így csak maguk ellen uszítanak.”
Úgy hiszem, hogy aki ezt gondolja, nem jól értelmezi a felvonulás lényegét. Meggyőződésem, hogy nem lenne több Pride, ha nem lenne ez a téma probléma. Ha a „Mások” is olyan nyíltan élhetnének, ahogy a heterók (vicces a szövegszerkesztőm, a hetérák szót ajánlja a heterók helyett…) De az ember gyarló és gonosz. Most csak a heteroszexualitás az általánosan elfogadott, tehát aki más, az húzza le magát a WC-n vagy legalábbis zárkózzon el jó mélyen a pincébe és csinálja ott. De mit is? Ugyanazt, amit mi, hogy főz, mos, dolgozik, kertet gondoz, vállalatot irányít, és urambocsá szerelmes? Mert biztosan nem az utcán fog szexelni, ahogy a heterók sem.
De inkább visszatérek egy kicsit a magazinra. A kislányom hatalmas érdeklődéssel vetette rá magát és öröm volt nézni, hogy bármilyen kicsik is a képfeliratok (és tudni kell, hogy ő annyira nem rajong az olvasásért, mint az anyja), nekiáll felolvasni és persze kérdezni. Éppen a vacsorát főztem, így odasomfordált, mutogatta a magazinban szereplő, sokszor sanyarú sorsú “genderproblémás” gyerekeket, felolvasta a hozzájuk tartozó szöveget és kérdőn nézett rám, hogy akkor ez most mit is jelent. Képenként szomorodott el egyre jobban, mert nagyon megsajnálta azokat a kortársait, akik a bigenderségük, transzneműségük, androgünségük, interszexuális nembinárságuk, stb. miatt kirekesztődnek, hamis életet élnek, és nem utolsó sorban bántalmazásnak vannak kitéve.
Gyermeki fejében meg sem fogalmazódott az, amit mi felnőttek előszeretettel szeretünk hangoztatni, hogy Isten nem véletlenül teremtette meg a férfit és a nőt, és aki ilyen nemtelen, az csak a Sátán gyermeke lehet. Meg hogy szerinted akkor miért vannak nemiszerveink, méghozzá különbözőek, ha nem azért, hogy gyereket csináljunk? Ezek az emberek erre képtelenek, tehát korcsok, semmirekellők, és ismételten a Sátán művei… Aztán vannak a fent már említett finomabban gondolkodók, akik ugyanezt vallják, de legalább nem bántják a „Másokat”, és persze olyanok is vannak, akik, mikor kiderül valakiről, hogy homokos, lehidalnak és teljes pálfordulatot vesznek, holott addig istenítették az illetőt. Pedig nem gondolnám, hogy Csajkovszkij vagy Shakespeare emiatt kevesebbet érne, sőt. Vagy hogy ezután soha ne nézzük meg Almodovar filmjeit és isten őrizz, hogy bárki is – aki meg tudja fizetni – Dior ruhákat hordjon. Tovább megyek, le Leonardo da Vincivel és Andy Warhol munkásságával! Hát micsoda dolog az, hogy ők az azonos neműeket szeretik. Követelem, hogy azonnal írjuk át a történelmet és az egészet tegyük heteróvá! (Szegény görögök, azonnal mehetnek is a levesbe…)
Szörnyű lenne.
Semmi köze ugyanis a szexualitásunknak, a nemünknek vagy nem-nemünknek (mert ilyen is van) ahhoz, hogy milyen emberek vagyunk. Talán csak annyi, hogy érzékenyebbek, fogékonyabbak és – akiket én a barátaimnak tudhatok – kedvesebbek, mint az “átlag heteró”.
Amikor a pocakomban vártam a gyermekeimet, megfordult a fejemben, hogy vajon milyenek lesznek: kedvesek, akaratosak, céltudatosak, szerények? Az persze nem, hogy esetleg LMBT-k, mert az nem része a mindennapi gondolkodásunknak. Pedig nem tudhatjuk biztosan, hogy akit világra hozunk, milyen nemi identitással születik. És bevallom – az a környezeti kultúra, amelyben Magyarországon felnőttem, nagyon nem kedvez a szabadabb gondolkodásnak -, amikor pár éve a kisfiam hagyta, hogy a lány unokatesói csajnak öltöztessék, nekem is összeszorult egy pillanatra a szívem. Nem azért, mert megijedtem attól, hogy esetleg meleg lehetne, hanem attól, hogy ha meg kell védenem a támadásoktól, meg tudom-e majd. Most már nincs ilyen gondom, mert ha úgy alakulna, hogy bármelyikük is más genderidentitású lenne, mint én, a világgal is szembe mennék értük és a társaikért. Mert mindenki ember és nem a szexualitásától függ, hogy milyen. Én nem eszerint “osztályozom” a Föld lakosságát, hanem aszerint, hogy hogyan viszonyulnak másokhoz (és a Másokhoz).
Szerencsés vagyok, mert heterónak születtem, így nem bánt senki. És ez valahol nagyon szomorú. Igen, én nem vagyok homofób, nem vagyok rasszista, csak egy hülye, naiv, elfogadó ember. Lehet érte büntetni, hiszen úgyis ilyen világot élünk itthon.