Ugye, valami ilyen szöveggel szokták kezdeni a fogyasztószeres hirdetések a reklámjaikat? És aztán jó sokan be is dőlnek nekik. Volt idő, amikor én is elgondolkodtam rajtuk, aztán egyrészt hamar tudatosult, hogy bogyóktól max. meghalni lehet, másrészt pedig feltűnt, hogy két havonta az újonnan kidobott hiperszuper készítmények mind ugyanazok, csak más névvel. Nem beszélve az alattuk futó kamukommentekről, amikre rá sem lehet kattintani. Szóval az egész egy jó nagy fekete lyukba tartó vonat, a buta emberek pedig szépen fel is ülnek rá. Aztán meg le(e)snek.
Én életemben kétszer fizettem fogyasztásért. Az egyik a korábban említett akciós lipolízis kezelés volt, a másik pedig egy fickónak az online könyve, aki elég normálisnak és szakavatottnak tűnt a témában. Nem is csalódtam, le is fogytam vele nagyon szépen. Sőt, vissza se híztam. De volt vele egy baj. Időnként éhes voltam, és a testem sem lett szép zsírmentesen formás. Na ja, pusztán diétázástól még senki sem vált Lara Crofttá. Én sem.
Azóta viszont eltűnt ez a módszer is a piacról, s helyette megjelent egy hasonló nevű program ugyanolyan postacímmel, hasonló reklámszöveggel. Mivel az online könyv egy év után már nem volt elérhető (letölteni pedig nem lehetett), gondoltam, írok nekik, hátha elküldik újra, vagy legalább erről a más nevű anyagról kaphatok ingyenes infókat. Korábban már úgyis kifizettem az árát, logikusnak tűnt tehát. De úgy, ahogy van, kerek-perec elutasítottak, sőt, fel is háborodtak a feltételezésen, hogy ők egyazon dolgot terjesztenék. (Szerintem csak kiakadtak, mert anno boldog boldogtalannak továbbküldtem az anyagot, aki fogyni szeretett volna, így egy csomó pénztől elestek…)
Ha már itt járunk. Azért is tettem mindezt, mert elkeserít, hogy ezek az ismeretek nem ingyen vannak. Nyilvánvaló, hogy meg kell élni valamiből. Mégis a fogyás egy olyan “dolog”, ami sokaknak életmentő, életkönnyítő. Egy jó módszert ingyen adnék az egész világnak, ha segíthetnék vele. A pénz pedig úgyis jönne magától, mert más cégek lecsapnának a kelendő anyagra mint reklámhordozóra.
Éppen ezért elég szkeptikus voltam, amikor rátaláltam arra az oldalra, aminek köszönhetően most 12 hét alatt úgy lefogytam, mint a pinty. (Öööö…) Gyanúsan nézegettem a honlapot, utánaolvastam a kitalálójának, rákerestem a fészbúk oldalára is, de sehol nem találtam fizetési lehetőséget, feltételeket, “csakamitermékünketvehetedmeg”-szöveget.
Gondoltam, no fene! Ilyen is van? Egy próbát mindenképp megér akkor, mert a saját kis tempómban csak jövő februárra fértem volna bele az őszi cuccaimba. Eső után pedig köpönyeg…?
Szóval regisztráltam és belevágtam. Szomorúan vettem tudomásul, hogy itt bizony tornázni is kell, nemcsak a kajára odafigyelni! Viszont örömmel tapasztaltam, hogy rengeteget kell enni. És ráadásul csupa olyan dolgot, amit nagyon szeretek: túró, tojás, joghurt, csirke, hal, zöldségek. Ami azonban nehezemre esett, hogy a száz éve kiiktatott rizs és édes krumpli is az étlapon volt, így először is le kellett magamban győzni a szénhidrátfóbiát. Ez olyannyira sikerült, hogy ma már minden nap elkészítem a kajáimat (ugyebár soha nem főztem csak magamra), odafigyelek a tálalásra és jóízűen elfogyasztom őket. Persze ha a baba a kezemben van közben, az evés elég nehézkes. Tegnap is éppen spagettiztem (természetesen egészséges módon), a pici pedig mindenáron megpróbálta elkapni a tésztaszálakat, amikor a villát a számhoz emeltem. Egy óvatlan pillanatban a tányéromra is lecsapott, így a darált husi fele az asztalon landolt. Természetes hát, hogy azt is megtámadta. Most nem részletezném, mennyi ideig tartott az asztal és a magunk megtisztogatása…
A pici egyébként időnként a tornából is ki akarja venni a részét, ezért próbálok úgy időzíteni, hogy mindenképpen aludjon abban a félórában, amíg szétizzadom az agyam. Mert ezek a gyakorlatok rendesen kikészítik az embert. Igaz, csak heti négyszer harminc percben, de akkor vért izzadok. A múltkor – lemértem – másfél centis izzadságcseppek csöpögtek rólam. Én pedig egyrészt utálok izzadni, másrészt sokkal jobban szeretem a labdát, mint a tornát. Mégis végigcsináltam a tizenkét hetet. Hogy miért?
Mert nem szeretem feladni a dolgokat és mert tényleg látványos átalakuláson mentem keresztül. Kisimult arc, puha bőr – eltűnt a narancsbőröm, ami legalább 25 éve boldogít -, sokkal több önbizalom és önbecsülés, alakuló testképzavar, valamint rengeteg plusz energia. Nem mellesleg fogytam 10,5 kilót, ami 44 centi a fő helyeken.
Ami viszont számomra is meglepő, hogy csinálom tovább. Van ugyanis haladó szintje a programnak, én pedig most már nem akarom abbahagyni. Legalábbis addig semmiképp nem, amíg azt látom, hogy olyan helyekről is tűnik el a zsír, amelyekről még soha. Most már kifejezetten kíváncsi vagyok, milyen átalakulások várnak még rám. A múltkor fürdés közben teljesen ledöbbentem, hogy a combom helyén nem egy löttyedt kelttészta fogadott, hanem valami kemény felület. Jé, van izmom, kiáltottam fel meglepetésemben. Aztán megismerkedtem a térdeimmel is. Jó ideje nem láttam már őket a rájuk rakódó hájrétegtől. És sorolhatnám az összes testrészemet szépen sorban…
De hogy visszatérjek a főcímre. Csodaszer nincs, kemény munka és elköteleződés van. Én le akartam fogyni, hát befogtam a számat és csináltam/om. Ami a legfőbb viszont, hogy élvezem. Mind a szenvedős tornákat (amelyek mostanra már egyre könnyebbnek tűnnek), mind a finomabbnál finomabb ételeket.
S hogy mi ez a program? Az Intenset. Bárkinek, aki át akar alakulni és úgy is szeretne maradni. Ingyen. Mert a mi Rómeónknak ez a mániája: segíteni akar.
Most már csak a fodrászhoz kellene eljutnom, hisz február óta nem sikerült. Ezzel lesz ugyanis teljes a kép. De addig is egy kis motiváció mindenkinek:
 |
| Azóta már a Rebel programot is elkezdtem. |