Mielőtt azt gondolnád, hogy vitát akarok szítani, vagy épp a Gyes csodálatos havi összege miatt káromkodni (ez jelenleg 28.500 Ft, amiből levonnak 10% nyugdíjjárulékot, így nettó 26.650 Ft jut egy hónapra), megsúgom, szó sincs erről. Nem mintha nem tudnék órákig anyázni, de helyette inkább dolgozom.

Hiszen éljen az anyaság, csak ne dögöljünk bele!

Viszont pont ezért, meg a csótányok miatt is kell a bölcsi. Mesélem.

Anya dolgozna

Édesanyám minden nap felhív, hogy megtudakolja, hogy s mint vagyunk, történt-e valami izgi felénk, meg amúgy is, élünk-e még. Rendszerint nem sok dologról számolhatok be, de azért időnként meg tudom lepni.

Ma például azzal, hogy 10 percen keresztül soroltam a késő esti eseményeket:

  • az egyik gyerek hatalmas robajjal megkóstolta a folyosó padlóját (azt hittük, leomlott a fal),
  • a másik eldöntötte, hogy karatézni fog (most, tanév végén…),
  • én végre találtam egy főttétel-kombót, amitől nem vagyok rosszul,
  • a párom pedig lerobbant, de melózik.

Szóval izgalmas órák vannak a hátunk mögött, a legjobban mégis annak örülök, hogy a Kicsit felvették a bölcsibe. Mit ne mondjak, nem jó már neki itthon. (Vagy nekem?) Bent a házban olyan látványosan tud unatkozni, mint a kamaszok. Ha viszont kiviszem, meg sem áll. Viszont valamikor dolgoznom is kellene, ezért pár órára csak beszorítom a nappaliba…

Ne kérdezd, miért van a fején konyharuha. ( A minőségért bocs. Pillanatkép…)

Ilyenkor a Kicsi unatkozik

Elő is veszi a kiautóit, a hatalmas buszait, a törött helikopterét, és mindet felpakolja az étkezőasztalra, vagy az enyémre, aztán meg lelökdösi őket „Jaj-Jaj”-t kiabálva hozzá. Esetleg másodpercenként felüvölt, hogy „Aja, elbújt a buuusz!!!!”

Ezt általában három járműig bírom, mert közben írnám a cikkeket. Őt ez persze nem érdekli, és minden eszközt megragad (szó szerint), hogy felhívja magára a figyelmet. Nem mintha figyelmen kívül lehetne őt hagyni… Ilyenkor szoktam feladni a még el sem kezdett küzdelmet, és kimegyek vele motorozni.

A lesetojt Anya

Ez annyiból áll, hogy a kapuig megtesz oda-vissza 1, azaz EGY távot, aztán beborítja a virágágyásba a kék motorocskáját. Utána kiadja az ukázt, hogy „Séta!”, és a másik, a szürke motorral elindulunk a játszóra. Tulajdonképpen jó ott, csak nem szeretem a lesetojt anya szerepét.

Mert ha ott vagyunk, én megszűnök létezni a számára, míg az összes többi gyermek és azok játékai piedesztálra emelkednek. (Logikusan.) Két órát töltök el így csendes felvigyázásban és ugrásra készen, mert persze néha életveszély, amit 4-5 kiskölök együtt művel.

Ha végre kitombolta magát, jön a következő ukáz, „Cici!”, amit viszont már csak szigorúan elalváshoz kap. Erre hamar rá is eszmél a nézésemből, és gyorsan módosítja a parancsot „Víz”-re, „Maci”-ra (értsd macis süti), vagy „Ropi”-ra.

Miután igencsak kényes gasztronómiai érzékenységét kielégítettem, majdhogynem kenyérre is kenhető, és cukin el is tudja magát itthon foglalni. Egy baj van csak, hogy bogarakkal.

Lehet, hogy már mutattam ezt a képet, de aaaannyira tipikus…

Anya sikítófrászt kap

A legnagyobb fiú – akit ezért még egyszer biztosan jól elverek – hozott neki kismillió műanyag szörnyűséget:

  • pókot,
  • skorpiót,
  • legyet,
  • lepkét,
  • méhecskét,
  • szitakötőt,
  • csótányt.

Sajnos nem az eredeti, hanem a tízszeres méretükben. És mivel én bogárfóbiás vagyok, el tudod képzelni, mennyire repesek a boldogságtól. Főleg, amikor egy szöcskét tesz a hűtőbe, a papucsomba vagy más titkos “barlangba”. Sőt, amikor tegnap épp unatkozósat játszott, ledobta magát a kanapéra, hanyagul keresztbe hajította a lábait, és szopogatni kezdte az egyik csótányt. Majdnem elhánytam magam.

Ez a gumiszem a mennyezeten sem sokkal szebb látvány. A dögöket képtelen voltam lefotózni…

És persze ilyenkor nincs itthon egyik pasi sem a családból, pedig van még három… Csak a lányommal szenvedünk ketten, olyan igazán csajosan. Pedig becsülettel küzdünk a fóbiánk ellen. Panni még arra is képes volt, hogy leszedje az egyik undormányt a hűtőről. Én viszont csak addig jutottam, hogy papuccsal arrébb rúgtam mindet a porszívó útjából. (Persze nálam már ez is hatalmas haladás.)

Aztán fél percenként néztem az órára, mikor jön már a felmentő sereg. Amint a férjem befutott, azonnal ki is könyörögtem, hogy dugja el az össszes dögöt, de úgy, hogy soha senki meg ne találja.

Gyere, bölcsi, gyere!

Most így bogármentes övezet vagyunk, de előre félek, mikor állít be a Kicsi igaziakkal. A bodobácsokkal és hangyákkal már előszeretettel haverkodik…

Szóval bölcsi, nyiss ki gyorsan, mielőtt szívinfarktust kapok valamilyen becsempészett lótetűtől, vagy tényleg beledöglünk a fene nagy anyaságba!

Pin It on Pinterest