A család mindennek az alapja. Beleszületünk, kézhez és készen kapjuk, aztán vagy jól jövünk ki belőle, vagy sem. Szerintem ez eddig tiszta sor. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy te is ugyanazt a képet látod magad előtt, ha a család kifejezést hallod, mint a szomszédod, vagy akár én. Mert a család fogalma nem is olyan egyértelmű, mint ahogy azt gondolnánk (vagy ahogy azt mostanában egyre inkább ránk akarják erőltetni).
Nézhetnénk elsőként az alapfelállást, a tradicionális családmodellt: Apa, Anya, Gyerek(ek). De sokkal messzebbről kell elindulni ahhoz, hogy egy manapság egyre inkább burjánzó vitában tisztán láthassunk. Mert bizony nincs egyetértés a család fogalma körül. Ez csak azért baj, mert jogilag szabályozva vagyunk ebben is. Ami nekem már alapból problémás, és később vissza is térek arra, hogy a jog meghatározhatja-e a családi együttélést, és ha igen, milyen mértékig.
Mit jelent a család szó?
A család – a Néprajzi lexikon szerint – „azoknak az embereknek társadalmilag elismert csoportja, akiknek egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági kapcsolaton alapszik. A család kisebb egysége a rokonságnak, amely több családot foglal magában.”
Eszerint tehát egy házaspár is család, bárki bármit is mondjon. Főleg, ha belegondolunk a szó jelentésébe: cselédség, háznép – az ószláv cseljad-ból átvéve.
Tudom, te is úgy gondolod, egy család akkor család, ha vannak gyerekek. De én ezzel erősen vitatkozom. Egyrész, mert nem lehet mindenkinek gyermeke. Valamiért ez a sors jutott osztályrészül nekik. Attól még egy erős férj-feleség kötelék igenis több, mint házastársi viszony. Mert számos megpróbáltatás, évek kudarcai, lombikprogramok, kísérletezések, reménykedés, feladás, újra reménykedés jutott nekik osztályrészül. És talán ideig óráig nagybetűs Család is voltak, csak a biológia közbeszólt. Ők jogilag mégsem család. Fogadjanak örökbe! Mondja az írás. És sokan meg is teszik. De tedd a szívedre a kezed: szerinted ez olyan egyértelmű döntés lehet? Szerintem nem az. És nem is szabad senkit elítélni azért, mert nem vállalja ezt be. Így marad nekik a „családmentes” élet, vagyis kerülhetnek szépen lassan a társadalmi perifériára…
De akkor mennyi gyerek kell a családhoz?
Nem írok gyerekszámot, mert akkor – ha tényleg az eredeti tradicionális családmodellt kell alapul venni – írhatnék akár tízet is. (És most az itt lényegtelen, hogy a hit vagy az óvszer fel nem találása miatt volt ennyi gyermek…)
Ahogy változtak az idők, a társadalmi rendszerek, a történelmi események és a magántulajdon egyre erőteljesebb előrenyomulása, úgy változott a családokról való elképzelés is. Legalább is a fejlett országokban. Kínában, mint tudható, az egy gyerek a nyerő, míg nálunk a minimum 3. És ez semmi másról nem szól, mint elvileg az egyensúlyról. Olyan ez, mint a vadászat: ahol túlszaporodás van, ott lőnek. Ahol meg kicsi az állomány, oda telepítenek. Csak nálunk, embereknél egyelőre még nem lőnek, és a telepítés szótól pedig erősen borsódznia kell a hátnak. Ha nem borsódzik, akkor lőnek.)
Na, de visszatérve a fogalomhoz. A család szó rokonértelmű a família szóval, amely sokkal elterjedtebb kifejezés a világon. Latin eredetű, és valóban rokonságot, családot, nemzetséget jelent. Mi csak cirka 400 éve használjuk, és kezdetekben inkább előkelő, rangos csengéssel kísértük. Most már olyan gúnyosak is tudunk lenni mellé, hogy csak na.
Ahogy utánanéztem a témának, olvastam, hogy a paraszti nyelvben a családot mindenre mondják. Értsd szűkcsaládra, nagycsaládra, rokonságra akár ezer főig is. Végre értem magam! Én ugyanis ugyanígy használom a kifejezést, hiszen a rokon szót annyira nem is szeretem. Sokszor gondban is vagyok, mert nekem család a kicsi is (mármint mi hatan), meg a nagyobb is (tesóim családostól és szüleim), meg a még nagyobb (unokatesók, nagybácsik, nagynénik, stb.). Ha a családról beszélek, órákig tart magyarázkodni, kire is gondolok. De hát úgyis félig paraszt vagyok, mint tudjuk. Nekem a szó szebbik értemében. Dunántúlon meg a család amúgy is a fiút jelenti első sorban, szóval majdhogynem mindegy is. (Itt nagyon érdekes dolgokat olvashatsz még a szóról.)
Család, politika, genderelmélet
Az viszont egyáltalán nem az, hogy többféle megközelítése van magának a fogalomnak is. Ebből adódóan ugyanis számos konfliktus, vita van magasabb (politikai) szinteken. És ez az, ami nálam kiveri a biztosítékot, mert valahol nagyon bizarr számomra a család és a politika egy lapon emlegetése. A jogé is, de az inkább szükséges és érthető „rossz”.
Mert hogy van:
- Jogi értelmezés
- Vallási (nálunk előtérben a katolikus) értelmezés
- Szociológiai értelmezés
- És szerintem aktuálpolitikai is (sőt)
A család fogalmát sem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, sem a Magyar Alkotmány nem határozza meg. Előbbiben úgy fogalmaznak, hogy „a család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.” A Magyar Alkotmány pedig már konkretizál, és a család fogalmát házassághoz, illetve szülő-gyermek viszonyhoz köti. Annyi a kitét, hogy nálunk továbbra is csak férfi és nő között engedélyezik e nemesnek már szerintem lassan egyáltalán nem mondható intézményt, ami számomra erőteljesen vak szemlélet.
Vak, mert a Földön nem csak nőnek és férfinak születünk. A bináris felfogás igen elavult. Csak körül kell néznünk. Rengetegen születnek úgy, hogy más nemi jegyet viselnek magukon, mint amire a kromoszómáik által hivatottak lennének. Sőt, vannak, akik mindkét nemet képviselik testükön. Nem akarok most belemenni újra a genderelméletbe, korábban már említés szintjén írtam róla. Ami miatt viszont fontos foglalkozni vele, az épp a család fogalmának kérdése. Ezen fent említett, mások szerint torzszülöttek, nemtelenek, melegek, leszbikusok, transzneműek, stb. ugyanis ugyanolyan emberi jogokkal bírnak, mint bárki. Vagyis joguk van a családalapításhoz is. De a jelenlegi törvények alapján – legalábbis nálunk – ez nekem sehogy sem látszik megvalósulni.
Családalapítás génhibával?
Sokan génhibásnak mondják őket, akiket sajnálni és kezelni kell (mégis hogyan???). Nekem ez egyszerű fekete-fehér látásmód. Értem én, hogy a világ eleve kontrasztokra, ellentétekre épül. Valami nincs a semmi nélkül, ahogy világos sem lenne a sötét nélkül. De ugyanilyen leegyszerűsítve gondolkodni több millió ember kapcsán, bűn.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, kinek van joga ahhoz, hogy eldöntse, ezek az emberek jogi vagy alkotmányos szempontból hová sorolandók. Hozzáteszem, fáj már maga a kérdésfeltevés is, hiszen nagyon nem szeretem – semmiben sem – a kasztrendszert. Ez nem feltételez nálam anarchiára, vagy mai szóval élve rohadt libsi felfogásra buzdító hajlamot, pusztán csak szeretném, ha néha gondolkodnánk is. Vagy ha az nem megy, legyünk empatikusabbak. (Bár a kettő alapvetően együtt jár.)
Szóval a lényeg, hogy egy szinte meghatározhatatlan nemű ember ma nem házasodhat, ergo nem alapíthat családot nálunk. Vagyis nem gyakorolhatja hivatalosan azon emberi jogát, miszerint szerethet. És ez nagyon nem jól van így. Ahogy az sem, hogy a meghatározható nemű, ám épp saját neméhez vonzódó ember sem teheti ezt meg. Nagyon régóta agyalok azon, vajon miért? (Konkrétan 15 éves korom óta…)
Ádám és Éva, meg a …
Oké, Isten megteremtette a férfit és a nőt, hogy sokasodjanak. (Illetve miután kiűzte őket a paradicsomból, nyílt meg előttük az út a szaporodásra.) Aztán jött a vérfertőzés (az én olvasatomban, amiért tuti elkárhozom): hiszen Ádámtól és Évától származunk, tehát az ő gyermekeik előbb-utóbb egymással létesítettek szexuális kapcsolatot. Ezt pedig tudjuk, milyen génhibákhoz vezet.
Tehát ha azt valljuk, hogy a furcsa neműek, sajátos szexuális beállítottságú emberek a földön génhibások, akkor egyenesen Ádámot és Évát kell kérdőre vonnunk. Vagy netán Istent magát? És ha már itt járunk, akkor a válaszom az, hogy igen. Nekünk nincs jogunk ítélkezni, mások szexualitásába beleszólni, amíg az nem erőszakkal irányul embertársai felé (értsd nem szexuális bűnöző, vagy pedofil). Majd a Jóisten eldönti. Illetve már el is döntötte, azért vannak köztünk.
Szóval, ha nagy Magyarország keresztényállam, akkor legyen kedves elcsendesedni ebben a témában, és becsülni az embert, a felebarátot. S nem utolsósorban hagyjuk élni és emberi jogait gyakorolni. Nem eldugva a négy fal közt, hanem úgy, mint bárki. Majd megszokjuk a látványt. Hiszen minden csoda csak 3 napig tart, vagy ameddig a bulvár foglalkozik vele. (Hülye párhuzam, de a rendszerváltozás idején is fújoltunk a bunkófonra, aztán mi lett belőle…)
Mert belegondolni is rossz, hogy ezek az emberek magányra vannak ítéltetve. Hiszen ahogy kezdtem, most is hangsúlyozom, az ember társas lény, a család pedig mindennek az alapja.
Családi felállások ma
Hogy ez a család éppen milyen felállásban működik, az persze megint megér egy misét. Nézzük, milyen modellekkel is találkozhatunk az életben jelenleg nálunk:
- Klasszikus (apa, anya, gyerek(ek)
- Csonka (elvált/megözvegyült szülő gyerek(ek)kel)
- Újra teljes (elvált anya/apa ismét házasodik egy gyermektelennel)
- Mozaik vagy Patchwork (elvált anya/apa ismét házasodik egy gyermekes szülővel)
Ehhez tenném én hozzá azokat a házaspárokat, akiknek nem lehet gyerekük, és persze a többgenerációs együttéléseket is, meg az élettársi kapcsolatokat (akar gyerekekkel).
Nekem a szűk családom mozaik család, és mint ilyen, talán a legnehezebb életforma. Azért merem ezt így kijelenteni, mert tulajdonképpen mindegyik család-fázist kipróbáltam:
- többgenerációs családban nőttem fel,
- az első férjemmel megalkottuk a klasszikus mintát (ráadásul két gyerek, fiú-lány kivitelben),
- csonka családként éltem a válásom után a gyerekeimmel, majd lettem
- újra teljes, ám mozaikként, plusz 2 gyerekkel.
A nagyobb családommal (tesók, az ő szűkcsaládjuk, szüleim) szereteten alapuló, megbonthatatlan a kapcsolatunk. A nagycsaládon belül hasonló a helyzet, bár ott már a nagy számok törvénye alapján (és a mini társadalom letükröződése végett) vannak ellentétek, eltávolodások. Mindent egybe véve azonban bátran kimerem állítani, hogy ilyen szempontból családszakértő vagyok.
A családszakértő megmondja
(Ez a definíció amúgy nem sűrűn létezik, inkább szakosodni szoktak a családi szakértők utazásra (!), pénzügyekre, stb. Magazinokban ugyan lehet olvasni, hogy családszakértőnk válaszol, de hogy az ki, már megint csak a Jóisten tudja.)
Családszakértő lennék tehát pusztán azon az alapon, hogy tudom, milyen mindenféle családban élni. Kivéve, ahol örökbe fogadták a gyermeket és ahol egykék vannak. Szerencsés vagyok, engem a saját szüleim neveltek (le se tagadhatnám őket), és nekem is sikerült gyermekeket a világra hoznom. Éppen ezért nem látok bele az örökbefogadók és fogadottak életébe. (Tanárként persze nagyon sok ilyen gyermekkel volt dolgom, de ez nem jogosít fel a mindentudás hangoztatására.) Hasonlóan kevés fogalmam van az egykékkel kapcsolatban, bár a pótfiam a megjelenésemig az volt.
De akkor is családszakértőnek aposztrofálom magam – legalább ennek a cikknek az erejéig -, hogy „hivatalosan” is elmondhassam: mindenkinek joga van családot alapítani. Akkor is, ha a saját neméhez vonzódik, akkor is, ha transznemű, és akkor is, ha teljesen „normális”.
Ha egyetértesz, vagy ha épp felháborodtál, oszd meg nyugodtan.